School cafeteria
Markson x JJ(JaeNior) - Mark x Jackson, JinYoung x JaeBum(JB)
(Felosztás: JinYoung, Jackson - Dalma, JaeBum, Mark - Zsani Paulik)
Figyelmeztetés: Trágár beszéd és esetleges vandálkodás (lol, a rossz fiúk).
Megjegyzés: -
Az étkezde nagy, fémkeretű üvegajtóit széttárva siető mivoltom előtt, ráérősen pakolom lábaimat egymás után a leghátsó, legeldugottabb asztal felé. Az épületnek talán ez az a része, ahol a legjobban fellelhető a klikkesedés. A tucatnyi 10-15 fős asztalnak, mind megvan a "tulajdonosa", mindet azok foglalják el, akik a legtöbb időt töltötték ott. Így van ez az én esetemben is, barátaimmal.
Fekete hajam szemembe lógó tincsei mögül nézem a két, nevetgélő jó barátot és a -harmadik óra ellenére- kómás fejjel mászkáló ezüst hajút. Táskámat az előttem lévő, asztalként szolgáló falapra emelem, helyet adva az érkezőknek. Ahogy hallótávolságba kerül a három fiú, magamra veszem egyik legaranyosabb mosolyomat és úgy üdvözlöm őket, a mai nap folyamán szerintem negyedszerre. Legtöbbször én szoktam itt lenni elsőként, köszönhetően pontos időzítésű lelépéseimnek. Hiába, szerény személyem a csapat "esze", meglehetősen jó jegyeim vannak, ahhoz képest, hogy a tanórák felét ellógom, így hát érthető, hogy nem én vagyok a pedagógusok szíve csücske.
Ugyan ez nem mondható el a már velem szemben ülő, mosolygós arcú, enyémmel egyetemben fekete hajú fiúról. Mindent megtesz azért, hogy kiváló jegyei legyenek és ez meg is látszik, a tanárok is szívelik. Hh.
Ugyan ez nem mondható el a már velem szemben ülő, mosolygós arcú, enyémmel egyetemben fekete hajú fiúról. Mindent megtesz azért, hogy kiváló jegyei legyenek és ez meg is látszik, a tanárok is szívelik. Hh.
JaeBum: Kómásan ültem végig az első három órát és őszintén fogalmam sem volt, hogypontosan, mik is voltak azok. Semleges arcommal megyek végig a folyóson, lustán csámcsogva rágómon. Lábammal kinyitom magam előtt az ajtót, ami ezután okoz pár embernek egy majdnem hasra esést. De hát, érdekel engem? Nem. Kicsit se.
-Mr. Im! Ne úgy mint egy állat!-rikácsol az ügyeletes tanárnő. Kezemet arca elé rakva akadályozom meg abban, hogy tovább mondhassa szokásos rinyálását és tovább megyek. A menstruáló női egyed tovább nyervog hátamnak, míg én végig megyek az ebédlőn. Mindenki rám kapja tekintetét és érzem az engem méregető szemek égetését.
-JaeBum-shi...-szólít meg egy plázacica, nagyon egyedi cuccokban hozzám riszálva.
-Nem érdekelsz. Nem. És mielőtt még megkérdeznéd, nem.-megyek tovább, kikerülve a lányt úgy, mintha legalább leprás lenne. Elérem asztalunkat, ahol három barátom már boldogan fogyasztja ételét. Mark és JinYoung persze szüntelenül beszélgetnek, teljesen beleélve magukat a témába. Kedvesem mögé lépek és homlokára simítva hajtom hátra fejét, hogy édes csókot nyomhassak kakaó ízű ajkaira. Mellé ülök egy, csak általuk látható, kedves mosollyal arcomon.
-Szia, Édesem, Mark.-biccentek az előttem ülőnek.-Neked is helló, címeres balfasz.-ejtek meg egy vigyort a fekete hajú felé. Párom és legjobb barátja csak szemet forgatnak, míg Jackson szemével gyilkol engem.
A zsúfolt, már majdnem teli ebédlőbe belépve az eddig arcomon pihenő vigyorom felerősödik. Legjobb barátom alkarját fogva, úgy megyünk asztalunkhoz, ahol már vörös barátom párja pihenteti fenekét. Elengedve őt a fekete hajú elé huppanok a székre, nem is köszönve neki folytatom beszélgetésemet Markkal.
Szívverésem felgyorsul, ahogy két hűvös, puha kezet érzek homlokomon és fejemet hátrahajtják. A kezek tulajdonosának édes, mentolos párnái érintik enyémeket és egy kellemes borzongás fut versenyt gerincemen. Ahogy meghallom felém és barátom felé intézett kedves hangját, egy pillanatra se megszakítva beszélgetésemet, megfogom párom kezét a faasztal alatt. Szemeimet forgatva csapok JaeBum combjára, mikor az előttem helyet foglalónak is köszön.
A mellettem ülő ezüst hajúnak dőlve nézelődök. A legjobb ebben a leghátsó asztalban az, hogy innen az egész ebédlőt tökéletesen belátni. Ami néha egész jól jön.
Az asztalunk mellett elhalad egy nálam bő két évvel fiatalabb fiúcska, aki szerencsétlenségére megbotlik földön heverő táskámban. A kezében tartott dobozkán egy üdítős flakon pihent, ami abban a pillanatban, hogy lába beleakad a táska vállpántjába megadja magát. Reflexeimnek köszönhetően még időben kapom el a flakont és kelek fel székemből, hogy a fiú karjába karolhassak, aki így nem végzi a piszkos földön.
Az asztalunk mellett elhalad egy nálam bő két évvel fiatalabb fiúcska, aki szerencsétlenségére megbotlik földön heverő táskámban. A kezében tartott dobozkán egy üdítős flakon pihent, ami abban a pillanatban, hogy lába beleakad a táska vállpántjába megadja magát. Reflexeimnek köszönhetően még időben kapom el a flakont és kelek fel székemből, hogy a fiú karjába karolhassak, aki így nem végzi a piszkos földön.
Útjára engedem a fiatalabbat és mosolyogva fordulok vissza a három másik fiú felé. Jackson, mintha rémeket látott volna úgy néz rám. Értem én, hogy ő hagyta volna elesni szerencsétlent, sőt még talán meg is rugdosta volna, de azért engem nem kell ennyire bírálni. Hihetetlen egy ember fajzat. Vállat vonva ülök szerelmem ölébe, akinek meglepődött tekintetével találkozva, arcára nyomok egy szeretetteljes csókot, majd fordulok az így már velem szemben ülő, legjobb barátom felé.
Mark: Boldogan távozok az óráról, ugyanis, amíg tanárom beszélt én bepótoltam az este alvásra szánt időmet, és kialudtam magam. Legjobb barátom, JinYoung mellé szegődve karolok bele és pattogok el az ebédlőig. Elérjük az asztalt, ahol párom egy édes mosollyal vár minket, ami elolvasztja szívemet. Elengedve JinYoungot ,Jackson mellé huppanok, és egy hatalmas cuppanóst nyomok arcára. Átkarolom vállát és nyakába bújok, továbbra sem fejezve be a beszélgetést legjobb barátommal. JaeBum köszönésére csak rá vigyorgok és integetek neki. Amikor Jacksonnak is köszön csak szemet forgatok, és kedvesem belső combját kezdem simogatni. Ezt mindig eljátszák, szóval már mondhatnám megszokottnak a dolgot, még is, azért van olyan, hogy elég durva dolgokat mondanak egymásnak és úgy, hogy képes lennék elsírni magam. Túl érzékeny vagyok én az ilyen stressz helyzetekhez... Ahogy legjobb barátom egy alsóbb évesnek segít, én azonnal felpattanok, hogy lássam jól van-e a fiú. Szerencsére kutya baja, így vissza huppanok, mire barátom néz szembe velem, párja ölében trónolva. Oké, ilyet is ritkán látni. Lábaimat Jackson ölébe rakom, és szinte kicsavarodva könyökölök az asztalra, hogy úgy beszélhessek tovább csacsogó barátommal.
-Uhh, JinYoung, nem azt beszéltük, hogy valamikor tartunk egy pizsi partit? Tudod, mint régen.-nevetem el magam, ahogy eszembe jut a sok kedves emlék.
Mobilom csörögni kezd, amit szenvedések árán kiveszek zsebemből. Édesanyám gyönyörű vonásai jelennek meg a képernyőn, alaposan meglepve engem. Felveszem telefonom és szülőm már köszönés nélkül magyarázza hívásának okát. Mosolyom lassan lehervad, és szemem ide-oda cikázik. Jackson kezét szorongatom és valahogy a hallottak egyszerre rémisztenek meg, és boldogítanak kissé. Egyedül leszek ma otthon, mert anyukámat - akivel lettem volna ma, mert apám külföldön van, egy fontos munka miatt-, behívták a munkahelyére és valószínű, hogy el kell utaznia is még ma. Ez egyet jelent azzal, hogy én leszek egyedül a házban úgy... Két hétig. Már a gondolattól is megrémülök... Hosszasan elbúcsúzok a nekem életet adó nőtől és szinte megsemmisülve meredek magam elé. Próbálom azt a felét nézni, hogy legalább táncolhatok a zenét üvöltetve a ház bármely pontján úgy, és olyan stílusba,n amilyenben akarok de... Ugyanakkor ott van bennem az is, hogy a ház rendkívül ijesztő tud lenni. Független attól, hogy reggel van vagy éjszaka. Lehet én vagyok paranoiás, de akkor is a falra mászok, ha egyedül kell maradnom ott. Maximum végig bőgöm a két hetet, és a villany számla is felmegy jócskán. Jackson vállára hajtom újra fejem és egy mosolyt eresztek vissza ajkaimra.
Mobilom csörögni kezd, amit szenvedések árán kiveszek zsebemből. Édesanyám gyönyörű vonásai jelennek meg a képernyőn, alaposan meglepve engem. Felveszem telefonom és szülőm már köszönés nélkül magyarázza hívásának okát. Mosolyom lassan lehervad, és szemem ide-oda cikázik. Jackson kezét szorongatom és valahogy a hallottak egyszerre rémisztenek meg, és boldogítanak kissé. Egyedül leszek ma otthon, mert anyukámat - akivel lettem volna ma, mert apám külföldön van, egy fontos munka miatt-, behívták a munkahelyére és valószínű, hogy el kell utaznia is még ma. Ez egyet jelent azzal, hogy én leszek egyedül a házban úgy... Két hétig. Már a gondolattól is megrémülök... Hosszasan elbúcsúzok a nekem életet adó nőtől és szinte megsemmisülve meredek magam elé. Próbálom azt a felét nézni, hogy legalább táncolhatok a zenét üvöltetve a ház bármely pontján úgy, és olyan stílusba,n amilyenben akarok de... Ugyanakkor ott van bennem az is, hogy a ház rendkívül ijesztő tud lenni. Független attól, hogy reggel van vagy éjszaka. Lehet én vagyok paranoiás, de akkor is a falra mászok, ha egyedül kell maradnom ott. Maximum végig bőgöm a két hetet, és a villany számla is felmegy jócskán. Jackson vállára hajtom újra fejem és egy mosolyt eresztek vissza ajkaimra.
Jackson: JaeBum nekem szentelt "szeretetteljes" köszönésére felhorkantok. Hitetlen arckifejezésemet sem titkolom el, rendesen meglepett, hogy egy ilyesfajta engem illető szónál megállt. Ennél durvább szokott lenni. Markot oldalánál átkarolva húzom magamhoz közelebb és arcomra egy boldog mosoly szökik, mikor combom belső falát kezdi simogatni.
A közelünkben már majdnem padlót fogott srácra fel se figyelnék, ha a csapat másik fekete hajúja nem dönt úgy, hogy megmentésére siet. A vörös is úgy dönt megszemléli történt-e valami komoly az alattunk járó fiúval. Szemeim szikrákat szórnak JinYoung felé. A helyében esküszöm hagytam volna összeesni. Hh, egy kis ebédszüneti móka. Mikor viszont párom visszafoglalja helyét és hosszú lábait ölembe helyezi, nem foglalkozok ezzel tovább. Lábainak szentelem figyelmemet, homlokomat az asztal kemény falapjára támasztva simogatom azokat.
Fejemet elemelem az asztaltól, mikor hallom, hogy Mark befejezte tárgyalását édesanyjával. Arca mimikája olyan, mintha megsemmisült volna az a pár perc alatt, míg mobilkészülékje a füle mellett volt.
-Mi történt, Markie?-simítok arcára, ezzel is késztetve arra, hogy buksiját elemelje vállamtól és szemeimbe nézzen.
JaeBum: Csak nevetek, ahogy megérzem párom combomra csapó kezét. Nem értem, mi bajuk van. Én csak az igazat mondom.
Már előre látom, hogy a taknyossal, mi fog történni és vigyorogni kezdek. Persze, a várt esés nem következik be, mivel JinYoung még időben elkapja a kis mitugrászt, így megússza. Csak mosolygok párom hőstettén, holott igazából ugyan olyan csalódott vagyok, mint a faszkalap az asztal túloldalán. Mikor JinYoung az ölembe huppan, szemeim kitágulnak és meglepetten nézek rá. Csak egy elbűvölő mosolyt és egy édes puszit kapok válaszul, és már folytatja is a csacsogást. Mark telefonja csörögni kezd, így azt kihalássza zsebéből és felvesze. Az anya szó után már egyértelmű, kivel beszél. Arca mosolygóból átvált horrorra, a valószínűleg nem túl jó hírre, mire már bennem is felpattan az aggodalom szikrája.
Amíg elköszön, addig engedem kezeimet rakoncátlankodni. Párom derekát átölelő kezem hasát simogatja, míg combján lévő fel le simogatva, mindig feljebb és feljebb csúszik. Mint, aki nem is csinál semmit, nézek az előttünk ülőkre és látom Markon, hogy valami baj van.
Már előre látom, hogy a taknyossal, mi fog történni és vigyorogni kezdek. Persze, a várt esés nem következik be, mivel JinYoung még időben elkapja a kis mitugrászt, így megússza. Csak mosolygok párom hőstettén, holott igazából ugyan olyan csalódott vagyok, mint a faszkalap az asztal túloldalán. Mikor JinYoung az ölembe huppan, szemeim kitágulnak és meglepetten nézek rá. Csak egy elbűvölő mosolyt és egy édes puszit kapok válaszul, és már folytatja is a csacsogást. Mark telefonja csörögni kezd, így azt kihalássza zsebéből és felvesze. Az anya szó után már egyértelmű, kivel beszél. Arca mosolygóból átvált horrorra, a valószínűleg nem túl jó hírre, mire már bennem is felpattan az aggodalom szikrája.
Amíg elköszön, addig engedem kezeimet rakoncátlankodni. Párom derekát átölelő kezem hasát simogatja, míg combján lévő fel le simogatva, mindig feljebb és feljebb csúszik. Mint, aki nem is csinál semmit, nézek az előttünk ülőkre és látom Markon, hogy valami baj van.
-Anya most mondta, hogy el kellet neki is utaznia. Egyedül leszek a házban... Nem szeretem, ha csak én vagyok és senki más... Olyan... Olyan rémisztő...-bújik el párja tenyerében, majd fél szemmel kisandít mögüle, kétségbeesetten csillogó szemekkel. Sajnálom szegényt, mert tényleg olyan ember, aki még a saját árnyékától is megijed, és elsírja magát. Nagyon érzékeny... Erre már rájöttem egy párszor.
Eközben kezeim egyre intimebb helyekre tévednek, és csak csodálkozom, hogy kedvesem még nem csapott egy akkorát kezemre, hogy letörik.
Eközben kezeim egyre intimebb helyekre tévednek, és csak csodálkozom, hogy kedvesem még nem csapott egy akkorát kezemre, hogy letörik.
JinYoung: Az aggodalom egyre hevesebben lepi el szervezetem. Nem sejtet túl sok jót, hogy legjobb barátom arcáról lefagy eget rengető mosolya. Testem minden szegletét ellepi az anyai ösztön és szomorúság, ahogy a rettegés is, hogy, mit mondhatott édesanyja a vörös fiának, amiért az ennyire átszellemült. Hitetlenül hallgatom barátom magyarázkodását és az asztal felett átnyúlva, óvatosan fogok rá hozzám közelebbi kezére.
-Jaj, Mark. Nem kell folyamatosan egyedül lenned ott. Természetesen, akármikor átszállhatsz hozzám. De gondolom a tökf... Mármint, Jackson is szívesen fogad. Ugye?-pillantok jelenetőség teljesen az említett irányába, aki azt se tudja, hol van. Biztató mosolyt küldök a még mindig rémült fiú felé és kezemet elhúzom övétől.
Kényelembe helyezve magamat kedvesem ölében, hátamat mellkasának döntöm. Az előbb még az asztalon pihenő kezemet, hasamat simogató mancsára simítom és tétlen kezemmel felkapom a falapon pihenő kakaóval teli dobozkát. JaeBum igen veszélyes helyeken jártatja kezét, azonban ez most a legkevésbé sem zavar. Ilyenkor már rég kezét csapkodom, de agyam most egy pillanatra se gondol ilyen tettekre.
Szívószálamat ajkaim közt tartva nézelődök a már üresedni kezdő étkezőben és szokásomhoz híven, kielemzem a körülöttünk lévőket. A legtöbb diák, aki az ebédlőben tölti a hosszú szünetet, alsóbb éves, alig találni felettünk járó személyeket, vagy éppen évfolyam társakat. Furcsa.
Mark: Legjobb barátom aggódása és keze érintése megnyugtat. Még JaeBum aggódó pillantásai is megmelengetik szívemet, úgy, ahogy kedvesem kezébe temetett arcomat, fél szemmel kilesve rá. Tekintetem ajkaira siklik és a szemben lévőkre sandítok. JinYoung nézelődik, JaeBum pedig őt nézi... Édesek.
Vissza nézek páromra és hívogató párnáira marok, egy hosszabb csókot lopva tőle. Lassan elválok tőle és fejemet vállgödrébe rejtem. Lehunyva szememet szívom be férfias illatát, de ezt a pillanatot a csengő fájdalmasan nagy hangja rondítja meg. Felállunk az asztaltól, és mivel együtt lesz óránk, egymás mellé szegődve megyünk a terem felé. Egyik kezem Jacksonét szorongatja, míg másik JinYoungba karol bele.
Vissza nézek páromra és hívogató párnáira marok, egy hosszabb csókot lopva tőle. Lassan elválok tőle és fejemet vállgödrébe rejtem. Lehunyva szememet szívom be férfias illatát, de ezt a pillanatot a csengő fájdalmasan nagy hangja rondítja meg. Felállunk az asztaltól, és mivel együtt lesz óránk, egymás mellé szegődve megyünk a terem felé. Egyik kezem Jacksonét szorongatja, míg másik JinYoungba karol bele.
-Nem is értem, mi a tökömnek most raknak be egy osztályfőnökit. Miért kell ezzel szenvedni, ha úgyse tud, mit mondani a tanár, mert olyannyira nem figyel rá senki, és akkora a zaj, hogy megszólalni se tud. De, de ő megtartja, ő meg. Miért ne? Kínozzuk szegény diákokat, úgyis csak szerda van...-hitetlenkedem, ugyanis semmi kedvem nincs bemenni egy olyan órára, ami tulajdonképpen csak idő pocsékolás. A két úriember előre enged minket az ajtóban, amin én és legjobb barátom egyszerre egymás mellet megyünk be, minden gond nélkül. Persze ez a két baromnak már nem sikerül, így cifra káromkodások között préselik be magukat, és félő, hogy az ajtóban még egymásnak is esnek. Csak szétválasztjuk őket és a kettes padok felé terelgetjük a két hímet. Komolyan mondom... Néha úgy érzem magam, mintha ők házasok lennének, akik folyamatosan össze vesszenek, mi JinYoungal pedig a szeretők, akik végig hallgatják ezt minden nap. De igazából, néha még viccesek is ahogy veszekednek. Persze csak addig, amíg nem kezdik el egymás életét elemezni, mindenféle jelzővel illetve azt és egyes részeit...
Jackson: Hajam alatt megbúvó nagy szemeimmel szórok szikrákat az éppen belépő osztályfőnök irányába. Kezeimet keresztbe fonom mellkasom előtt, míg székem háttámláját a mögöttem elhelyezkedő pad szélének döntöm. Kényelembe helyezve magamat figyelem mellettem ülő páromat, a tábla előtt magyarázó nő helyett. Élénk vörös haja az ég felé nyújtózkodva pihen feje tetején, néhol homlokába, szemébe lógva. Szemei unottan csillognak míg a tanárnőt figyeli. Mark elemzésének folyamatából egy, a hátamhoz csapódó papírgalacsin zökkent ki. Mint, akit szíven szúrtak, úgy fordulok hátra és veszem el azt a mögöttem üresen álló padról. JinYoung erős kifejezésekkel kezdi nekem elmagyarázni, hogy adjam a mellettem ülőnek. Párom ölébe ejtem az összegyűrt papírt, majd visszadőlök eredeti pozíciómba. Fejemet hátra döntöm és szemeimet lecsukva próbálom kizárni az érdektelen információkat, amelyek elhagyják a pedagógus száját.
A papír újra pólóm anyagát éri hátamon. Felmordulva nyúlok hátra érte, azonban nem találom a padon, ami annyit jelent, hogy a földre huppant. Kikelek székemből és kutatni kezdek a galacsin után.
-Mr.Wang! Megkérhetném, hogy foglaljon helyet és ne zavarja az órát?-hallom meg a tanárnő karcos hangját hátam mögül.
-Egy pillanat.-emelem fel mutatóujjamat, mikor kezembe akad a keresett dolog.
-Jackson Wang menjen ki a teremből, úgy se figyel.
-Köszi, Junior!-Hangom tele van szarkazmussal, amikor felcsengenek a szavak, melyeket párom legjobb barátjához intézek. Elhaladok ülőhelyem mellett és Mark elé teszem a felszedett üzenetet, majd elhagyom a termet. Figyelmetlen kis... Huu.
JaeBum: Ahogy a tanárnő megszólal, én már fejemet kezemre hajtva fekszem a padon, hol kicsit hallgatva, mit mond a tanárnő, hol inkább JinYoungot nézve, aki serényen ír tele egy fél cetlit. Közelebb csusszanva próbálom elolvasni, mit ír, de eltakarja kezével. Durcásan ránézek majd fejemet áthelyezem padon támaszkodó, felém eső kezére. Már épp aludnék, amikor meghallom a világ barma becses nevét és felkapom fejem, mi történik. Épp elkapom azt a pillanatot, amikor a tanárnő kiküldi, és persze azt az idióta pofa tartást, amit produkál rá. Hangos nevetésben török ki, ahogy a termet is elhagyja. Kicsit lenyugszom, de ekkor újra elkezdek kacagni, egy elég durva röhögő görcsöt kapva.
-Im JaeBum, kifelé az órámról!-rikácsol rám osztályfőnököm, mire hitetlenül ránézek, könnyeimet törölgetve.
-Most mert?
-Mert zavarja az órámat!-fordul teljesen felém, hogy úgy kiabálhassa le a szürke festéket hajamról.
-Maga meg engem. Kvittek vagyunk nem?-kérdezek vissza, talán kicsit túl szemtelenül.
-Takarodjon ki, most azonnal! Nem tűröm el, hogy így beszéljen velem! Hát, mit képzel, hol van?!-indul meg felém, és látom ahogy feje vörösödik az idegtől, ereit is megmutatva.
-Tudja tanárnő, néha úgy, mintha egy diliházban lennék. Mint ápoló persze.-mosolygok rá elbűvölően.
-Elég volt!-elkapja karomat, és helyemről felhúzva lódít meg az ajtó felé. Az ajtóra mutat, ezzel is azt mondva, hogy takarodjak a bús picsába innen.
-Ha már az aktuális méretű tampon nem lenne elég, amiben biztos vagyok, térjen vissza a betéthez!-kiáltottam az ajtóból, mire hozzám vágta a kezében lévő krétát. Meghajolva kimentem a teremből, ahol a tökfilkó épp az egyik fal melletti padon pihentette seggét. Halkan nevetve megyek a másik padra, ami szintén az ajtó mellet van és ráfekszem. Legalább csend van, és tudok aludni.
JinYoung: Helyemen nyugodtan ücsörögve keresek táskámban egy mappát, amiben végre egy üres papírlapot találhatok. Megszerezve, amiért kutattam lecsúsztatom a hátitáskát a földre és egy tollat veszek elő. Négybe hajtom a papírt és azt a padomra téve kezdek írni. "A szombat jó lesz Markie? Omma nem lesz itthon, mint kiderítettem, szóval semmi akadály." Fejemet csóválva olvasom el újra.
Összegyűrve a papírt egy olyan pillanatban, mikor az osztályfőnök nem figyel, legjobb barátom felé hajítom azt. Célt tévesztve repül egyenest a fekete hajúnak, aki, mint, akit megsértettek úgy néz felém, kezében az üzenettel. Karommal hadonászva, erősen gesztikulálva el neki a halkan suttogott szavakat magyarázom, hogy a mellette ülőnek adja. Értetlen tekintete pár ismétlés után eltűnik előlem és újra csak haját és hátát nézhetem.
Hátradőlve a kényelmetlenné váló széken, kezemet JaeBuméra vezetem és megfogom összekulcsolva ujjainkat. Figyelmemet próbálom minél jobban a tanárnő unalmas szavaira vezetni, de vagy olyan dolgokat közöl velünk, amiket már hallhattunk más tanároktól, vagy olyanokat, amelyek minket egyáltalán nem is érintenek.
Mellettem szenvedő páromra nézek, mikor visszadobja Mark a papírkát. Mosolyogva elengedem kezét és olvasom el, mit írt legjobb barátom. "Oké! Oh, hogy, milyen jó lesz ez. Olyan régen volt már egy ilyen, mikor leültünk és éjszakákon át beszélgettünk. Őszintén megvallva, nagyon sok minden lesz, amit meg kell beszélnünk. Aish, Markie olyan jó lesz!" JaeBum kíváncsi szemei elől takarva írom le, amit akarok, majd dobom el újra és előbbi célpontját találja el, a földre pottyanva. A mellettem ülő fejét kezemre teszi épp annyi időre, amíg egy lágy puszit tudok homlokára lehelni. Felkapja buksiját, mikor a tanár megszólítja a szerencsétlent, aki felém fordulva köszöni meg. A név, amivel illet feldühít és fejemet tenyerembe temetve sóhajtok fel.
Éppen, hogy elhagyja a termet páromat is utána küldi a pedagógus, aki készségesen megy ki, tiszteletlenségekkel szólva a nőhöz. Néha nagyon el tud keseríteni, hogy ilyen agyament ez a kettő. Megemlítve csak azt, ahogy a tanárokkal viselkednek. Nem megemlítve azt, hogyan beszélnek egymással és elemzik ki a másik életét, és a nekik életet adó nőjét. Hihetetlenek.
Mark: Unottan figyelem a tanárt, néha a mellettem lévőre sandítva. Lábaink az asztal alatt össze vannak kulcsolva, kezem néha combjára siklik. Kicsit elbambulok, amiből az ölembe eső valami ébreszt fel. Az összegyűrt papír darabot kihajtogatom és elolvasom legjobb barátom jellegzetes írását. Mosolyogva fektetem a papírt padomra, és írok vissza.
"Tökéletes. Bár, ha otthon van valaki, ha nincs, akkor is hozzád rohantam volna."
Kuncogva olvasom el újra, amit írtam, majd kifigyelve, mikor fordul el a tanár, egy jól irányított dobással JinYoung padjára dobom a papírkát. Miután sikeresen eljut legjobb barátomhoz, hátra dőlök párom vállára helyezve fejem. Jackson mocorogni kezd, ezért leemelem fejem válláról. Felállva keresgeti -gondolom- a papírt, mire a tanár megkéri, hogy üljön le. Jackson tovább keresi a lapot, ezért a tanár úgy dönt kívül tágasabb számára. Szarkasztikusan megköszöni barátomnak, hogy "miatta" kiküldték és kimegy az ajtón.
A név, amivel legjobb barátomat illeti megmosolyogtat. Tudom, hogy JinYoung nem szereti, de szerintem aranyos. Én is hívnám így... De lehet el lennék verve egy kicsit, meg kiabálna az aranyos busani akcentusával. Felfigyelek a másik hatökör szavaira, amiért még én is szájba csapnám, pedig nem engem ért a sértés. Összenézek JinYounggal a levél elolvasása után és vigyorogva kezdek toporogni helyemen. Szenvedve várom a kicsengő hangját, fájdalmasan összenézve néha legjobb barátommal.
Unatkozom, Jacks is hiányzik és JinYoungot is megnyomorgatnám már. Amikor meghallom a megváltást jelentő hangot, táskámba besöprök mindent, majd hátulról megölelve JinYoungot nézem, ahogy pakol és ugyanebben a testtartásban jövünk ki a teremből, két plusz táskával vállunkon.
A név, amivel legjobb barátomat illeti megmosolyogtat. Tudom, hogy JinYoung nem szereti, de szerintem aranyos. Én is hívnám így... De lehet el lennék verve egy kicsit, meg kiabálna az aranyos busani akcentusával. Felfigyelek a másik hatökör szavaira, amiért még én is szájba csapnám, pedig nem engem ért a sértés. Összenézek JinYounggal a levél elolvasása után és vigyorogva kezdek toporogni helyemen. Szenvedve várom a kicsengő hangját, fájdalmasan összenézve néha legjobb barátommal.
Unatkozom, Jacks is hiányzik és JinYoungot is megnyomorgatnám már. Amikor meghallom a megváltást jelentő hangot, táskámba besöprök mindent, majd hátulról megölelve JinYoungot nézem, ahogy pakol és ugyanebben a testtartásban jövünk ki a teremből, két plusz táskával vállunkon.
Jackson: Az életemet elunom, mire a napnak, amit a suliban töltök a végére érek. Mint mindig, most is én vagyok az első, aki a 'kis csapatunkból' kiér a teremből. Mivel már óra közben elköszöntem a többiektől, tudva, hogy én innen egyesen haza rohanok, céltudatosan bolyongok a folyosókon, hogy elérhessem az iskola kijáratát. Néhány ember szokásomhoz híven fellökök, megtaposok, s a többi, míg ki nem érek az építményből. Telefonom előkotrom szűk farmerem zsebéből és azt nyomkodva megyek otthonom irányába. A séta hossza éppen kellemes, hisz' nem lakok messze az iskolaépülettől, így nem is kell költenem arra, hogy busszal utazgassak a suliba meg haza. Mobilkészülékemet visszasüllyesztem farmerzsebem mélyére és nézelődni kezdek az egyre nyugisabbá váló utcákba érve.
Otthon, mikor belépek a lakásba a nagy üresség fogad, nincs még itthon senki. Táskámat levetem cipőim mellé a földre és rádobom magam a nappali tágas terében elhelyezkedő, magányos kanapéra. Kezeim közé fogom a távkapcsolót és unottan kapcsolgatom a televíziót. Semmi érdekes.
Már csak órák kérdése, mire elalszom a nagy csatornaváltások közepette. Nyugodtan szundikálok, nem is véve észre, hogy családom legtöbb tagja már hazaért a munkából. Nagy forgolódásaim okozza, hogy a kanapé puha bőranyagáról a padló kemény fafelületére gurulok. Nagyot szusszanva pihentetem magam tovább. Nincs, mit tennem.
JaeBum: Végre kiszabadulok az utolsó óráról, magam mögött becsapva az ajtót a mögöttem jövők képébe. Sajnálom... Ja nem. A folyosón folytatom szapora lépteimet, mindenki elhúzódik előlem, ugyanis tudják, hogy nem lesz jó vége, ha az utamba kerülnek. Kivágom az iskola kijáratát és a friss levegőbe szippantok.
-Köszönöm, istenem! Ja, és baszódj meg. Ilyen börtöni életet adsz nekem.-nézek az ég felé folyamatosan. Elindulok haza, fülemen a fejhallgató, amiből zene szól, ezzel kizárok mindent, ami irritáló lehet -vagyis mindent. Haza utam kb tizenöt percig tart. Kinyitom a bejárati ajtót, majd lerúgom cipőm és az itthon hordott papucsomba bújok. Elcsoszogok a konyháig, ledobva táskámat szobám előtt. Szüleim a konyhában főznek, a maguk szokásos, romantikus módján.
-Nem is tudom, mi áztatná el hamarabb a konyhát. A ti nyálas akciótok, vagy a kifutó leves.-felém kapják fejüket, majd egy szemforgatás után köszöntenek. Anyai puszim és apai ölelésem után, csak egy kiflit tolnak számba és fáradt kinézetemet elemezve elküldenek aludni a szobámba. Talán jobb is, ha elalszom. Ismerem ezt a nézésüket. Ew. Nem kívánom hallani. Elég trauma volt az tíz évesen is. Berúgom táskám szobámba, majd a kiflit majszolgatva dőlök az ágyra. Elég volt a mai nap. Nem akarok több embert látni. Se semmit. Csak szemhéjam belső felét akarom tanulmányozni, úgy jó pár óra erejéig.
Felérve lakásomhoz, anya nagyon boldogan fogad mindkettőnket. Markot meg főleg, ugyanis jó pát hónapja volt olyan utoljára, hogy nálunk töltött egy egész hétvégét, vagy akár pár óránál többet. Nekem is hiányzott...
Becuccolunk a szobámba, ahol el is terülünk ágyamon. Egy levakarhatatlan vigyor költözik arcomra már csak a tudat miatt is, hogy végre Markkal, a legjobb barátommal tölthetek el egy egész hétvégét. Komolyan nagyon rég volt már ilyen. És erre most mindkettőnknek szüksége van így, hogy már párkapcsolatban is élünk...
Mark: Sóhajtva lépek be, a még mindig ugyan olyan ismerős házba, mi mintha második otthonom lenne. Szívesen fogad mindenki, szeretnek is, hát, mi kell még? A legjobb barátom. Igen. De ő most nagyon. Szobájába felérve elismerően bólogatok, hisz csoda, rend van, ami azért itt... Nem olyan ritka, de le kell fotózni, amikor az van. Az ágyon fetrengve hasamon, sóhajtok egy nagyot a JinYoung illatú takaróba és ágyba, mire egy mosoly kerül ajkaira. Szeretem az illatát...
-Ahahaaa... De rég voltam már itt. Komolyan. Arra emlékszem, hogy JaeBum facebookját bújtuk és fangörcsöltél, meg majdnem felhívtam neked, hogy beszélgessetek.-nevetek fel, ahogy pontosan visszaemlékszem. Tényleg... Még JinYoung sikítása is hallatszik a fejemben.
JinYoung: -Ah ,ne is emlékeztess. Az egy nagyon gonosz húzás volt ám, Mark. A telefonom is már a kezedben volt, azt hittem ott halok meg, ha tényleg felhívod.-Emelem fel fejemet, miközben beszélek, hogy összeszűkített szemekkel nézzem.-De azért te se reagáltál másképp a tökfej félmeztelen képeire.-böködöm meg nevetve fenekét és hasamat fogva dőlök vissza hátamra. Ahh, mennyire szeretek vele lenni és hülyülni...
Mark: -De most na! Akkor, fél háromkor még fenn volt, szerintem tök jót beszélgettetek volna, ha meg nem, akkor azt mondhattad volna, hogy részeg vagy.-nevetek, de mikor megemlíti a képeket hasba vágom.-Naa, tehetek róla? Te azért durvább voltál, amikor elbújtunk a torna teremben, hogy megnézzük őket és JaeBum levette a pólóját, aztán kiderült, hogy még kb az alsója fele is kilóg.-kuncogok gonoszan megböködve arcát egy nagy vigyorral arcomon. Az is kemény volt... Konkrétan le kellett fognom. Embertelen, milyen kanos egy dög volt...
JinYoung: -Yah! Tehetek róla, hogy kibebaszottul kurva jó teste van?-kezdek el szenvedve nyöszörögni, lenyomva egy gyengébb fangörcsöt... Imádom a testét, na...-De azért azt vedd bele, hogy miattad majdnem észre vett minket Jackson.-sóhajtok egy nagyot.-Milyen nagy peched volt, hogy ő nem meztelenkedett.-Rázom meg fejemet, majd hangos nevetésben török ki a fiúkkal kapcsolatos, további emlékek megjelenésére. Mennyit szenvedtünk együtt, miattuk... Mint a fanok a kedvenc idoljaik miatt. Hát kész voltunk, az biztos.
-Ahh, Markie~. Nem vagy éhes?-nyögöm, majd megint csak szenvedve fordulok felé, úgy intézve hozzá kérdésemet. Remélem az, mert ha nem én tömöm le rajta a kaját...
Mark: -Az... Az nem baj, hisz nem vett észre!-teszem fel mutató ujjam nevetve és továbbra is a röhögőgörcs közeli állapotba vagyok, ahogy még több emléket hozunk fel. Elgondolkodom kérdésén és mosolyogva fordulok hátamra, így félig rá is és így nézek rá, ahogy ő is rám.-Hmm... Megleplek, de igeeen~.-mosolygok rá aranyosan és még véletlen sem szállok le róla.
JinYoung: -Akkor mozdulj és menjünk.-nevetek és megpróbálom magamról letolni, direkt nem erőlködve nagyon.-Nem bírlak ám el, Markie.-kezdek el nevetni, ahogy ezzel is eszembe jut egy emlék.-Vagy igen, de én akkor megint a kórházba kötök ki törött kézzel... Annak JaeBum nem igazán örülne.-nevetek az akkor elég fájdalmas emlékre. Mark akkor is nehezebb volt nálam pár kilóval, az alkarom meg ezt meg is érezte rendesen...
Mark: Felnevetek elég hangosan és leszállok róla.
-Hé, én kérdeztem, hogy biztos, tuti elkapsz-e és te mondtad, hogy frutti, én meg ugrottam. Tehetek róla?-nevetek tovább, már lefelé jövet a lépcsőn, ami zokniba lefelé életveszély számomra.-Kiröhögne és azt mondaná ügyes vagy.-kuncogok, ahogy megemlíti JaeBumot.-Neem na, megverne és pátyolgatna. Óvatosan csinálná.-kacsintok rá kajánul vigyorogva.
JinYoung: -Figyelj, még lehet...-nevetek hangosan és felkelek ágyamról, őt is felhúzva róla. Kimegyünk a konyhába, de meglepetésemre anyát nem találom ott. Vállaimat megvonva veszek elő két tányért és evőpálcikákat, azokat pedig az asztalra teszem. Majd két nagyobb tányért teszek a pultra, hogy azokba szedhessek az ételből; ez egyikbe a rizsből, a másikba a húsból, annyit, amennyit megeszünk ketten és azokkal a kezemben ülök az asztalhoz, elkezdve enni, Markkal együtt.
Mark: Jóízűen eszünk együtt, néha még egymást is etetve. Megszoktuk már így. Amit én nem eszek meg a szájába tömöm és így fordítva. Ismerjük egymást nagyon jól, szóval alap, hogy tudunk ilyesmit.
-Amúgy... JaeBumot bemutattad már anyukádnak, vagy tud róla, hogy egy köcsög, suli huligánnal jársz?-kuncogok fel egy kicsit és szalvétát fogva törlöm meg először az ő, majd saját számat is.
JinYoung: -A nevét tudja, meg, mióta vagyok vele együtt... De egyenlőre még nem érdekli anyát annyira, hogy ő kérje, hogy mutassam be neki... Majd lehet a jövő héten elcibálom ide JaeBumot.-sóhajtok és mosolyommal köszönöm meg neki, hogy megtörölte számat.-Na. és Jacksonhoz, hogy álltak hozzá?-kérdezem érdeklődve döntve oldalra fejemet. Amíg válaszol én elpakolom a koszos edényeket a mosogatógépbe.
Mark: -Hmm... Jól van, de arra JaeBumot is készítsd fel.-nevetek kicsit és csak kedvesen mosolyogva köszönetnyilvánítására hagyom, hogy mindent elpakoljon előlem.-Hát, igazából apa azt mondta, ő is ilyen volt és nézzem meg, milyen ember lett belőle, anya meg egész addig, amíg boldog vagyok és nem találja szadomazó eszközök jelét rajtam sehol, nem tilt tőle és elfogadja. Egyszer már találkoztak és Jacks egy angyal volt.-mosolygok magam elé, közben nézve ahogy pakol.
JinYoung: -Hülye is lennék a felkészítése nélkül, idehozni. Annak én és anya szívnánk a levét.-kuncogok.-Olyankor bezzeg tud normális lenni...-motyogom magam elé és leülök Mark mellé.-De akkor legalább tetszik nekik. Ez jó hír.-mosolygok és az asztalra fekszem, fejemet barátom felé fordítva, hogy lássam.
Mark: -Naa, ne utáld ennyire. Nem is értem. Én bírom JaeBumot, de ti tépitek egymást Jacksonnal.-rázom fejem és fekete tincseivel kezdek játszani, mik mindig is olyan kisfiússá tették őt számomra, mikor így a homlokába söpri őket.
JinYoung: -Nem tehetek róla, hogy egy... Egy... Ah, nem mondok róla rosszat...-sóhajtok fel és szemeimet lecsukom, mikor hajamat kezdi piszkálni.-De... De Juniornak hívott! Szerinted, miért utálom ennyire?-kapom fel hirtelen fejemet, de ez elég rossz ötletnek bizonyul. Nyakamhoz kapom kezemet, ugyanis megrándítottam ott egy izmomat. Szenvedve dőlök vissza lassan az asztalra, közben nevetve is bénaságomon.-Látod, ez is az a tökfej miatt van!
Mark: -Jó, jó, igen, az nem volt szép, de hát ő nem tud semmit JinYoungie.-mosolygok rá, de meg is forgatom szemem, mikor saját ügyetlensége miatt is őt hibáztatja.-Nem, te vagy nyomi.-kuncogok rá és nyakára téve kezemet kezdem nyomkodni egy kicsit, hogy jobb legyen.
JinYoung: -Yah! Nem is...-motyogom és kicsit felsóhajtok ahogy nyakamat kezdi masszírozni.-Vagyis most már elég nyomorék vagyok. Most egy hétig legalább, nem fogom tudni mozgatni a fejem rendesen...-nevetem és felülök normális helyzetbe, közbe már saját magamnak nyomkodva a fájó részt.
Mark: -Jaj te... Tönkreteszed itt nekem magad, aztán ki lesz a legjobb barátom?-nevetek és lehúzva őt az asztalról megyek fel szobájába vissza, vele a nyomomban, így kicsit kitolom neki fenekemet.
JinYoung: -Senki.-nevetek és készségesen megyek utána, követve őt.-Jacksonnak tologasd a feneked!-csapok rá párszor az említett, már szinte az arcomban lévő testrészére.-Mondjuk ne, mert akkor te bánod, de hát na.-nevetek fel hangosan és beérve szobámba ágyamra terülök, teljesen elfoglalva azt.
Mark: -Már pipa.-kacagok fel és kinyújtom rá nyelvemet, majd, ahogy befoglalja az ágyat csípőjére ülök, ott trónolva, hisz én csak le akartam ülni az ágyra ő meg nem akadályoz engem úgy amúgy, elvagyok én itt. Amíg ő tovább fekszik, én megfogom telefonját és a képeket kezdem nézegetni. JaeBum, JaeBum, JaeBum. JaeBum JinYounggal... Azt a kurva, és egy kis Markie. Na jó, nem kis, hisz itt hülyültünk.
Megkeresem a kamerát és megint fotót csinálok magunknak emlékbe. V-jelemet szeme mellé teszem és belevigyorogva tartom magasra a kamerát, hogy látszódjon helyzetünk is. Lesznek itt még képek, ilyesmit mindig megörökítünk.
JinYoung: Szemeimet lehunyom, mikor rám ül, de ahogy megérzem ujjait fejem mellett kinyitom és mosolyogva hagyom, hogy képet csináljon. Kiveszem kezéből a telefonomat és lefotózom őt, ügyelve arra, hogy látszódjon mindene és ahogy ül, az is. Ő csak vigyorog a kamerába, közben hasamon tenyerelve, én meg ugyanígy vigyorogva csinálok róla egy pár képet. Szeretünk megörökíteni ilyeneket, na. Lábaimat behajlítom és kicsit meg is emelem, ezzel meglökve Mark hátát így rám borul, mire nevetve lököm le magamról és fekszek rá most én, így is csinálva magunkról pár képet, közben folyamatosan vigyorogva. Vagy éppen hülye fejeket vágva, de hát van ilyen...
Mark: Ahogy általában, most is jól elszórakozunk a kamerával és JinYoung még kicsit sem teli memóriájával, de hát szeretjük ezt csinálni. Hangosan nevetve fetrengek alatta, ahogy az egyik hülye fejes képen egyszerűen olyan arcot vág, hogy nem bírom abbahagyni. Átölelem és vállába nevetek tovább, már hasamat fájlalva, de lassacskán megnyugszom.
-Jajhh.. Na, mit csináljunk?
JinYoung: -Nem tudom.-rántom meg vállaimat és kicsit átmászva rajta keresem meg a TV-hez való távirányítót és bekapcsolva a készüléket kezdek keresni valamit, amit esetleg nézhetünk. Egy filmes csatornánál megállok, mikor angol beszédet hallok meg és kuncogva nézek az alattam fekvőre.-Tessék ezt legalább teljesen érted.-nevetek és mivel ilyet is lehet csinálni, beállítom magamnak, hogy legyen hozzá koreai felirat. Így mind a ketten értjük. Na jó, azért ennyire nem szív a koreai nyelvvel Mark, de hát na.
Mark: -Hééé, már csak néha rontok, ez csúnya volt.-nézek rá szúrósan, de elnevetem magamat.-Olvasni rendesen, meg tőled tanultam, szóval ne becsüld alá magadat se.-kuncogok és ahogy hasra fekszik feje alá egy párnát rakva, én félig rá, vállára hajtva államat és közben haját túrva, minek sima és puha tapintása kellemesen simogatja kezemet és ujjaimat.
JinYoung: -Legalább jó embertől tanultad.-kuncogok és nem hajamat túró kezét megfogom. Szabad ujjaimmal karját kezdem piszkálni, közben figyelve az időközben egyre érdekesebbé váló filmet. Egy óráig ezzel elleszünk, ha csak be nem alszik rajtam a lustája...
Mark: Kezét fogva játszok azzal kicsit miközben a filmet nézem továbbra, mi lefoglal és érdekel annyira, hogy ne aludjak el közben. Tényleg, még álmos se vagyok. Nyaka felé fordulok kicsit és így nézem tovább, mi történik a filmben, néha beszélve a szereplőkhöz. Ahogy kezemet piszkálja néha kuncogok, de csak hagyom neki, hisz jól esik, na. Anyukája bejön hozzánk egy tálcányi nasival megpakolva, mit lerak nekünk, majd fejet csóválva és nevetve nézve ránk, hagy minket a szobában, bezárva az ajtót.
JinYoung: Film végeztével a nasink is elfogy így kifordulok Mark alól, hogy kikapcsoljam a TV-t. Felé fordulok és rá vigyorogva nézek körbe.
-Fürdesz, vagy megint együtt fürdünk, mint a régi szép időkben?-kuncogva ugrok vissza az ágyra és dőlök már hasára, mert hátára fordult közben.
Mark: -Hmm, beszélgetnünk kell és azt ott a legjobb.-mosolygok rá szélesen és kezeit megfogva húzom magamra, szorosan ölelve meg őt. Olyan jó érzés... Olyan régen volt, mikor utoljára itt voltam. Jó végre vele lenni. Kell nekem ez most.
JinYoung: Tovább kuncogok és ahogy egyre szorosabban húz magához, mellkasát kezdem püfölni. Erre el is enged én pedig megint csak nevetve kelek fel az ágyról és húzom fel őt.
-Akkor gyerünk.-indulok ki a szobából, őt magam után húzva kezénél fogva.
Mark: Mosolyogva megyek utána, közben hátát és tarkóját nézve és boldogan felnevetve, ahogy kisfiúsan húz maga után. Régen fürödtünk együtt. Még nagy szerelmes korunkban. Oké, az két éve volt... Vagy egy és fél, de akkor is. Jó végre újra együtt és feljönnek a régi emlékek is. Olyan jó emlékeink vannak.
JinYoung: -Zuhany, vagy nem?-kérdezem beérve a fürdőbe és a kérdés megfelelő részénél, az ahhoz tartozó fürdőalkalmatosságra mutatva. Hátra fordulok Markhoz, még mindig nevetve. Mindent régen csináltunk már együtt és ez hiányzott... Nem tudok nem örülni annak, hogy megint vele őrültködhetek.
Mark: -Nem. A víz számlátokra jobban akarok figyelni, mint a vizes szőnyegre..-kuncogok és leveszem pólómat, elhajítva azt a mosógép felé.-Ahhj, JinYoungie. Végre, végre újra. És hé... Most már megizmosodtunk is.-vigyorgok rá szélesen.
JinYoung: -Okés.-vigyorogva kezdek engedni jó meleg vizet a kádba, már most elkezdve behabosítani, amíg ő levetkőzik.-Legalábbis te. Rajtam még mindig nem látszik a heti három edzőterem.-nevetek, majd levéve pólómat ezt be is bizonyítom. Nem tiszta izom a hasam, de azért valamennyire látszanak. Amíg ő teljesen levetkőzik és már a kádba is csücsül én előveszek két törölközőt, hogy ne úgy kelljen vele bajlódni, hogy mind a ketten csurom vizesek vagyunk. Abból is volt már bőven bajunk. Az emlékekre visszagondolva, nevetve ülök be vele szembe.
Mark: -Naa, azért nem rossz. A hátadnak és a vállaidnak jót tesz.-mosolygok végig nézve rajta, majd behuppanok a jó meleg vizes kádba és egy nagy megkönnyebbült nyögés után teljesen ellazulva csúszok lejjebb. Hagyok JinYoungnak helyet, lábaink, mint mindig egymásba gabalyodva mindenfele vannak, de megtaláljuk a kényelmes helyzetet és úgy maradunk.
JinYoung: -Mondta JaeBum és ledöntött az ágyra, aztán keményen... Hehe, semmi.-nevetek hangosan és én is kényelmesen elhelyezkedem, teljesen elmerítve magamat a vízben a habok között. Szemeimet lehunyva döntöm hátra fejemet a kád szélére.
Mark: -Pff... De hát na. Legalább ő más területeken is mozgásban tart. Hiába kb nem tudsz járni utána.-nevetek én is és a habbal kezdek játszani, egy kisebb kupacot felemelve és JinYoung arcába fújva.-És fogadni merek, hogy így néztél ki utána.-nevetek tovább.
JinYoung: -Yah, Mark!-nevetek már elég durván, letörölve arcomról a habot.-Nem hinném, hogy tudni akarod az igazságot ezzel kapcsolatban.-röhögök tovább, még jobban, mikor meglátom arcát, ami mondatom miatt vett fel egy érdekes ábrázatot.
Mark: -De. Én mindent tudni akarok, és tudok is. Meg volt az az óvszer nélküli, amit akartál, még egyszer?-kérdezem egy kaján vigyorral és megböködöm lábammal hasát óvatosan.-Meg csak úgy mondom, nekem máshol volt.-kacsintok rá, fejemet bólogatva a vízbe.
JinYoung: -Aish... Azt ne is emlegessük. Meg volt, de ennyi legyen elég.-nyöszörgök a kellemes emlékekre JaeBummal. Mark lábára csapok a víz alatt és érdeklődve figyelem.-Igen? És hol?-felkuncogok kacsintására és megint lábára csapok, persze óvatosan.
Mark: Csak kuncogok ahogy látom arcán is, milyen élvezetes is volt.
-Nem nehéz úgy egy új menetbe kezdeni, hogy pont a gerincvonaladon folyik végig...-harapok ajkaimba és lehunyom szemeimet.-Mellkasra engedtem még, meg egyszer vészhelyzet miatt fenékre. De arcra nem.-nézek barátomra, érdeklődve ő hogy van ezzel.
JinYoung: -Hh, ez meglepett, Markie.-nevetek, majd elgondolkozom, de csak fejemet rázom, ahogy nekem nem jut eszembe semmiféle ilyen eset.-Sehova. Maximum magamra, de hát az nem számít...-rántom meg vállaimat, majd felülök normálisan, és lemosom vállaimról és mellkasom feléről a habot, ami rajta maradt bőrömön.
Mark: -Nem értem miért, ha tudnád mennyit dob rajta.-kuncogok és tovább maradok fekve ahogy magyaráz, majd felül.-Na de... Egyébként más? Negatív?-kérdezem kíváncsian, hátha elhallgatott valamit.
JinYoung: -Én tudom, de azt JB nem élvezi...-motyogom majd bevizezem arcomat. Kérdésén megint elgondolkozom.-Csak ágy. Semmiféle csere...-számolom ujjaimon, egy nagyot sóhajtva is hozzá.-És... Ennyi szerintem.-rántom meg vállaimat. Imádok JaeBummal lenni, ezzel nincs baj. De vannak olyan dolgok, amiket nem lehet megváltoztatni...
Mark: -Hmm... Érdekes. Akkor, ez úgy tűnik nem csak nálunk állandó.-sóhajtok, ahogy bizony nálunk is ez van. Csak az ágy. Semmi más. Helyben semmi extra. Nem azért, mert nem szeretném az ágyat, vagy Jackst, hisz sokszor csináljuk máshogy. Még valameddig engedte is, hogy vezessek. Nagyon szeretem mindenhogy, tényleg, de talán csak egy kicsit változtathatna ezen.
JinYoung: -Kezet foghatnának...-rázom meg fejem, majd a tusfürdőért nyúlok, hogy elkezdjem bekenni magam. Mikor már elegendő krém van a kezembe, nevetve pattintom vissza a tubusra a kupakját és át úsztatom Markiehoz a víz tetején.
Mark: Csak félig nyitott szemekkel nézem barátom, ahogy mosakszik, majd megfogva a felém úszó tubust én is megismétlem, amit ő az előbb. Hmm... Jó illata van. JinYoung... Szeretem az illatát...
JinYoung: Teljesen megmosakszom, majd visszamerülök a vízbe, hogy még legalább fél órát itt pihengessünk. Amíg ki nem hűl a víz és a végén megint mindketten megfázunk. Na jó, most remélem nem. Nincs kedvem betegen nyomni az ágyam minimum egy hétig. Ez miatt inkább visszatornázom magam ülésbe és kimászok a kádból, rögtön derekam köré tekerve az egyik türcsit.
Mark: Csak lassan követem, mi történik és ráveszem magam én is, hogy kimásszak. Mikor ez sikeresen meg is történik megtörölközöm teljesen, majd derékra a törcsi és kész is. Visszamentünk JinYoung szobájába és ott felöltözve kemény egy boxerből álló pizsománkba leülök az ágyra és onnan vártam, mi legyen most.
JinYoung: -Elleszel mellettem az ágyon, vagy nem?-nevetve nézek rá és már megyek is az egyik szekrényemhez, hogy kivegyek neki egy párnát és takarót.-Kétszemélyes, csak elférünk rajta ketten...-vonok vállat és az én ágyneműm mellé teszem az övét, majd ágynemű huzatokat keresek.-Ha meg nem, az egyikünk a földön végi reggelre. És az valószínűleg én leszek, amennyit te rugdalózol álmodban.-nevetek tovább és elkezdem felhúzni az ágyneműjét, őt hagyva pihenni az ágyon.
Mark: -Biztosan. Hiába kétszemélyes a két széle úgyis üres lesz.-kacagok felvázolva alvási szokásunkat és egy kis gombóccá gömbölyödve nézve, ahogy takarómat és párnámat húzza fel. Kedves... Nem kell nekem csinálnom.
JinYoung: -Igaz.-Kész vagyok, ezért rá dobom a párnát és takarót.-Tessék kis gombócka.-kuncogok és bemászok mellé az ágyba.-Milyen gombóc vagy? Csokis?-nevetek és megböködöm hasát, jelezve, hogy kockáival poénkodtam éppen. Magamra húzom takarómat és félig párnámat, félig pedig Markot használva fejtámasznak fekszem félig a fiúra.
Mark: -Ha, ha... Fehér csokis.-nevetgélek és mosolyogva hagyom, hogy rajtam feküdjön, haját kezdve el piszkálni, a puha, kissé nedves tincsek közé túrva. Párnámat fejem alá húzom és a takarót úgy hagyom ahogy van. Lekapcsolom a villanyt, hisz a hold pontosan és elég nagy fénnyel világít be a szobába, így látjuk egymást.
JinYoung: -Annyira azért nem fehér.-kuncogom. Szemeimet félig lehunyom, ahogy kialszik a lámpa fénye és egyik kezemet átvetem Mark mellkasán, magamhoz húzva ezzel. Jó érzés végre vele lenni... Nem is tudom hányadszorra mondom ezt el, de így van.
Mark: Felé fordulok, ahogy magához ölel és én is ezt teszem, egyik lábammal és karommal, mindkettővel csak hanyagul. Szemeimet kicsit jobban kinyitom és őt nézem egy darabig.
-Gondolkoztál már azon... Hogy lehet, hogy nem pont egy rossz fiúval kéne járnod, mert nem állsz amellett, amit csinál..?
JinYoung: -Nem...-suttogom.-Boldog vagyok vele, attól függetlenül, ahogy másokkal viselkedik...-sóhajtom és én is kinyitom szemeimet teljesen.-Miért, te gondolkoztál már azon, hogy milyen lenne, ha nem egy olyan sráccal lennél együtt, mint Jackson?-kérdezem kicsit megrázva fejemet értetlenül. Miért hozza ezt fel most...?
Mark: -Valamikor... Amikor csak szarik mindenkire és egy 'Nyugi baba, ez nem jelent semmit.'-tel veri be egy másik ember arcát. És akkor én érezzem veszélyben magamat, meg aggódjak, hátha a következő ő lesz vagy, ha velem fenyegetik.-motyogom magam elé, kiadva magamból az érzéseket.-Boldog vagyok, tényleg, de nem hagyja, hogy aggódjak és féljek, ha pedig meg kéne beszélni valamit félig meg is történik, aztán a lényegnél már a lábam között van.-nézek magam elé.
JinYoung: Csak mellkasát simogatom, hogy ne érezze magát olyan rosszul és egy nagyot sóhajtok. És akkor még megkérdezi, miért nem bírom a tökfejt... Most már egy elég jó indokom van rá. Megsimogatom arcát is, ezzel kizökkentve maga elé bámulásából és egy kedves, alig érezhető puszit adok arcára, majd visszateszem fejem mellkasára és a párnára.
Mark: Szaggatottan veszek levegőt tüdőmbe és karjaimat kicsit szorosabbra véve rajta, haját továbbra is piszkálva. Kicsit megnyugtatnak kedves gesztusai és még egy mosolyt is eresztek felé.
-Nem tudom, hogy ő volt-e a jó választás...-suttogom magam elé, még én sem tudom mit beszélek.
JinYoung: -Markie~...-dalolom kedvesen nevét, tovább simogatva arcát.-Szereted őt, nem? Ne beszélj badarságokat. Ő is azért van veled, nem te tehetsz róla, hogy ilyen a viselkedése.-mondom magabiztosan, mégis halkan, hogy biztathassam Markot. Tényleg nem tudom, mi ütött belé, de én kezdem rosszul érezni magam, amiért szomorúnak látom a barátja miatt, akiről eddig úgy beszélt, mint az életéről...-Mi van veled, Markie?-fordítom arcát enyém felé és felemelkedem az ágyról, hogy nem arcát tartó kezemmel könyökölve támasszam magam és úgy nézzem arcát.
Mark: Bólogatok szavaira, megdörgölve arcomat és véve még egy nagy levegőt. Minden úgy van ahogy mondja, tudom és érzem is ezt.
-Nem tudom... Őszintét nem tudom...-veszek még egy sóhajt szemeibe nézve, majd elnézek onnan, hogy gondolkozzak kicsit. Szeretem Jacksont. Nagyon... Tényleg nagyon. De valahogy... Mintha más kéne nekem. Valami más. Valaki... Más... Nem azért, mert Jackson nem jó, ő tökéletes csak... Hozzám túlságosan is? Az akiről álmodtam mindig is. A teste és mindene. De... Nem akarok tökéletest? Vagy... Más tökéletest akarok? Akarok...? Tökéletest...? Mást...
Visszakapom szemeimet JinYoungra. Minden lefut bennem, egy halvány emlék kólint fejbe és egy hirtelen mozdulattal tapadok a legjobb barátom szépen ívelt, tökéletesen telt ajkaira, eldöntve őt az ágyon, belenyomva a matracba, falva azokat az ajkakat. Édes... Édes és sima...
Pár másodperc, vagy lehet egy perc múlva leesik, mit is csinálok, így hirtelen mozdulattal válok el. Kikerekedett szemeit nézem és lélegzetem hirtelen gyorsul fel fulladásig, majd elhagyva a szobát a fürdőbe zárom magamat hátamat az ajtónak döntve és kezeimet a hajamba tépve. Még is, mi a jó büdös életet csináltam én az előbb...?!
JinYoung: Csak nézem, ahogy magában rágódik a dolgokon, de mikor visszanéz rám látok valamit szemében, ami... Már most nem sugall számomra jót. Talán nem...
A levegő belém szorul és egyszerűen nem tudom, mit tegyek. Az ajkai csak úgy falják enyémeket, mit hagyok, de nem teszek semmit. Csak kikerekedett szemekkel és túl hevesen verő szívvel nézem rémült arcát, majd hátát, miközben elhagyja a szobát. Feleszmélve kapcsolom fel a villanyt és rohanok Mark után, megpróbálva benyitni a fürdőbe. De bezárta...
-Ma-Mark... Gyere ki.-neve még esetlenül hagyja el számat, de egy nagyot nyelve mondom ki utasító szavaimat, elég magabiztosan. Kezemet mellkasomra nyomom, hogy mindennél gyorsabban dobogó szívemet megállítsam helyéről való kitörésének próbálkozásában, vagy éppen bennem való felrobbanásában. De, csak azért se állna vissza normális tempójába, még jobban is kezdi püfölni mellkasomat belülről, mikor megtörlöm számat. Miért csinálta ezt Mark...?
Mark: Magam előtt cikáznak szemeim a padlón, átgondolva és lejátszva újra azt, ami az előbb történt. Megnyalom az ajkaimat és ajkainak íze rajtuk ég még mindig. Könnyeim csak kis patakokban folynak, nem sírok, csupán csak így jön ki rajtam a tehetetlenség. Meghallom hangját és egyből megfagyok. Ha mással tettem volna már beengedtem volna. Azonnal. De így, hogy ő... Nem... Nem, nem, nem, nem... Még gondolkoznom kell. Még nem tudnék neki, mit mondani...
JinYoung: Nem nyitja ki az ajtót, de még csak nem is reagál. Mély sóhaj tör fel belőlem és az ajtónak dőlök, azzal szembe.
-Markie...-szólítom újra kedvesen, megpróbálva felbiztatni. Hátha kinyitja... Nincs semmi bajom azzal, hogy megcsókolt. Úgy értem, legjobb barátok vagyunk, még, ha nem is egyedülállóak vagyunk, akkor is logikus, hogy egy ilyennek történnie kellett... Még nem volt ilyen, de... Ez nem tesz tönkre semmit... Remélem.
Mark: Nem kreálom inkább tovább a fejemben a csomót, fogom magamat és arrébb csúszva az ajtóból kikulcsolom azt és letörlöm könnyeim, hogy ne lássa meg rajtam, hogy könnyeztem. Innen már nem tudom... Lesz, ami lesz.
JinYoung: Kinyitja az ajtót, mire felcsillannak szemeim, de amint arcára nézek, újra elfog egy rossz érzés. Nem tehetünk csak úgy, mintha nem is történt volna semmi és beszélgethetünk tovább úgy, mint eddig? Jó lenne... Közelebb lépek hozzá és megölelem. Akármennyire is próbálja elrejteni, tudom, hogy, ha nem is sírt, de a könnyek már készültek belőle kitörni. Túl jól ismerem már. Szorosan tartom magamhoz, tudva, hogy ezzel megnyugtathatom valamennyire és visszanyerjük normális alakunkat. Nem történt semmi. Erre az estére elfelejtjük és... Majd máskor megbeszéljük. Nem lesz ebből semmi baj...
Mark: Nem nézek rá, csak szemem sarkából figyelem, mit csinál. Mikor pedig karjaiba zár csak egy nagy sóhajt megeresztve ölelem vissza, jó szorosan, hisz erre van szükségem most. Egy szoros ölelésre... Az övére. Szorosan fogjuk a másikat, majd egy idő után szinte alig engedve el egymást megyünk vissza a szobába és újból lekapcsolva a villanyt fekszünk vissza egymás mellé, tovább ölelkezve.
