Mr és Mrs
SeungJae - SeungHyun(T.O.P) x YoungJae [BigBang x GOT7]
(Felosztás: Dalma - YoungJae, Zsani Paulik - SeungHyun)
Elegáns, fehér és fekete színkombinációja és szépen megoldott két szintje egy káprázatos összhatást hoz létre, de nem barátságtalan vagy hideg... Csupán csak irigylésre méltó. A magas vaskapu elé állok autómmal, lehúzom a sötétített ablakot és kinyújtva kezem bepötyögöm a megfelelő számsort, ami megnyitja az utat előttem. Beállok az udvarra, majd kiszállok kocsimból és bezárok magam után mindent. Kulcsomat elővéve kinyitom a gyönyörűen megvésett ébenfa ajtót, melyen két név díszeleg. Beljebb lépve levetem kabátom és a fogasra akasztva, sötét szürke zakóm is kigombolom. Táskámat az egész alakos tükör mellé helyezem, hagyva, hogy ott pihengessen, amíg szükségét érzem kinyitni.
A ház üres, nem lődörög benne senki, sem a konyhában, sem fent az emeleten. Hát úgy látszik nincs itthon... Szőke, fehér színbe átcsapó hajamat kicsit átmozgatom hajlakkal megtartott merevségéből, cipőmet pedig a helyének szolgáló szekrénybe helyezem. Itthoni papucsba bújva a konyhába vezetem magam és a teafőzőhöz lépve készítek magamnak egy fekete teát. Nincs kedvem most a kávéhoz. Reggel óta azt iszom...
Körbe nézek a nappalival egybe nyitott hatalmas helységben, jelet keresve arra, hogy hol lehet a még rajtam kívül itt lakó személy. De miért hagyott volna bármit is? Nem ilyenkor szoktam haza érni, nem lett volna értelme. Teámat iszogatom fehér csészémből, melyen egy feketén rajzolt félszív díszeleg. Párja még üresen ül a pulton, várva az őt megtölteni képes forró folyadékra és tulajdonosa ajkaira, melyek gyenge csókkal lehelhetik ki belőle az édes, aromás italt. Én pedig csak várom az ajkakhoz tartozót... Várom Őt.
YoungJae: Reggel hat órai ébrenlétem óta se fogyott ki energiám. Ugyan olyan hévvel és erővel járom meg a boltokat, beszerezve magamnak mindent, ami szükséges lehet. Gyalogosan közlekedek, nem csoda, hogy lábaim már éppen leszakadni készülnek épp úgy, mint karjaim, melyek telezsúfoltan tartják magukat testem mellett, nem adva fel a szolgálatot. Hosszú, vörös kabátom ujjai bár megakadályozzák a szatyrok és egyéb táskák füleinek bőrömbe vájódását, mégis érzem, hogy hamarosan kis darabokban fognak elterülni a földön kezeim. Nem baj, mindjárt otthon vagyok...
Lelassítom tempómat mikor befordulok a házamat magában rejtő utcába. Körbenézek, hogy megbizonyosodjak, nem fog senki hátráltatni a gyorsnak tervezett hazaérkezésemben. Lágy mosoly csúszik arcomra, belegondolva abba, hogy bár, csak pár óra múlva is, de újra láthatom őt. Lábaim szorgosan váltják egymást, közelebb juttatva engem a nagy vaskapuhoz, ahol hirtelen torpanok meg. Már rutinszerűen nyomom meg a szükséges gombokat, hogy kiadják a nekem kellő számsort. Bemegyek a kapun a hatalmas előkertbe érkezve és a macskakővel kirakott úton lépdelve veszem célba a palotának nevezhető házat. Lábaim újra gyors megálljt parancsolnak, hogy szemeim jobban szemügyre vegyék az ilyenkor még soha nem látott fekete Audit, a garázs ajtaja előtt. Ezek szerint itthon van. De miért...?
Megpróbálva nem legyilkolni magamat áthelyezem a jobb kezemben lévő tasakokat a bal kezemen csüngők közé és mélyen lenyúlva virító kabátom zsebébe, kikeresem a bejáratihoz tartozó kulcsokat. Kikulcsolom az ajtót és egyszerű sportcipőimet megszokottan rúgom le az ajtóban, ott is hagyva őket, míg a fatákolmányt visszacsukom. A konyha felől neszeket hallok, így tekintetemet arra vezetem és azt a személyt találom ott, akire számítottam.
Eddig cipelt súlyaimat ledobom, persze egy helyre helyezve őket és boldogan veszem a már egy személyt tartalmazó helyiségbe irányomat, miután meleget adó kabátomat övé mellé helyeztem. Jó újra látni...
-Szép napot!-köszönésemet követően mellé lépek és karján óvatosan végigsimítok, majd kezembe veszem övéhez hasonló bögrémet. Nem követem példáját, inkább a keserű fekete italból öntök magamnak és azt ízesítve a konyhát a nappalitól elválasztó pult nappali felőli részére sétálok, hogy vele szemben foglalhassam el az egyik bárszéket. Végignézve testén alul öltözöttnek érzem magam, bár ez sokszor megesik. Ő mindig elegáns ruhákat hord, míg én a mai szerelésemet nézve, egy egyszerű embernek nézek ki. Kabátomhoz illő, piros kardigánom és még mindig fejemen pihenő, lágy rózsaszín sapkám merőben eltér élettársam ruházatától. Bár, hh, kezdek egyre jobban átszokni...
SeungHyun: Ahogy már majdnem kiiszom a csésze tartalmát, meghallom a csörtetést, ami lágy kuncogást vált ki belőlem. Hát megjött... Meglátom magam előtt alakját és mosolyom akaratlanul szökik arcomra, elég széles formában. Köszönésére csak ülő helyzetemben meghajlok, óvatos érintésére pedig csak tovább nézem mit csinál. Még mindig ugyan olyan csodálattal figyelem. Mosolya mely örök arcán, kedves szemei, melyek oly' ártatlanul tudnak nézni, mint bármely kölyök állat a világon. Hiába tűnik úgy, hogy nem illik mellém, ez nem így van. Nem a ruháiba és a stílusába szerettem bele... Hanem Ő magába, minden egyes kis dolgával együtt. Letelepszik elém, én pedig asztalon lévő kezét sajátomba veszem óvatosan és ajkaimhoz emelve hosszasan kezére csókolok, majd ujjain végig simítva lerakom kezeinket.
-Milyen napja volt Mr. Choi? Merre volt ma?-nézek kedvesen mosolyogva szemébe, még egyet kortyolva teámból.
YoungJae: Lábaimat keresztbe téve kortyolok kávémba, szemeimet becsukva és átadva magamat a koffeines ital által okozott jó érzéseknek. Szívem hatalmasat dobban ahogy kézfejemet megcsókolja, majd ujjaimat megsimítva pihenteti kezeinket egymásba gabalyodva. Magamban lejátszva egy éppen fangörcsöt kapó lány reakcióját mosolygok rá és teszem le csészémet.
-Fárasztó, de egész jó, köszönöm. Erre-arra.-vonom meg vállamat és sapkámat lesimítom fejemről, így hajam szemeimbe hullik.-Magának? Hogy-hogy ilyen korán haza ért..?-emelem az előttem ülő férfire kíváncsi tekintetemet, kicsit oldalra döntve fejemet. Arcán elkalandoznak látószerveim. Elveszek most még szebben és kedvesebben csillogó szemeiben, leragadok húsos, kívánatos ajkain, melyeket szívem szerint minden második percben csókolnék. Aish...
SeungHyun: Válasza alatt csak élvezem kellemes hangját és figyelmesen végig hallgatom. Barnás tincseit kedvem lenne kisöpörni szeméből, de felém irányuló kérdése megállít ebben.
-Egész kellemes ahhoz képest. Hát, hogy úgy mondjam elengedtem magam kicsit előbb.-nevetek. Látom ahogy szemei követik ajkaimat a szavak megformálása közben, így egy boldog görbe kúszik arcomra.
-Mit vett ma?-Kiiszom már kihűlt italom utolsó cseppjeit, majd a szatyrokhoz sétálva a pultra rakom azokat, mellette állva meg ebben a tevékenységemben.
-Nem fázott így? Hűvös van...-nézek végig lenge öltözékén. Csupán egy zokni van lábán, ami a konyhát fedő hideg kőtől nem védi a megfázástól. Papucsát megkeresve lábára csúsztatom az, elég mesébe illően.
YoungJae: Feleletét végig bólogatom, hogy megihassam maradék kávémat is. Halkan felkuncogok és tekintetemmel követem alakját, mely mellettem állapodik meg. Fejemet nemlegesen rázom kérdésére és miután rám adta papucsomat leszállok a székről. Kezembe fogom az időközben kiürült bögrémet és szemeibe nézek.
-Magának semmit.-vigyorgok arcába ahogy kis késéssel válaszolom meg a szerzeményeimmel kapcsolatos kérdését. A mosogatóba helyezem a piszkos italtartóinkat. Elteszem az útból a ruhákat és az egyéb nem konyhába illő dolgokat tartalmazó táskákat, majd kipakolok mindent a helyére.
SeungHyun: Helyére ülve figyelem tovább ahogy pakolászik, és még kicsit nevetgélek azon ahogy rám vigyorgott.
-Pedig azt hittem megszánt valamivel.-nevetek és levetem zakómat, amit ideiglenesen az asztalra helyezek.-Mi lesz ma vacsorára? Segítsek kicsit?-kérdezem mögé lépve és elnyúlva válla felett kiveszek a nyitott és éppen általa megtöltött hűtőből egy almát, amit fogalmam sincs, hogy miért tartunk a hideg szekrényben. Egy nagy harapással kezdem enni az édes, gyönyörű gyümölcsöt és a pultnak dőlve nézem tovább ahogy pakolászik. Mellettem pakol a felső szekrényekbe, amiket kissé nehézkesen ér el, ezért fogaim közé veszem a már félig elfogyasztott almát, majd felrakom neki azt a két üveget, mellyel eddig szenvedett. Befejezem az evést utolsó két harapással, majd közel lépve hozzá arcára simítom kezem és egy édes, kis csókot nyomok telt ajkaira. Elválásunk után szélesen rámosolygok, és a fürdő felé véve az irányt átveszem ruháimat. Ingemet magamon hagyom, nadrágomat viszont egy kényelmesebbre cserélem és szürke kockás köntösömben jelenek meg újra. Ahh... Sokkal kényelmesebb.
YoungJae: -Még nem tudom, de nem kell köszönöm. Elboldogulok egyedül.-hátra pillantok rá és becsukom a már megtelt hűtő ajtaját. Halkan mormogva köszönöm meg neki, hogy helyükre tette az üvegeket, és egy mosolyt eresztek felé. A rövid, térdeimet megremegtető csókba halkan szusszanok bele és elkápráztatva nézem gyorsan eltűnő alakját. Amíg ő átváltja ruháit, sapkámat a fogasra akasztom kabátom mellé és kardigánomat levetve magamról azt is oda lógatom. Nadrágomból kijött fekete trikóm alját visszatűröm és az éppen a lépcsőfokokat szedő férfi felé fordulok. Állandó mosolyom vigyorrá vadul aranyos kinézete miatt, amit a köntös és az az alól kis mennyiségben kilátszódó inge okoz. Imádom és utálom, hogy még itthon is ilyen ruhákban van...
SeungHyun: Leérek az előbb elhagyott helységbe, majd engem néző páromra mosolygok és vissza megyek a konyhába csupán pár percre, amíg megkeresem a levél bontó kést, amit zsebembe rakok. Fütyörészve valamit elindulok kifelé, de még visszafordulva egy kis puszit nyomok a főzni készülő fiatal férfi vállára.
-Jó főzést magának, Drága!-szólok még magam mögé, majd aktatáskámért lehajolva bemegyek a dolgozó szobámba, amit az eldugott helyen tartott kulccsal kinyitok, majd eltűnök a fekete ajtólap mögött pár röpke órára.
YoungJae: Ismételten elmorgok egy halk 'köszönömöt' és betelepedek a konyhába. Elkönyvelem magamban, hogy ma nem fogok valami estig kitartó főzőcskézést leadni és kiveszem a hűtőből és szekrényekből a szükséges alapanyagokat a legegyszerűbb és leggyorsabban elkészíthető ételhez, amit tudom hogyan kell csinálni.
A ház túl csöndes, a konyhában készülő vacsora hangjait leszámítva semmiféle zaj nem kering a nagy falak közt. Párom elzárta magát a külvilágtól, mint mindig, mikor betelepszik dolgozószobájába, ami egy rejtély számomra. Ha takarítani kell, ő elintézi ezt az egy helyiséget és még csak be sem mehetek, akármi kell. Nem is tudom mit dolgozik...
Nem telik túl sok órába a vacsorára szánt étel elkészítése, ami meglep. Miután megterítettem és mindent a bárszékekkel ellátott pultra helyeztem elszökdécselek a fekete ajtóval elzárt szobáig.
-Készen van a vacsora!-halkan be is kopogok, majd még letörlöm a konyhapultot és mosolyogva várom élettársamat, hogy kiszabadítsa magát.
SeungHyun: Meghallva a kopogást és párom hangját felkelek ültemből, majd az ajtó felé veszem az irányt és kilépve rajta újra beletúrok már szanaszét álló hajamba. Meggyötörtem szegényt amíg bent voltam... Fárasztó volt. A konyhába tartó utam során felébresztem magam kicsit, majd a még egy órája bevitt levél vágó eszközt vissza rakom helyére és párom mellé lépek. Derekán pihentetve kezem nézem a kikészített ételt, amit gyomrom már kívánni is kezd.
-Oh, látta a köntöst? A szekrényébe raktam. Láttam, hogy nincs magának, csak fürdős és gondoltam mivel úgy is hideg van néha és én magam is ebben flangálok, ne legyen kivétel.-kuncogok és még mindig nem nézve rá a mosogatóhoz sétálok, hogy megmossam kezeimet. Nem szoktam megbámulni, vagy az intim szférájában mászkálni. Együtt vagyunk, együtt élünk, de még nem akarom addig "megszentségteleníteni", amíg nem lép egy bizonyos szintre kapcsolatunk. Nem mintha most olyan kezdetleges lenne. Boldogok vagyunk egymás mellett és szeretjük is másikat. Tudom, hogy nehéz megszokni érdekes szokásaimat, viselkedésemet, de Ő viszonylag hamar megszokta. Nem tudom mit szerethet bennem, de amíg velem van és boldogan mosolyog rám, addig én vagyok a legszerencsésebb és legboldogabb ember a világon.
YoungJae: -Igen, igen láttam.-bólogatok erősen, miközben leülök.-Majd megpróbálok rászokni a viselésére...-halkan, magam elé mormogva egészítem ki mondatomat. Nem tudom, hogy hogyan fogok rászokni, de mégis egy jó ötlet lehet. Úgy legalább rám nézhetne, ha már ilyenkor, amikor túl sok minden látszik belőlem messzire elkerül. Aish, ez egy olyan fura dolog. Úgy értem, már nagyjából két éve lakom nála, de még egyszer sem láttam több bőrfelszínt, a kézfején és a nyakán kívül. Mondjuk általában nem is zavar, csak olyan furcsa. Együtt vagyunk, együtt élünk, de még szinte semmit nem láttunk a másikból... Nem mintha az olyan kötelező lenne. Gondolatmenetemből az előttem helyet foglaló férfi látványa zökkent ki. Jó étvágyat kívánva, nekikezdek a talán csak fele tányéromat beborító ételemnek.
SeungHyun: Csendben étkezünk, csak az evőeszközök csörgését lehet hallani. Egy falat rágása közben eszembe jut egy dolog, amit meg kéne osztani párommal is. Lenyelem utolsó falatjaimat, majd megtörölve számat az asztalra könyökölök.
-Már akartam mondani magának... Holnap után átjönne vacsorára az egyik munkatársam és ha jól tudom a párja. Vettem ki szabadságot arra a napra, így tudok majd segíteni magának az előkészülésben és ilyenekben. Persze, ha magának jó azon a napon... Mert ha nem, akkor áttudom rakni más időpontra.-nézek fel szemébe és szeretetteljesen elmosolyodom.-Min gondolkozik?-bűvölöm tovább tekintetét, már kicsit aggódva.
YoungJae: Halványan elmosolyodom hosszadalmas beszédjén. Vicces, hogy egy huzamra ennyi mindent el tud mondani főleg, hogy néha még bele is hadar. Aranyos...
-Rendben... Nem kell áttennie, nem hiszem, hogy lenne valami más programom akkora.-vállaimat megvonom és elnézek szemeiből. Tovább folytatom evésemet, de kérdése megállít. Megköszörülöm torkomat.-Semmin...-fejemet is nemlegesen rázom, hátha el tudom ennyivel intézni. Gondolataim újra visszatértek a kapcsolatunk furcsaságaira, hogy szinte semmiben nem nevezhető normális kapcsolatnak a mienk.
SeungHyun: Beleegyezése megnyugtat, viszont nemleges, nem túl meggyőző válasza már annyira nem. Sóhajtva egyet rakom megüresedett tányéromat a mosogatóba, majd közel lépek még evő alakjához. Nem tudom mi lehet a baj, de nem akarom faggatni róla. Lerakom kezeiből az evőeszközöket és magam felé fordítva magamhoz ölelem. Szorosan vonom magamhoz, karjaimat dereka körül tartva és gyengéden cirógatva az elért területet. Nem akarom szomorúnak látni, vagy boldogtalannak... Azt már láttam elégszer.
YoungJae: Nyúlnék már vissza a kezemből kivett evőeszközökért, de teste megakadályoz. Magafelé fordít és derekamat átkarolva szorít magához. Halkan az ölelésébe szusszanok és mellkasába fúrom az arcomat. Csípője köré vetem kezeimet és ujjaimat összekulcsolom háta mögött. Nem hiszem, hogy bármi sejtése lenne, min gondolkoztam, de nem is szeretném. Tudom, hogy régi vágású dolgai vannak. Nem bánt ez folyamatosan, de azért az eszemben jár főleg, ha más párok jönnek szóba. Hülyének lehet gondolni, de ilyenkor elgondolkozom ők vajon már hányszor látták a másikat... Ruhák és minden nélkül. Hogy ők hogyan töltik el az időt. Aish...
-A munkatársa csak úgy tudja, hogy a gyámsága alatt vagyok, nem de?-belemormogok mellkasába és szorítok karjaim ölelésén, mikor elakar lépni testemtől. Nem akarom, hogy elengedjen most. Ez is a ritka alkalmak egyike...
SeungHyun: Egyszerre leszek nyugodt és nyugtalan, ahogy viszonozza ölelésem, majd kérdése és annak értelmezése után... Talán lekoppanni hallom azt, amit nem fogtam fel eddig. Szemébe akarok nézni, de szorosabbra vett karjai megakadályoznak. Egyik kezemet hajába simítom, kedvesen simogatva a puha tincseket és fejét.
-Nem...-válaszolok neki halkan, majd ahogy meghallom telefonom csörgését kinyomom azt és az asztal másik végébe száműzöm. Nem érdekel most senki... Csak... Hagyjanak békén.
YoungJae: Válaszára csak hangosan sóhajtok egyet, mit csak érezhet, mert közbevág mobiltelefonja csörgése. Kinyomja a készüléket és hallom ahogy az asztal másik oldalára csúsztatja.
-Nyugodtan vegye fel...-elveszem kezeimet derekáról és kibújok szorításából.-Én addig... Khm... Elmosogatok...-szemeimet dörzsölöm egyik kezemmel, míg másikkal szemeimbe lógó hajamat túrom hátra. A konyhapulthoz sétálok és meleg vizet engedve a csapból kezdem elmosni a piszkos edényeket. Valamiért az évek alatt a mosogatás egy mentőövként is szolgált. Ilyenkor csak arra tudok koncentrálni, hogy mindennél tisztábbak legyenek a tányérok és egyebek. Tudom, hülyeség...
SeungHyun: Erőtlen hangja és megadó, beletörődő viselkedése egy hatalmas sóhajt présel ki belőlem, majd inkább egyedül hagytam. Úgyse tudok mit csinálni... Utam egyenesen a hátsó kertbe vezetett, ahova köntösömet már nem vittem magamon. Az idő esőre járt, de talán ez volt a legkevesebb ami érdekelt. Nem vagyok könnyen felzaklatható, ez még is... Ha YoungJae-shiről van szó, mindig is érzékenyebben reagálok, bár így se vagyok erős lélekkel megáldva. Bánt a dolog, hogy talán nem én vagyok neki a megfelelő. Nem tudom neki megadni azt, amit egy vele egyidős fiatal férfi elvár, vagy inkább kíván egy kapcsolatban. Ezen is csak azért kell rágnom magam, mert ilyen... Ilyen... Aish. Ujjaim hajamba szántanak, erősen markolva a szőke tincseket, miközben ok nélkül kezdek lihegni. Át kell lépjem a gátlásaimat... Érte meg kell tennem...
YoungJae: Nyugodtan szusszanok egyet, mikor meghallom az ajtó csukódását. Pillanatok alatt mosom el az edényeket, melyek most mindennél szebben csillognak, és visszateszem őket a szekrénybe eltörlésük után. A lábost, melyben bár alig, de maradt még étel visszahelyezem a tűzhelyre, hogy ne az asztalon foglalja a helyet. Letörlöm az asztalt és Mr.Choi telefonját félrerakom. Átsétálok a nappaliba és kényelembe helyezve magamat kapcsolom be a televíziót és keresek valami normális csatornát, ami most egy mesecsatorna. Jót kuncogok magamon, hogy ilyeneket kezdek nézni, de ha párom is nézni akarja vele, akkor mindig valami számomra értelmetlen politizálós, meg anyám kínjának se kellő csatornákat nézünk... Vagyis csak ő, mert én olyankor elvonulok, alszok vagy éppen, ha van annyi energiám, akkor ráveszem, hogy kapcsolja máshová.
Gondolataim közben észreveszem, hogy akaratlanul kezdek mosolyogni... És furcsa módon a fejemben lévő emlékek miatt, nem pedig az éppen menő, édes, állatos mesén. Emlékek, amikben vele veszekszem azon, hogy milyen műsort nézzünk, és a bekeményítéseimen, amikor talán a legaranyosabb Seung ahogy összehúzza magát. Vannak érdekesebbnél-érdekesebb dolgai, de mindezek ellenére ugyanúgy szeretem, akármit és akárhogyan teszünk.
SeungHyun: Miután megnyugodtam visszasétálok és elmosolyodva nézem páromat. Édes... Átsettenkedem a konyhába, köntösömre nem is figyelve, bár őszintén nem is emlékszem hova raktam. Kiveszem a mélyhűtőből a csokoládéfagylaltot, majd a feljebbi szekrényből a gyümölcsöket és a tejszínhabot. Egy szépen díszített kelyhet is leveszek az egyik polcról, majd nekikezdek. Egy kis réteget nyomok a fehér habból, majd arra kis szemű gyümölcsöket szórok. Ezután három gombóc fagylaltot teszek rá, és azt is megszórom gyümölccsel, majd egy megfelelő formájú epret félbe vágok és az így kapott szívet a három gombóc találkozásánál megtámasztom. Óvatosan beleszúrok egy kanalat, majd a nappali felé veszem az irányt. Megkerülve a nagy fekete bőrkanapét leülök kényelmesen elhelyezkedett párom mellé, és a megpakolt hideg édességet elé helyezem a kristály hatású dohányzó asztalra. Nem érzek késztetést arra, hogy átkapcsoljam a TV-t, ugyan is valamilyen érdekes ok folytán leköt az éppen menő gyerekeknek kitalált műsor. A grafikailag aranyosan megcsinált figurák ugrándozása és azoknak hangjai és az, hogy megtaláljam a gyermekek számára érdekesnek ható részleteket. Épp a főszereplő szólítja meg a nézőket, segítséget kérve a sorban következő állat fajtáját és színét illetően. Megmozgatom agysejtjeimet, ujjaimat állam alá támasztva kezdek gondolkozni a megoldáson.
-Kék cica...-suttogom magam elé a helyesnek vélt választ, de ekkor a kis figura elmondja nekünk, hogy a megfelelő válasz egy rózsaszín víziló lett volna. Elképedve nézek a képernyőre, kitágult szemekkel. Ezután megosztja velünk az okot, ami úgy szól, hogy az jobban tetszett neki és ebből az állatból csak egy van, ezért nem hagyhatjuk, hogy az egyedül érezze magát. Megsemmisülve dőlök hátra, még mindig hitetlenül bámulva a boldogan ugráló mese szereplőket. Ez nem lehet igaz... Kifogott rajtam egy négy éveseknek kitalált mese.
YoungJae: Észre se veszem mikor párom visszatér a házba, csak akkor, mikor leteszi elém a most igazán hívogató édességet és leül mellém. Messzebb csúszok tőle a kanapén, hogy lábaim, melyeket most tornázok törökülésbe, ne érjenek combjához. Próbáltam már az ölébe helyezni lábaimat, de reakciója érdekesen hatott. Kezembe kapom az ködös fehér kelyhet és lassan kezdem enni a fagylaltot, végig a mesét bámulva.
-Biztos az egyik víziló lesz...-Szélesen elmosolyodok ahogy sikerül eltalálnom az állat fajtáját. A mellettem ülőre pillantok, aki valamiért szomorkásan nézi a tévé képernyőjét. Óvatosan fogom két ujjam közé a szabályosan szív alakú piros gyümölcsöt és a durcás férfi szájába helyezem azt, majd mintha mit sem csináltam volna nézem tovább a gyerekműsort. Olyan nem is tudom... Kikapcsoló vele ilyesfajta tévéműsort nézni fagyi evés közben. Ilyet se csináltunk még...
SeungHyun: Tovább nézzük a mesét, közben már kedvem sem bánatos a számban található eper miatt, amit boldogan nyammogok el. Valahogy jó érzés, hogy ilyesmit csinálunk... Tovább nézem a műsort, de már nem is próbálkozok a megoldásokkal. Különben is... Mindig más jön ki. Meghallom a vonalas telefon hivatalos csengését és meglepetten ugorva egyet vezetem tekintetem a legközelebbi órára.
-Vegye fel neked a tököm fél hétkor!-szólók a még mindig csöngő telefonhoz, ami történetesen mellettem szól megállíthatatlanul. Hát nehogy már foglalkoznom kelljen ebben az időpontban bárkivel is. Így is keveset vagyok a legfontosabb emberrel, nehogy már az otthon töltött időmet, ráadásul az esti órákat ne tölthessem már vele. Megígértem magamnak is, hogy az este csak az övé. Az övé és az enyém.
YoungJae: Mosolyogva fogyasztom fagylaltomat, folyamatosan tökéletesen találgatva a megfejtéseket a mesében lévő "játékokhoz". Fejemet fel se kapom a telefon csörgésére, csak párom megszólalására.
-SeungHyun, ne káromkodj!-szólok rá erélyesen, nem törődve azzal, hogy letegezem és keresztnevén hívom. Villámló szemekkel meredek a mellettem ülőre. Hiába... Nem szeretem, ha valaki trágár szavakat is használ... Főleg, ha az a valaki a párom. Mondhatni sokszor megjárom vele az illetlen szitokszavakat, amiket használ. Persze én is szoktam, de azt is magamban és, ha sikerül valakinek annyira felhúznia az agyamat. Szóval ritkán.
SeungHyun: Ahogy rám szól és gyilkos tekintetét is rám emeli behúzom nyakam. Igen... Ilyenkor olyan, mint egy mérges anyuka. Így hát, ki tudna nem megijedni?
-Bocsánat...-nézek szemébe és két nagy pislogás után felveszem a még mindig szóló telefont.-Tessék, Choi-Choi lakás.-szólók bele fáradt hangon, valamiért már most a hátam közepére kívánva az ismeretlent.
-Oh, hát felvetted! Otthon vagytok?-szól bele a férfi, aki talán azon kevesek közé tartozik, akiket tényleg ki nem állhatok.
-Őszintén bár ne tettem volna és nem, nem vagyunk otthon.
-De hát ez a vonalas szám. Hogy ne lennétek?-nevetett bele, amitől a gyomrom feltudott volna fordulni.
-Na jó. Mond mit akarsz, aztán tedd le.-hunyom le pár pillanatra szemem, ahogy kezdek veszteni türelmemből.
-Oda tudod adni YoungJaet? Sze-
-Nem.-vágom rá rögtön.
-De hát én csak beszélgetni akarok vele. Meg egyébként is... Én családtag vagyok.-hallom hangjában azt az undorító vigyort, mellyel azóta méreget engem.
-Nem. Eddig se érdekel mi van vele, most se érdekeljen. Hagyd Őt békén, vagy velem gyűlik meg a bajod, amit nem hiszem, hogy szeretnél még egyszer átélni.-nyugodt, egyenesen vérfagyasztó hangom benne ragasztja egykori legjobb barátomban a szót, így kapok az alkalmon és lerakom a telefont. Nem idegesített fel kellőképpen, ezért hamar letudom nyugtatni magam. Hiába... Szegény YoungJae-shi egyetlen nagybátyja is egy féreg pedofil. Így, kötelességem távol tartani tőle...
YoungJae: Érdeklődve nézem a telefonáló férfit, próbálva kihallani a kagylóból jövő hangot, melyet akkor megismerhetnék. Sajnos nem beszél elég hangosan a vonal túlsó végén lévő férfi, így nem hallom mit is beszél párommal. Sejtésem sincs ki lehet az, akinek békén kell engem hagynia és, akinek a hívására így reagál ő.
-Ki volt az?-leteszem a üvegasztalra a megüresedett fagylalttálalót és félig a mellettem ülő felé fordulok. Tényleg sejtésem sincs kivel beszélhetett... Főleg ilyenkor. Biztos, hogy nem valamelyik munkatársa, vagy éppen egy jó barátja, mert akkor nem mondta volna, hogy hagyjon engem békén. Hh, érdekes.
SeungHyun: Kérdésére felé fordulok, majd egyik kezét sajátjaim közé véve kezdtem el simogatni azt.
-A nagybátyja. Beszélgetni akart magával, meghívni teázni a házába, meg hasonló és más egyéb dolgok.-nézem kezét, hogy ne tűnjek feldúltnak. Tudom, hogy mit tenne vele az az ember és belegondolni sem akarok. Nem sokat beszélgettünk róla, de ha kérdez szívesen megteszem. Ha elrettentem egyetlen családtagjától, ha nem. Az a fickó képes volt a mostoha gyerekét megerőszakolni. Vele miért tenne másképp? Van okom félteni, nem is kevés, úgyhogy csak remélem, hogy nem kíván találkozni, vagy egyáltalán beszélni vele.
YoungJae: Egy bólogatásnál többet nem szántam válasza megértésének jelzésére. Kezemet kihúztam övéi közül és visszafordultam a TV felé. Nem tudok sokat egyetlen élő rokonomról, de nem most érzem azt, hogy szeretnék is.
-Ki kellene találni mit csináljak holnaputánra... Mert... Mert lehet kell hozzá venni valamit. Vagy... Mert nem tudom mit esznek meg, mi az amit szeretnek...-hangom bereked a halvány idegességemtől, így folyamatosan meg kell köszörüljem mondataim közben. Minek hozom ezt fel, amikor azt se akarom, hogy átjöjjenek? Persze ezt nem fogom neki mondani, mert nem akarom se őt, se a kollégáját megsérteni.-Tudja mit... Mindegy. Majd... Majd belenézek a receptfüzetembe, hátha találok valami laktatót és, ami biztos, hogy mindenkinek jó.-megrázom fejemet, majd szemeimet dörzsölve fordítom fejemet élettársam felé. Hh, micsoda nagy problémák...
SeungHyun: Végig Őt figyelem... Ahogy reagál, beszél, viselkedik és bár minimálisan, de mozgolódik. Érdekes, hogy mindent letudok olvasni róla... Szemei elárulnak mindent.
-Ne foglalkozzon vele. Majd aznap megoldjuk együtt. Nem fáradt? Biztos kora reggel óta fent van. Ilyenkor már elszokott álmosodni.-mosolygok rá, gyorsan terelve a témát. Most nem akarom, hogy ezzel foglalkozzon.
YoungJae: Tématerelésére felhorkantok, bár örülök, hogy ő sem akar most erről társalogni velem.
-Nem, nem vagyok álmos...-éppen, hogy kicsúszik mondatom a számon egy hangos ásítás is követi azt és számat eltakarva fordítom el fejemet is.-Na jó talán mégis.-halkan felkuncogok és kitörlöm szemeimből az ásítástól odagyűlt könnyeket. Nem érzem magam fáradtnak, gondolom mostanra szokta meg a testem a hajnalban kelést, és az az utáni folyamatos munkálkodásaimat.
SeungHyun: Én is felkuncogok ahogy ásít, de főképp annak aranyos kinézete miatt. Ilyenkor olyan, mint egy fáradt kis macska.
-Na ugye, mondom én. Menjen csak nyugodtan fürdeni, addig megcsinálok mindent.-mosolygok rá, majd végig simítok arcán.
YoungJae: -Rendben. Jó éjszakát...-Lassan felkelek a kényelmesnek bizonyuló kanapéról és alig láthatóan hajolok meg, majd indulok a lépcső irányba. Pillanatok alatt érek fel a néha túl hosszúnak tűnő lépcsősoron, majd megyek be a fürdőszobába mindenféle pizsama és egyéb dolog nélkül. Levetem ruháimat és a nyugtatóan meleg, a zuhanyrózsából áradó víz alá állok. A sarok felé fordulok és kezeimet a falra támasztva hagyom, hogy a folyadék benedvesítse hajamat és testemet. Megnyugtató... Ilyenkor egyedül lenni. Nem, mintha nem gondoltam volna már párommal együtt történő tusolásokra... De arra még várhatok. Sokat. Mindegy is, talán megéri...
SeungHyun: Ahogy már a lépcsőket szedi leveszem róla tekintetem, majd a kelyhet felvéve kimegyek a konyhába. Elmosom az szépen csiszolt üveg tárgyat, és eltörölgetve a helyére rakom. Pakolászva még kicsit felmegyek a lépcsőn, majd szobámba lépve keresek pizsamát. Majd reggel lefürdök... Kockás lenge nadrágom és hosszú ujjú pólóm felvétele után levetett ruháimat összehajtom és az ágy vége előtt található ládára rakom. Miután már nem hallom a víz zubogását még várok kicsit, majd a második ajtó csapódás után kimegyek szobámból. Lerakom ruháimat a fürdőben és szobája ajtaja előtt megállva várok pár percet, aztán bekopogok. Valami sosem változik. Mindig elköszönök alvás előtt... Csak most már nem úgy, mint amikor először került hozzám. Bár... Azok is szép és aranyos emlékek. Mosolyom szélesen arcomra kerül ahogy vissza emlékszem.
YoungJae: Miután teljesen tisztának érzem magam, megszárítkozom és törölközővel a derekamon megyek be szobámba. A lehető leggyorsabban öltözök fel, hogy így is didergő testem ne fázzon még jobban. Amúgy rövid pólómat lejjebb húzom és egyik kezemmel tartom úgy, mikor kopogást hallok az ajtó felől. Kinyitom a fa nyílászárót és az az mögött álló férfi testét a lehető legfeltűnésmentesebben végigmérem. Semmi változás az eddigi pizsamáihoz képest... Ugyan olyan hosszú, mindenhol lógó nadrág és hosszú ujjú felső... Fejemet kicsit megrázom és kijjebb tárom az ajtót. Hátat fordítok páromnak és bemászok az ágyamba.
SeungHyun: Ahogy megkapom az engedélyt a bemenésre várok két pislogás erejéig, majd teljesen a szobába lépve behajtom az ajtót. Leülök az ágy szélére és mosolyogva szemébe nézek.
-Legyen szép éjszakája... Kedvesem.-magamhoz emelem kezét, hogy rácsókoljak, majd összekulcsolva ujjaimat övéivel lehajolok hozzá. Egy hosszú csókban részesítem gyönyörű ajkait, majd elválásunk után még két kis csókkal jutalmazom. Ajkaim utoljára homlokára tapadnak, ezzel a gesztussal mondva el megannyi érzést.
-Remélem tudja, hogy szeretem.-mondom neki mosolyogva és tekintetemet az övébe fúrom. Érzek valamit megmozdulni magamban... Mintha szemeim is máshogyan kezdenének csillogni és valami különleges érzés járja át testem. Érdekes...
YoungJae: Halványan elmosolyodok megszokott kedves gesztusára és örömmel viszonozom a szívemet őrült tempóban megdobogtató csókját. Félig nyitott szemekkel élvezem puszijait és csillogó szemeibe nézek én is. Elégedetten hümmögök kérdéssel is felérő kijelentésére és magamat is meglepve húzom magamhoz tökéletes ajkait egy újabb csókra. Óvatosan mozgatom számat, biztosra menve, hogy nem fogja hirtelen elrántani tőlem fejét. Hihetetlen milyen hatással vannak rám az ilyen ritka tettek...
SeungHyun: Szemöldököm fennakad pár percre ahogy újra megérzem ajkait sajátjaimon, de nem sokáig maradok tétlen, mikor csókolni is kezd. Hasonló lassúsággal viszonozom, még bele is mosolygok ajkaink édes játékába. Megtámaszkodom feje mellett és fejemet oldalra fordítva veszem párnáim közé alsó ajkát, amit kissé megszívok, majd még pár utolsó csókocska után elválok és újra szemébe nézek. Arcára simítok, onnan pedig hajába, majd egy utolsó boldog vigyor -mert igen, ez határozottan az- kíséretében orrommal az övére koppintok, majd kifelé indulok. Az ajtóban állva még kezemre csókolok, majd azzal integetve kilépek és lassan becsukom az ajtót.
-Jó éjszakát...
