"Friends" ~ JackMon - 18+

"Friends"

18+
JackMon - Jackson x NamJoon(RapMonster) [GOT7 x BTS]

(Felosztás: NamJoon - Dalma  Jackson - Zsani Paulik)

Figyelmeztetés: Trágár szavak használata és szexuális tartalom.

Megjegyzés: Már egy jó ideje meg volt ez a sztori írva, ezt Z.Tao és Wiz Khalifa közös számának megemlítése is mutatja. (Nézzétek el, a fangörcs részt magunkról mintáztuk, de hát ki az, aki nem így reagál Z.Tao-ra, egy szó szerinti Istenre?) Nem tudom, miért csak most kerül ki, bár szerintem ennél jobb időben ki se rakhatnám, tökéletes a szép időkre való visszagondoláshoz. (Remélem, hogy mindenkinek jobban fog tetszeni, mint nekem, ez a kicsit édesebb behatású történet.)

NamJoon: Szenvedve fetrengek az ágyamon, nem tudva, mit csináljak. Hétvége van és anyáék elmentek valahova, vendégségbe. Már mindent megcsináltam, amivel lefoglalhatom magam, de még mindig unom magam. Telefonom, mi mellettem fekszik az ágyon, összegyűrve ezzel a szépen kisimított takarót, megszólal. Vagyis jelzi, hogy valaki üzenetet küldött Messengeren. Boldogan veszem kezembe, de mikor meglátom, hogy nem az írt, akit szerettem volna, inkább meg se nézem magát az üzentet. Legjobb barátommal való beszélgetésemre nyomom ujjamat. Az arcom felderül, ahogy meglátom, hogy elérhető és teljes nagybetűre állítva kezdek neki írni.
"HÉ, TÖKFEJ ÁT AKARSZ JÖNNI"
Küldöm el neki nevetve és folyamatosan a képernyőt bámulva várom, hogy visszaírjon. Remélem, hogy válaszol. Mert, ha nem, meg is ölöm a legközelebbi találkozásunkkor. Hagyná, hogy belepusztuljak az unalomba.

Jackson: Telefonomat nyomkodom már felkelésem pillanata óta, éppen szelektálok pár képet galériámból, hisz nincs mit csinálnom, meg most mindenki baszik a fejemre és nem ír. Fejem találkozik az ágy puha és hívogató felületével, szemeim leragadnak egyfolytában, telefonom fejemere dől ahogy kezem tartása alább hagy. De ekkor a Messenger idegesítő hangja riaszt fel és már egy kurva anyáddal nyitom meg a felugró chat-fejet. Kicsit felébredek, majd elolvasva újra legjobb barátom üzenetét felnevetek.
"Persze barom arc, de ne ordíts velem, ha már felébresztettél a majdnem alvásomból."

Küldöm el üzenetem, majd várok és hátamra fordulok, hogy rendesen felébredhessek és erőt véve magamon keljek fel az ágyról, valami ruha után kutatva.

NamJoon: Szemeimet forgatva olvasom el, mit ír, majd az időre nézek telefonom felső sarkában.
"Fasznak alszol ilyenkor"
"De azért"
"JÓ REGGELT^-^"
Küldöm el egymás után, ezzel tudva, hogy idegesítem, de legalább jobban felébresztem. Már, ha még nem némította le.
Sóhajtva egy nagyot kelek ki ágyamból és robogok le a lépcsőn a konyhába, hogy igyak. Felpattanva a pultra lóbálom lábaimat és itt várom, hogy megérkezzem, amúgy négy saroknyira lakó haverom.

Jackson: -Kurva anyádat, Kim.-mormogom még pólómat se húzva fel, majd telefonomat kezembe veszem és visszaírok.
"Mert csak. És kösz, baszd meg^^"
Ezután rezgőre teszem telefonom, és eldobom, hogy ne zavarjon meg többet és ne felejtsem el, mit akartam... Újra. Oh, hogy baszd meg, Kim NamJoon.

Felaggatok magamra egy teljesen fekete szettet, majd bakancsomat felhúzom és fülembe dugva fülesem dugóit tekerem maxra a hangerőt és élvezem a zenét rövid utam alatt. Nincs otthon senki, így nem kell elkéretőznöm, se jelentenem senkinek. Max anyámnak, ha majd felhív, de nem fog haragudni, legalább nem otthon punnyadok. Hanem Namnál. Sokkal jobb. Nekem legalább is.

NamJoon: Nevetve veszem kezembe a telefont, mikor megint jelez és még hangosabban kezdek röhögni.
"Szívesen"
"Máskor is"
Tudom, hogy már biztos rezgőn van, de hát ez van. Majd megnézi... Miután hazaért kb.
Leugrok a pultról és ez miatt kicsit bicegve megyek az ajtóhoz, hogy kinyissam azt Jacksonnak. Mosolyogva nézek rajta végig, majd ölelem magamhoz, összekócolva, amúgy is gubancos haját.

Jackson: Egy számváltásnál még megnézem utolsó üzeneteit, majd csengetek és már beljebb is lépdelek, közben barátomat ölelgetve.
-Szia.-susogom vállába és megfogom annak a kezének csuklóját, mivel hajamat basztatja és magam köré ölelem azt is.

NamJoon: -Szia.-motyogom mosolyogva és elengedem, hagyva, hogy levegye cipőjét.-Lett volna mára valami programod?-kérdezem visszapillantva rá még mielőtt teljesen eltűnnék a nappaliban, ahova hamarosan követ. Letelepszem a kanapéra és úgy nézek rá.

Jackson: -Nem. Az ágyban fekvés, veled írogatás, és a szar-a-fűben életstílus folytatásán kívül semmi.-követem a nappaliba és levetem magamat rá, elfeküdve és kinyújtózva, majd felülve újra.-Tőled meg nem kérdezem meg, mert egyértelmű, ha áthívtál. Szülők?

NamJoon: -Valahol máshol.-rántom meg vállamat. Lábaimat felhúzom törökülésbe és elveszem a dohányzóasztalról a tévé kapcsolóját. Bekapcsolva, rögtön egy zenecsatornán van, ahol éppen reklám megy, de elindul egy zene, a klipjével együtt, mire furán nézem a képernyőt, hogy mi az.
-Mii~?-nézek Jacksonra, magam mellé nagy szemekkel, mikor a képernyőn megjelenik a két előadó és a zene címe.-Wiznek van közös száma Taoval? Jackson, mi erről miért nem tudtunk?-akadok ki teljesen, karját és combjait szorongatva, csapdosva, közben nagy szemekkel figyelve a klippet és hallgatva Tao hangját... Fanboy én elővéve. De hát, ha egyszer jók az ilyen zenék, akkor már miért ne?

Jackson: Nagy szemekkel dőlök előre a klipp láttán és én is szorongatni kezdem barátomat.
-Tudta a fasz, beszart az instám meg kb minden és teljes frissítést kellett végeznie a telefonomnak.-sóhajtok és hallgatom tovább a zenét. Ahhhh... Tökély.-Mii az a haaaaj?-folyok el a kanapén még közelebb mászva a TV-hez. Wiz része jön, mire a hideg kiráz vagy százszor tőle. Ohh istenem... Ha Tao jön ezután én nem tudom, mit csinálok magammal... Meghalok

NamJoon: -Nem tudom, de kurva jól áll neki!-emelem meg hangomat és már teljesen ledermedve hallgatom végig Wiz részét is... Isten. Tao rap részénél leesek a kanapéról és a földet csapkodva tiltakozom.-Ez illegális, Jackson! Ezzel mi történt?-nézek rá teljesen kiakadva, szemeim is bekönnyeznek és fetrengek még egy sort a padlón.
-What did we just watch?-nézek fel rá újra, összegörnyedten ülve a földön, elnyílt ajkakkal. Komolyan nem tudom, mi volt ez. Rohadt jó volt és szerintem ez lesz az új zene, amivel kiakaszthatom Jackst, mert mindig ezt fogom énekelni. Basszus... Egy ilyen kollabra se számítottam mostanában. A tévékapcsolóért nyúlok, hogy lenémítsam a most elkezdődő, egyik lány banda zenéjét. Nem azért, mert idegesítő, elviselem őket, csak így se tudok gondolkodni, nem ám, ha még az is megy a háttérben.

Jackson: Csak sokkolva és némán fangörcsölve tekergek teljesen befeszülve a kanapén még, majd, mikor vége lesz, egy nagy hörgés sorozatot kiengedve magamból folyok én is a földre, Nam mellé.
-I don't know, but its happenin', right now.-lihegek egy kicsit, ahogy testem végre elernyed.-Ahh geciiii, Naaaamjooooon, mi a Wiz volt ez?-kurva jó volt, de komolyan. Ezután... Már félek, kivel lesz még együtt egy MV-ben. Komolyan. Még egy ilyen megfelelő emberrel és szerintem mi Nammal elássuk magunkat a kertjükben. Azt a büdös kurva...Gyorsan kezembe veszem telefonom és megnézem, mikor tette ki a klippet.-Hát erről jócskán lekéstünk, már vagy három hónapja kint van.-nevetek fel hangosan.

NamJoon: -Pontosan az.-horkantok fel és félig Jacksonra fekszek, mikor a kezébe veszi a telefonját.-Na, baszd meg.-nevetek fel én is. Három hónapja? Hát arról igen csak lekéstünk akkor...-Huh, hát ez... Érdekes volt.-sóhajtok fel és megdörzsölöm arcomat, kicsit felébresztve magamat a még mindig tartó transzból.-Szerintem a nap további részét így fogjuk eltölteni. Ez leszívta az energiám, Jacks.-nézek rá kétségbeesetten, még mindig mellkasán feküdve.

Jackson: -Az. Ne aggódj, az enyémet is. Kész vagyok.. De akkor már legalább telepedjünk valami kényelmesebbre. Nem rád gondolok, magamra.-nyújtom rá nyelvemet és visszaszenvedem magunkat a kanapéra, hagyva továbbra is, hogy rajtam tanyázzon.-Anyádék meddig basszák máshol a rezet?-kérdezem a semmiből és haját elsöpröm, hogy ne csikizzen.

NamJoon: Megint csak kényelmesen helyezkedem el rajta, nem is zavartatva magamat. Kérdésére megrántom a vállam és fejemet felé fordítom mellkasán.
-Lehet, hogy holnapig nem jönnek haza. Ha tudnám, kikhez mentek, akkor meg tudnám mondani, de fogalmam sincs.-magyarázom elhadarva az egészet pár másodperc alatt, majd fejemet visszafordítom a kanapé támlája felé. Alattam lévő kezemet fejem mellett kinyújtom és kézfejemet barátom buksija alá gyűröm be, hogy haját tudjam piszkálni. Olyan puha... Pedig szőkítve van, de annyira jó. Az enyém mindig száraz és törik, ha festetem, vagy szőkíttetem. Másik kezemet mellkasára teszem arcom elé és az izmos felületen vigyorogva kezdek dobolni, néha csak ujjaimmal, néha egész tenyeremmel.

Jackson: -Értem... Talán.-nevetek kicsit a végére. Értettem persze mindent, megszoktam már a hadarásait. Gyorsan pörög a nyelve, azt meg kell hagyni, de attól én még értem, mit mond mindig.  Mikor hajamat kezdi babrálni csak felemelve fejemet kicsit hagyom, hogy még jobban beletúrjon és lehunyom szemeimet. Ahogy dobnak kezd használni csak egy folytonos hangot kezdek kiadni, mi megszűnik néha, vagy egyenetlenné válik, mikor mellkasomra üt ujjaival, vagy kezével. Vicces...

NamJoon: Halk nevetésben török ki, mikor hangot is kezd kiadni és nagyobbat ütök mellkasára, ezzel abbahagyva dobos karrieremet. Nem leszek én zenész. Főleg nem dobos... Eltörném az összes kelléket.
-Van valami ötleted? Mit csináljunk?-sóhajtok egy kicsit és ajkaimat elnyitva veszem inkább számon a levegőt, mert ahogy érzem, el van dugulva az orrom. Szemeimet lehunyom és Jackson pólóját kezdem csipkedni, egyszer csak hangosan kezdve nevetni és elemelem fejemet testétől. Megtörlöm szám szélét és nevetve nézem az apró nyálfoltot, ami a pólójára folyt, számból.

Jackson: Nyekkenek egyet, mikor egy erősebbet csap mellkasomra és köhögök egy keveset.
-Fogalmam sincs. De találjunk ki valamit.-nyújtózkodom és felhúzom térdeimet. Kicsit kikerekednek a szemeim, ahogy kutyaként kezdi venni a levegőt, majd ahogy felnevet lenézek a pólómon díszelgő nyálfoltra.

-Művészi. De ha kiüt a nyálad, akkor elverlek. Vagy még roszabb.-nézek szemeibe gyilkos szemekkel, de utána csak egy lágy mosolyt eresztek meg.

NamJoon: -Én mindig művészi vagyok.-nevetek és arcom egy pillanatra elkomorodik, de utána megint csak nevetek.-Hmm, rosszabb? Büntess.-nyögöm utolsó szavamat, majd megint leesek a kanapéról, ahogy a nevetés az eddigieknél durvábban jön ki belőlem és még könnyeim is folyni kezdenek.

Jackson: Csak hangosan felnevetek én is hülyeségére és félig lefordulok a kanapéról, csak fejemet lógatva le róla, majd pontosan homloka fölött elengedek egy vékony kis nyálcsíkot, mi egyenesen homlokára esik. Még mindig nevet, nem hiszem, hogy észrevette, így elkezdem elkenni rajta. Istenem mekkorát fogok kapni ezért, ha végre észhez tér és lenyugszik.

NamJoon: Csak nevetek, de megérzem homlokomon Jacks kezét, így kicsit lenyugodva nézek rá furcsán, majd fejemhez nyúlva fintorodok el.
-Mmm, nyál. Guszta.-vágok egy élvezkedő fejet, majd újra elfintorodom. Az oldalamra fordulok és a homlokomat a kanapé oldalának dörgölöm, leszedve magamról a nyálat.

Jackson: Most én kezdek el nevetni jó hangosan, de közbe áldom az eget, hogy még nem ölt meg.
-Hidratáálóó.-dalolom neki és tovább szakadok saját baromságomon, mi nem olyan vicces, de én most valaniért majd meg halok. Istenem... Mindig ez van. Nem kell egy fél óra se, már meghalunk a röhögéstől, ha átjövök hozzá. Borzalmas. De imádom.

NamJoon: -A tudod, mi a hidratáló, nem a nyálad.-motyogom és újra felmászok a kanapéra, rávetődve nevetéstől reszkető testére.-A jó... Édesh... Anyádath, Wang.-kezdek rajta ugrálni, de nem igazán hatok rá, csak magamat fárasztom ki. Mint mindig. Hh, rohadék.

Jackson: Csak tovább nevetek, már kicsit fulladozva is, mikor ismét rámtehénkedik.
-Ohh, what is love, baby don't huuuuurt meee, don't hurt meee, no moooree..-rikácsolom és karjaimat szorosan köré fonva szorongatom meg a senkiáltal kijelölt plüssömet.

NamJoon: -De, de igen, bántalak!-próbálok kihúzódni szorosan tartó karjai közül, de nem sikerül. Kilógó kulcscsontjához hajolok és beleharapok, mire elenged én pedig lefordulok róla, közé és a kanapé támlája közé férkőzve.

Jackson: Kicsit felkiáltok mikor megharap, majd elvész minden erőm, amíg fájlalom kulcscsontom és hason érkezek a parkettára.
-A... Kurva... Anyád...-motyogom a parkettába és felmutatom neki középső ujjamat.

NamJoon: -Szeretnéd, mi?-kuncogok és megfogom középső ujját, majd mosolyogva elengedem és megnyalom, rákacsintva. Kényelmesen elterülök a kanapén, magamban még mindig nevetgélve, kíváncsian várva reakcióját.

Jackson: -Isten ments.-nevetek fel és nyelek egyet tetteire. Érzékeny a kezem valamiért, meg csiklandós. Ezért ez olyan... Érdekes érzéseket ad.

-That was sexual. And I don't know why.-nevetek fel egy kicsit és visszafekszem a padlóra. Hiiideeeg~

NamJoon: -Na, ne tagadd.-nevetek és megpaskolom kicsit buksiját.-Mert az volt a célom.-nyújtom ki nyelvem, majd a támla felé fordulok egész testemmel, kezeimet összefűzöm mellkasom előtt.

Jackson: -Hmmmm, ez milyen célzás? Szopogassam én is az ujjadat vagy mi?-nevetek és megböködöm hátát lábujjammal, majd talpammal is.

NamJoon: Egyik kezemet számra tapasztom, hogy ne hallja nevetésem. A másikat hátra nyújtom, csak középső ujjamat kinyújtva. Magam elé meredek, miközben várok és továbbra is próbálok feltűnésmentesem nevetni.

Jackson: Csak meglepetten nézem elém tartott végtagját, majd elvigyorodom. Ujjához hajolok és számba fogadom azt teljesen, majd szívok rajta és halkan kuncogva egyet, hangtalanul fekszem vissza, kezeimet fejem alá rakom és úgy pihengetek a földön. Visszakapta...

NamJoon: Egy kisebbet nyelek, mikor tényleg beveszi ujjamat a szájába, majd ahogy szív is rajta egyet, hasam befeszül. Pislogok párat és visszahúzom magam elé kezemet, majd megtörlöm ujjamat pólóm aljába. Félig hátra fordulok és úgy nézek egy érdekes arckifejezéssel, csillogó szemekkel Jacksonra.

Jackson: Véve egy nagy levegőt pihengetek tovább, nem hallok felőle hangokat, de szinte érzem rajta, hogy megleptem, így egy mosoly van csak ajkaimon, míg szemeim még mindig csukva vannak. Megvakargatom fejemet ezzel összekócolva hajamat kissé, és szaggatottan veszek egy nagy levegőt.

NamJoon: Egy újabb nagy nyelés és halkan, teljesen átfordulok felé. Óvatosan lemászok a kanapéról, csípője fölé kerülve és kezeit kiveszem feje alól, hogy lefoghassam őket. Számat harapom, bár nem látja, mert szemei még mindig nincsenek nyitva... Ez a kis tett már szokásos, így szoktam elkezdeni csikizni meg minden... Nem fura. De lejjebb csúszok csípőjén, hogy kicsit megmozdítva sajátomat, hozzá nyomjam tette miatt éledezni kezdő hímtagomat. Nem tehetek róla...

Jackson: Mikor megérzem magamon testsúlyát elvigyorodom még jobban, majd csak egyik szememet nyitom ki, hogy csak épphogy ránézzek, majd mikor valami mást érzek meg, befeszül hasam és lehunyom szemeimet újra és nyelek egyet. 

Megnyalva ajkaimat beléjük harapok, majd kinyitom szemeimet és ránézek, egyenesen szemeibe. Szabad, mellettem lévő kezét kezdem nézni, melyiknek ujjai előbb még számban voltak. Megnyalom újra ajkaimat....

NamJoon: Mélyen nézek szemeibe, tovább harapva alsó ajakamat. Kezeit kicsit erősebben fogom le, mikor újra megmozdulok és arcom eltorzul attól a kevéske kellemes érzéstől és a bűntudattól, ami már most bennem kavarog. Nem kéne. Nem, de mégis meg fog történni... Remélem...

Jackson: Kissé felgyorsuló légzéssel nézem, mit csinál és halkan sóhajtok, mikor megmozdul újra. Lábaimat felhúzom és térdeimmel magamfelé húzom. Nem..  Lehet nem kéne, de... Már nem tudnék nyugton maradni úgy, hogy nem történik semmi... Ennek most lehet nem.... De meg kell történnie. Most... Remélem...

NamJoon: Kezeit elengedem és lehajolok hozzá, egy puszi erejéig, mit ajkaira adok. Kérdőn nézek rá, hogy ellenkezni fog-e, vagy sem, közben haját piszkálva és csípőmet még párszor felé lökve.

Jackson: Kiráz a hideg, ahogy telt ajkai enyémekhez érnek és ismét veszek egy nagy levegőt, ahogy csípője felém mozdul. Hasára simítok, majd onnan fel mellkasára és megragadva pólója anyagát húzom le magamhoz és másik kezemet tarkójára simítom, hogy magamnál tartsam.

NamJoon: Halványan elmosolyodva csókolom meg, hajába mélyesztve ujjaimat. Ülésbe tornázom magunkat, nem eresztve száját és nyaka köré fonva karjaimat. Még mindig behajlított állapotban lévő lábai közé térdelek, hogy egyszerűbben állítsam fel magunkat, majd ölembe kapom, lábait oldalamra fonva.

Jackson: Lehunyt szemekkel és szintén egy halvány mosollyal viszonzom a csókot. Mikor mozgolódni kezd csak akkor szorítok testartásomon és lábaimon, mikor azokat oldalára fogja, én pedig rá is kulcsolom őket. Közelebb húzom magamhoz és úgy tartom meg magamat, hogy könnyebben tudjon mozogni.

NamJoon: Combjaira fogok, hogy úgy is tartsam és elindulok vele a szobámba, kinyitva szemeimet, és megszakítva a csókot. Nyakára adok kis puszikat, amíg felérünk a lépcsőn és szobámba lépve becsukom az ajtót. Az ágyhoz totyogok, egyik lábammal feltérdelve, hogy kényelmesen tegyem az ágyra, közben kulcscsontját, mit megharaptam, lepve el csókokkal.

Jackson: Fejét magamhoz húzva élvezem tetteit, közben arcára és homlokára adva pár puszit és elmosolyodva arra, ahogy kulcscsontomat lepi el csókokkal. 

Ahogy már biztosan fekszem ágyán, lábammal feltessékelem másik lábát az ágyra, majd ezután újra lehúzom magamhoz testét is, másik lábammal, mi még mindig oldalán van segítve ebben.

NamJoon: Tovább kényeztetem nyakát, kezeimmel pólója alá nyúlok, feltűröm az anyagot és leveszem róla, az ágy szélére dobom. Csak mosolyogva mérem fel mellkasát, mit persze, már nem először látok. Kezeimet lesimítom felsőtestén, nadrágja korcáig, amit szintén mosolyogva szedek le róla, bőrét ujjbegyeimmel érintve, maj pólójára teszem a ruhadarabot.

Jackson: Halkan kuncogva engedem, hogy levegye rólam pólómat és szemeibe nézek, miközben már nadrágomat is leveszi. Mikor ez megtörténik felülök és nyakára nyomkodva édes csókokat húzom le pólóját, mellkasára is nyomva pár csókot, majd felhúzom, hogy térdén álljon és leveszem nadrágját, hasára is adva egy csókot és megkaristolva azt fogaimmal is kicsit.

NamJoon: Visszanyomom az ágyra és kicsit feljebb mászok, hogy elérjem az éjjeliszekrényt. Kiveszem a fiókból az óvszert, közben összedörzsölve ágyékainkat és számat harapva. Lábai közé csúszok és újra megcsókolom, közben felváltva egyik tenyeremmel csípőm mozgását és lassan masszírozva hímtagját alsónadrágján keresztül.

Jackson: Halkan sóhajtozok alatta és felsőtestét simogatom, ahogy kiveszi a szükséges dolgokat nekünk. Arcára simítom kezeimet, mikor újra megérzem édes és telt ajkait enyémeken és nagyokat sóhajtok bele, ahogy kezével félig meredt férfiasságomat masszírozza. Hajába túrok és azt egy kicsit szorítva csókolom tovább.

NamJoon: Lehúzom róla boxerét és lábait óvatosan egy kis terpeszbe tolom, újra szabadon engedve ajkait. Szemeimet övéibe fűzöm, miután benyálazom mutatóujjamat és fenekébe tolom, lassan kezdve tágítani. Óvatosan mozgatom benne ujjam, közben combjához hajolok, megtartva szemkontaktusunkat. Izmos, imádni valóan husis combjait kezdem harapdálni, miket ő bár mindig eltakar bő nadrágjaival, én imádok. Szabad kezemmel csípőjénél tartom, mikor második ujjamat is belé vezetem és megszívom belső combját, arcát figyelve, hogy ne legyen számára semmi rossz... A legjobb barátom, vigyázok rá.

Jackson: Csípőmet megemelem, hogy ezzel segítsek neki levenni rólam az utolsó engem takaró ruhadarabot és tartom vele a szemkontaktust. El-elsandítok szemeiből ahogy ujját -mi még nem rég az én számban is volt- nyálazza, majd sóhajtok ahogy belém vezeti azt. Nem, nem olyan kellemetlen, és ezt még jobban elfelejteti velem ahogy combomat  harapdálja. Kicsit kuncogok erre, de már halkan nyöszörgök inkább. Hasam befeszül kissé, mikor második ujja is elmerül bennem, de próbálok minnél előbb ellazulni és Nam szájára koncentrálni, mi combomat szívja. Felnyögök erre az érzésre, és arra is ahogy egyre jobb lesz ujjai mozgása bennem. Eszméletlen...

NamJoon: Felnyög, mire hasam befeszül és harmadik ujjamat is hozzáadom és már kicsit gyorsabban mozgatom őket, hogy végre rátérhessünk, amire kell. Nem tágítom már sokáig, újra lábai közé térdelek és ledobom magamról a boxeremet. Az óvszeres dobozért nyúlok, miből kiveszem az egyik kis csomagot, hogy férfiasságomra görgethessem.

Jackson: Halkan nyöszörgök ahogy már három ujjával tágít, majd nagyot sóhajtok, az érzésre, hogy újra nincs bennem semmi, ami kitöltsön. Felnézek rá és fel is ülök, amíg az óvszerrel babrál, közben combjai oldalát simogatom és hasát, alhasát lepem el csókokkal vagy éppen kis harapásokkal. Vigyorogva nézek szemeibe és csókért emelem a magasba államat egy szelid, de boldog mosollyal ajkaimon.

NamJoon: Aprókat sóhajtok harapásaira és csókjaira, majd szájára tapadok, úgy döntöm vissza a párnák közé. Elhelyezkedem lábai közt és oldalát megfogva hatolok bejáratába csak egy kicsit, így folytatva, amíg teljesen el nem merülök benne. Felsóhajtok a kellemes érzésre, mi most átjárja testemet és szemeibe nézve simítom kezemet arcára, kivárva, amíg hozzá szokik.

Jackson: Lehunyva szemeimet fekszem vissza és csókolom tovább, közben reszketeg nyögést hallatva, ahogy már megérzem magamban. Elválok ajkaitól, hogy nyögésem kijöhessen, amint teljesen elmerül bennem. Kezébe csókolok és szemeibe nézek egy félmosollyal, mivel provokálni szoktam máskor és keze felé fordulva ujját újra számba veszem és szívok rajta egyet, majd felkuncogok. Ha nem csinál valamit esküszöm fordítok magunkon...

NamJoon: Számba harapva szisszenek fel, mélyen magamba szívva a levegőt, ahogy megint szájában van ujjam és rá is szív. Megmozdítom csípőmet, mire szemeim lecsukódnak és ajkaim elnyílnak, ahogy torkomból is felszökik egy kis nyögés. Feje mellé támasztom kezeimet, kínzóan lassan kezdve lökni.

Jackson: Felnyögök és hátam egy egész kicsit elválik az ágytól, ahogy az érzés tökéletessége végig fut testemen. Lábaimat még nagyobb terpeszbe téve szinte letámasztom térdeimet az ágyra és úgy nyögök fel, most már elég hangosan.
-Namhh... Kérlek...-suttogom nyöszörögve és szemeibe nézek.

NamJoon: -Jól van, jól van.-Mosolyodom el és már majdnem teljesen kicsúszva belőle lököm hímtagomat vissza fenekébe, egy erős mozdulattal. Ilyen kis türelmetlen lenne? Hmm... 

Lökéseim még mindig oly lassúak, de jóval erősebbek, mint voltak. Egyik kezemmel az ágytámlának felső lécére fogok és úgy gyorsítok kicsit, folyamatosan sóhajtozva és morogva, néha fel-felnyögve.

Jackson: Már kezdenék nyöszörögni, hogy ne szórakozzon már, de ekkor egy hatalmasat nyögök ahogy újra és erősen löki magát belém.
-NamJoonhhh...-nyögök fel hangosabban ahogy lökései még mindig lassúak, de egy idő után gyorsulnak, így hangosan nyögve élvezkedem alatta. Körmeimet végig húzom mellkasán és ajkaimba harapok látványára felettem.
-Namie... Mhhh... NamJoon-aahh...-becézgetem ahogy nyögdécselek alatta továbbra is, csak azért, hogy hergeljem. Tudom, hogy bejön neki az ilyesmi... A legjobb barátom, beszéltünk már ilyesmiről és pontosan jól tudunk egymásról ilyen dolgokat.

NamJoon: Hangosan nyögök és már kegyetlenül, gyorsan döföm magam belé becézgetésére. Tétlen kezemmel körbejárom testét, mindenhol simogatva, fenekénél megállapodik tenyerem és fejemet lehajtom, szemeimet összeszorítva közben.

Jackson: Hangosakat nyögök ahogy már rendes tempóban kényeztet engem és magát is. Simogatására ajkamba harapok és nyakára teszem egyik kezem, tarkóját kezdve cirógatni. Hirtelen eltalál bennem egy édes pontot, amitől hangom a magasba szökik és köré szorulok. Hihetetlen...
-NamJoon...-nyögöm nevét hangosan és nyakába hajolva kis harapásokkal és annál édesebb nedves csókokkal lepem el.

NamJoon: Vele együtt nyögök fel, ahogy eltalálok benne egy pontot és körém szorul. Megpróbálva minél többször eltalálni gyönyörközpontját, nem változtatok tempómon és a szöget is próbálom megtartani, amivel sikerül is elérnem, hogy jobban élvezze. Vele együtt nyöszörgök folyamatosan, fejemet nyakához hajtva, már nem olyan erősen szorítva az ágy támláját, és nyaka puha, édes bőrébe kapok, akárhányszor körém szorulnak izmai.

Jackson: Nyögéseim mindig megakadnak ahogy lök belém, de mindig hangosabbak lesznek jó pár oktávval ahogy egyre többször és többször találja el azt a pontot bennem, mitől szinte megőrülök. Nyakam édes kényeztetésére felkuncogok néha és fejét jobban húzom magamhoz, de ekkor egy másik hang is eljut agyamig, mégpedig az ágy halk nyikorgása és erős falhoz érése minden alkalommal, mikor Nam elmerül bennem. De nem érdekel.. Tetszik... Hirtelen egy vékony hang hagyja el ajkaimat és hátam egy egész kicsit eltávolodik az ágytól, ahogy az első kellemes érzés megremegteti hasamat.

NamJoon: Magasba szökő hangja jelzi, hogy bizony nem kell már sok, mire csak még jobban hajtom magunkat. Fenekéről hasára simítom kezemet és azt kicsit megkarmolom ujjaim útján lefelé, hogy merevedésére fogjak és csípőm mozgásával ellentétesen húzogassam markomat rajta.

Jackson: Érzem, hogy egyre többször feszülök be és rándulok össze, erre pedig még rátesz egy lapáttal az is, hogy markát húzogatja rajtam.
-N-na-nam-J-joonhh...!-nyögök fel hangosan ahogy már vészesen közel vagyok, majd egy falakat megremegtető nyögéssel emelem meg felé csípőmet és élvezek kezébe, hangosan lihegve utána... Ohhh, Istenem.. Csodálatos érzés... Ez... Valami hihetetlen volt...

NamJoon: Elélvez, mire kezemmel, mi eddig őt kényeztette oldalára fogok, még mozdulva párat. Erősen nyomulva belé, teljesen elmerülök benne, ezzel együtt el is élvezve, eddigi leghangosabb nyögésemmel karöltve. Kezem, mi az ágytámlán támaszkodott leesik onnan, így én Jacksonra rogyok. Lihegve húzódok ki fenekéből és mellé fordulok az ágyra. Huh... Hát ez... Huh.

Jackson: Tovább lihegve hunyom le szemeimet és élvezkedem NamJoon mély hangjában ahogy ő is elmegy, majd mikor kicsúszik belőlem csak félig nyitom ki szemeimet. Rendben... Ez... Ez nagyon, kurva jó volt... Ahh, Istenem... Soha jobban nem volt még részem...

NamJoon: Számon véve a levegőt és szemeimet lehunyva pihenek, amíg szívverésem vissza nem áll normális tempójába. Szemhéjaimat kicsit összeszorítom, mielőtt kinyitnám és úgy nézek körbe a szobában.
Kicsit oldalra fordulva nyúlok be az éjjeli szekrény fiókjába, visszatéve bele az óvszeres dobozt, de egy kis fehér dobozkára cserélem. Boldogan mosolyogva fordulok oldalamra, legjobb barátom felé, megsimogatva izzadt pofiját. Mikor felnyitja pilláit én felpattintom a dobozka tetejét, ezzel megmutatva a két, kisméretű gyűrűt. Már jó pár éve nagyon jó barátok vagyunk, de még mindig nincs semmi, ami ezt bizonyítaná is.
Ő is felhúzza, ahogy én is, jobb kisujjamra és felé tartva azt, nézek szemeibe. Vigyorogva akasztom ujjamat övébe és egy kicsit szorítva is és rántva kezeinken szólalok meg.
-Barátok?

Jackson: Még mindig pihegek, amikor megérzem arcomon kezét így felé fordulok és szemeibe nézek. Azokat el is kapom onnan, mikor egy kis doboz halk hangját hallom meg ahogy kinyílik, majd mikor meglátom a gyűrűket boldogan mosolyogva nézek rá újra. Felhúzom a gyűrűt kisujjamra, és mikor beleakassza sajátját csak kuncogva rángatom meg én is.
-Ohh, de még milyenek. A legjobbak.-vigyorgok rá én is és megrángatom újra ujjainkat.

NamJoon: -Reméltem is.-nevetek fel és elengedem ujját. Magam alá nyúlok, hogy kivegyem onnan ruháinkat és erősen hozzábaszom övéit, tovább nevetve. Kicsit sóhajtva húzom le férfiasságomról a gumit és dobom ágyam melletti kukámba, majd én is elkezdek felöltözni, bár a boxernél és pólónál tovább nem jutok az ágyon fekve. Kimászok a kényelmes fekvőhelyből és felrángatom magamra melegítőnadrágomat.

Jackson: -Anyádat!-nevetek fel ahogy ruháim pofámba csapódnak, majd én is elkezdek felöltözni, kissé nehézkesen mozgatva lábaimat. Mikor én már kész vagyok felnézek rá és elmosolyodom.

-A cuki rózaszín fölsődet hol hagytad? Az menne ehhez a nacihoz.-kuncogok fel ahogy felelevenítem azt a kedves ruhadarabot, amiben egyszer holt kómásan beállított az iskolába.

NamJoon: -Mi van vele? Szóljak neki? Rosszul vagy?-nézek rá aggódóan, mellé térdelve az ágyra, megfogdosva és forgatva fejét, kicsit később reagálva beszólására. Rámordulok felhúzva orromat, mikor megemlíti az esetet, amit elakarok már felejteni mióta, de a barma mindig felhozza témának.-Hallod, szálljá' má' le erről komolyan. Tudod, milyen ciki volt egy egész napot végigülni abban? Látnod kellett volna, mennyien megnéztek, amíg hazasétáltam, és akkor nem viccelődnél ezzel ennyire, faszfej.-Karjaimat összefonom mellkasom előtt és puffogva ott hagyom a szobámban. Amúgy... Őszintén nem tudom, hogy tudjuk csak így lerázni magunkról azt, ami történt. Lehet azért, mert ez nem jelentett semmit... Mármint nekem nem, de szerintem neki se, hiszen ugyanolyan örömmel fogadta a barátságunkat jelképező gyűrűket... Aish, imádom ezt az idiótát...

Jackson: -Aha, a fia éppen meg akar ölni azzal, hogy kitöri a nyakam.-nevetek fel, majd újra ahogy lereagálja az előbbi beszólásom.
-Jól van, jól van. Sejtem és az meg szopás. Legalább bebasztál előtte és azért voltál ilyen? Mert akkor leaakadok.-kuncogok és utána megyek, mikor kilép a szobából. Ahj, Istenem, ez a fasz... Átkarolom vállát a konyhában és összeborzolva haját ülök fel a pultra, egy enyhe fintort elengedve fenekem sajgó érzésére. De nem érdekel. Ahogy az sem, hogy megtörtént. Ugyan úgy a legjobb barátom és ugyan úgy baszogatom továbbra is. Ez csak egy alkalom volt, semmi több. Nekem és ahogy látom neki is. Csak most durcás a kis nyomi. Ahh, de még így is imádom...

NamJoon: Lerázom magamról kezét és két poharat elővéve öntök mindkettőnknek vizet, az egyiket az ő kezébe nyomva. Fintorogva kortyolok párat, majd a falnak dőlve teszem le a poharamat.
-Mintha nem tudnád...-forgatom meg szemeimet és fejemet kicsit lehajtva gondolkozom el, hogy amúgy tényleg mi történhetett. Valószínűleg tényleg ittam, mert nem ugrik be. Elkapom azt a kis fintort, mit elenged, mire elé lépek és arcát kezeim közé véve, csücsörítve gügyögök neki, fejét kicsit rázva közben.-Majd leápollak, Kincsecském, ha nagyon fáj.-beszélek hozzá vékony hangon, mintha valami lány lennék, majd nevetve lépek vissza a falhoz, mielőtt még megütne.

Jackson: -Fogalmam sincs, ember, azért kérdeztem.-nevetek megrázva fejemet és három korttyal kivégezve a pohár tartalmát. Furcsán nézek rá ahogy gügyög nekem és fejemet elhúzom tőle lassan, lekönyökölve magam mögé ahol még van helyem.-Ha jégkockákat tömsz a fenekembe az nem segítene. Egy nagyon szar A szürke ötven árnyalata paródia lenne. Letiltanának mindenhonnan.-nevetek fel és megrázom fejemet.

NamJoon: -Őszintén, már én se emlékszem. Szóval gondolom, ja, ittam.-rántom meg vállaimat.-Na az még szerintem se lenne jó érzés... Báár~...-húzom el a szót, fejemet kicsit felemelve, egy elgondolkodós arcot vágva.-Hallod, az már alapból szar, annál már csak jobb lehet, minden.-nevetek fel és én is kivégzem a még poharamban maradt vizet.

Jackson: -Maradjunk annyiban. Az biztosabb annál, hogy túl fáradt voltál.-kuncogok.-Ugye-ugye?-nevetek és várok, hogy befejezze.-Igaz. De még ennél az ötletnél is van jobb. Fogalmam sincs, mi az és nem is akarom tudni, de biztos van. Vagy olyan, aki már megtette, ki tudja.-rántom meg vállaimat és poharamat nyújtom neki, hogy tegye maga mellé.

NamJoon: -Hagyjuk azokat az ötleteket a nálunk furább emberekre.-kuncogok és elveszem tőle poharát, majd enyém mellé teszem. Mosolyogva állok megint elé és nyitom szét lábait. Megfordulok és úgy állok közéjük, majd térdhajlatánál megfogom és elemelem a pulttól. Tessék, milyen jó barát vagyok... Megkímélem a járástól, ha már úgyis ennyire fáj neki. Pedig nem is voltam durva... Elindulok vele a nappaliba, ahol le is teszem óvatosan a kanapéra, míg én elé ülök, a földre, törökülésbe húzva lábaimat.

Jackson: Nevetek és bólogatva helyeselek szavaira. Ahogy közelebb jön nyelek egy picit és érdeklődve figyelem tetteit, de mikor már hátán utazgatok csak vállaiba kapaszkodok. Mikor földet érek a kanapén csak hálásan lenézek rá, majd félig fekvésbe eldőlök.
-Köszi, uriember vagy.-csípek arcába, majd megpaskolom egy kicsit kuncogva.

NamJoon: -Tudom, szoktam.-mosolygok és hátra dőlök a kanapénak, megint kezembe véve a távkapcsolót, hogy az amúgy még mindig bekapcsolt TV-t valahova máshova kapcsoljam. Találok valami számomra ismeretlen adót így ott megállok és Jacksonnal együtt kezdem bámulni a képernyőt. Nem mintha érdekes lenne. De hát lefoglal.

Jackson: Kicsit jobban elterülve nézem én is a TV-t és hajával kezdek játszani. Nem pont olyan érdekes, de elszórakozunk rajta. Főleg mi ketten. Kitalálunk hozzá mást, amitől viccesebb lehet. A kezemen lévő gyűrűre pillantok és szélesen elmosolyodom. Ha úgy vesszük... Máshogy nem is tudom már elképzelni... Mármint az átadást. Ez... Így szép. Ahogy megtörtént. És akkor is a legjobb barátom marad ez a tökfej. Reméljük még jó sokáig. Bár úgyse bírnánk egymás nélkül...

School Cafeteria - 3. rész - Vége

School cafeteria

JackBum x MarkJin - Jackson x JaeBum(JB), Mark x JinYoung

(Felosztás: Jackson, JinYoung - Dalma,    Mark, JaeBum - Zsani Paulik)

Figyelmeztetés: Trágár beszéd használata.
Megjegyzés: -

Jackson: Kivételesen nem robbanok ki az osztályteremből, még a kicsengetés előtt, vagy éppen azzal egy időben. Szépen lassan pakolgatom össze cuccaimat. Tökéltesen időzítéssel lépek ki a teremből és csapódok be a kómás fejű JaeBum mellé, enyémbe kulcsolva ujjait.
-Csá, kis baromfi.-nevetek és ajkaira nyomok egy kis csókot. Együtt megyünk le az ebédlőbe, ahol az én meglepetésemre nem veszek észre két ribanc srácot, de még csak Markékat se látom. Fura egymás mellé ülni JB-vel, de jobb, mintha Mark mellett kéne ülnöm...
Az ajtóval szembe ülünk, így látom, mikor a két emlegetett ex jön, de... Nincs velük semmi. Ezek egymás miatt hagytak el minket? Mi a faszom? JaeBumra nézek egy eleg érdekes fejet vághatva közben, ugyanis a rohadékja felröhög, egyenesen az arcomba. Hát anyádat, Im JaeBum.

JaeBum: -Baszódj meg, édes.-köszönök én is rámosolyogva és viszonozom a csókot, majd ahogy leérünk az ebédlőbe nem engedve el kezét ülök hozzá közel. Arra nézek amerre ő is és mikor meglátom exeinket teljesen jóban, sőt, túl jóban. És itt leesik, mire felnevetek, telibe szegény párom arcába.
-Bocsi...-nézek rá és közelről nézve arcát simogatom azt meg orrommal, majd ajkaira nyomkodok csókokat, tudva, hogy nem bírja sokáig és mindjárt lenyomja a torkomon a nyelvét, vagy talán még az ölében is kikötök. Nem, nem érdekel nagyon semelyikünket sem ki, mi vagy hol. Ha smárolni akarunk smárolunk, faszt se érdekelnek mások.

JinYoung: Összeszedem Markot a második óra végeztével és együtt indulunk az ebédlőbe. Kezét szorosan fogva mindkét karommal és boldogan mesélve neki megyünk be a nagy helyiségbe, ahol először semmi érdekeset nem fedezek fel. Nem mintha ez meglepő lenne... Itt soha nincs semmi érdekes... De amikor asztalunk felé tévednek szemeim, azok kikerekednek és megrángatom Mark kezét, aki valahol, valami más világban van éppen.
Oké... Az is elég szörnyülködtető és meglepő, hogy a nyomorék és JaeBum egymás mellett ülnek, szinte egymáson. De mikor szinte innen látom, ahogy kb egymás torkán másznak le... Kiráz a hideg és újra páromra bambulok nagy szemekkel. Lábaim maguktól indulnak el az asztalhoz -hisz' máshol nincs üres hely, vagy éppen nem pont számunkra van feltartva-, mire még jobban rosszul érzem magam, bár éppen én vonszolom szinte magam után Markiet.

Mark: Mosolyogva hallgatom JinYoungot és simogatom kezét közben, majd ahogy beléünk az ebédlőbe és megrángatja kezemet én is arra felé nézek ahova ő és lefagyok. Oké, érdekes, egymás mellett ülnek, de hogy még... Egymás... Száját is felfedezik... Azt a... Lassan és még mindig rájuk figyelve hagyom, hogy rángasson JinYoung, majd mikor már nem vagyunk messze elé állok kicsit és büszkén kulcsolva össze ujjainkat vezetem már én oda asztalunkhoz. Ha... Mondhatom még azt... Lassan szétrebbennek, majd elkezdik reggelijüket, JaeBum köszön nekünk, míg a mellette ülő csak felnéz ránk és int egyet. Nem tudom... Nem érzem jól magam... A szakítás... Nem volt régen, de nem is olyan új dolog. Bűntudatom volt és van is még egy kicsit, ahogy JinYoungnak is biztos, de... Aish... Csak leülök hozzájuk, JinYoungot magam mellé húzva és kezét fogva még mindig az asztal alatt. Kicsit jobban megvizsgálom őket... Harapás nyomok, enyhe szívások, karmolások... Hát... Nem tudok mit mondani.

Jackson: Felmordulva húzom magamhoz fejét, tarkójánál tartva, hogy könnyen csókolhassam durván. Másik kezemmel combjait és oldalát markolászom, majd ahogy meghallok lépéseket közeledni elengedem JB-t és előkotrom táskámból a reggelimet. Hallom JaeBum hangját köszönni nekik, én is felnézek, de egy kis intésnél többre nem futja. Nem érdekel ha itt vannak, felőlem aztán. Csak ne kelljen Markkal beszélnem. Ő se érdekel, főleg a szakítás miatt. Persze, hogy fáj... Logikus. De... Azért remélem, hogy boldog JinYounggal és végre kiengedheti magából a vezető egyéniségét. Mondjuk, hh, a kis okostojás mellett nem lehet nehéz... JaeBum hozzám közelebb eső lábát ölembe húzom és míg egyik kezemmel tovább eszek, másikkal lábát simogatom, próbálva a veszélyes helyeket kikerülni... Már amennyire sikerül. Nem mintha érdekelne, ha bárki meglátja vagy valami, de azért na...

JaeBum: Ahogy leülnek csak ételemre próbálok koncentrálni, elmosolyodva mikor Jackson lábamat kezdi simogatni miután ölébe húzza azt. Szeretem mikor ezt csinálja, jó érzés. Csak Jacksre nézek mikor ő is enni kezd, majd ahogy szendvicséből a vaj ott marad a szája szélén elkenem azt arcán, mintha csak arckrém lenne, szépen eldolgozva a puha, sárga vajat. Mint aki semmi rosszat nem csinált folytatom evésemet, egy puszit nyomva karjára mikor gyilkos szemekkel néz rám, majd meg is harapva felkarját kuncogva. Hiába vagyunk együtt még mindig imádom szívatni... És vissza is kapom, ezért igazságos.

JinYoung: Legszívesebben visszaköszönnék neki, de... Nem tudok. Csak kicsit megdőlök és úgy bújok közelebb Markhoz. Fejemet vállára hajtva nézem meg őket én is. Az biztos, hogy legalább kiélik magukat... Hh. Mark kezét simogatva túrok bele táskámba egy kézzel, hogy kivegyem, ami éppen először a kezembe akad, reggelinek. Egy kis, kartondobozos, szívószálas kakaót kaparintok meg, mire szívem összeszorul. Majd csak túllépek valahogy a szakításon... Nem mintha bőgve aludnék el esténként, mint más ilyen helyzeteknél tettem, de... Azért mégis csak vége lett köztünk. Bánom is meg nem is... Vegyes érzelmek, mint általában. Elengedve Mark kezét, szúrom át erőteljesen a dobozka tetejét a szívószállal és hátamat a szék támlájának vágva fonom össze karjaimat mellkasom előtt, úgy iszogatva kakaómat. Ahah, még mindig olyan finom ez az inni...

Mark: Csak nézem mit csinál Jinyoung magamban mosolyogva arra milyen kis édes. Még mindig őt nézem, majd kinyitom számat, hogy én is kaphassak egy kis kakaót, amit kapok is és egy kis puszival arcán köszönök meg. Igen... Nem ilyenek vagyunk amúgy, mert általában mindig egymáson lógunk meg ilyenek, csak most... Azért még is az exeink előtt vagyunk. És ha bár rajtuk annyira nem látszik, vagy nem tudom, de minket még megvisel kicsit. Főleg, hogy én telefonon keresztül dobtam Jacksont... Sírtam utána egy kicsit, persze, hisz... Azért még is szerelmes voltam belé és meg is kaptam... Aztán szakítottam is vele. Mindegy... Túl leszünk ezen mindannyian. Hisz... Van már más párunk aki elfelejteti velünk, még ha... Bonyolult is a dolog...

Jackson: -Szopjá' má' le.-kezdem el arcomat törölgetni pólómmal, egy fintorral arcomon. Leszedem a szendvicsem oldalára került vajat és az ő arcára kenem, visszaadva neki, amit ő csinált. Kilököm lábát ölemből és letéve az asztalra reggelimet fordulok hirtelen, nagy hévvel az előttünk ülő, saját kis világukban élő fiúkhoz.
-Olyanok vagytok, mint a szottyadt fasz, gyerekek. Mi van veletek?-dőlök előre az asztalra és egyik kezemet feléjük nyújtva, lököm meg egyszerre mindkettő homlokát, egyikét mutató, a másikét középső ujjammal. Szegény JinYoung erre annyira meglepődik, hogy fele kakaója, mi a szájában volt, kiszökik onnan. Hangos nevetésben török ki, pár pillanatig kínosan, csak én röhögök, de hál'Isten feladja a harcot JaeBum, még a két ex-srác hangját is hallom.
Bármennyire is érzem magam rosszul és érez így mindenki most, nem hagyhatjuk, hogy szétessen ez a jól összerakott, kis csapat. Szerettem velük lógni és jó lenne, ha továbbra is jó hangulat lenne. Ugyanolyanok vagyunk, mi JB-vel továbbra is szopatjuk egymást, ők meg még mindig azok a kis cuki, szerelmes fiúcskák. Két szakítás történt é megcserélődtünk, de ennyi. Attól még ugyanúgy a barátaim, és Markra is idővel egyre jobb szemmel fogok tekinteni... Remélem azért ezt ők is így érzik...
Egy kedves mosollyá szelídül nevetésem és úgy nézek rajtuk végig. Barátok. Fontosak.

JaeBum: -Sose kellett kérned.-nevetek fel kacsintva egyet és próbálok elhajolni a vajtól, de az így is arcomra. Amíg törölgetem magamat hallgatom mit mond párom a másik kettőnek és késve kicsit felnevetek mikor meglöki homlokaikat.
-Igen, mizu van?-kérdezem én is rajtuk cikáztatva szemeimet. Szakítottunk, igen, mindannyian. De nem kell rögtön a csapatnak is szétesnie. Mi jók vagyunk együtt még mindig, csak most... Cseréltünk. De úgy gondolom lehetünk újra barátok. Idővel már nem fog fájni és JinYounggal is beszélni fogunk újra. Csak még... Idő kell. De úgy hiszem, ha látjuk, hogy boldog a másik a másikkal, akkor könnyű lesz. Újra jól megleszünk és a kis csapatunk is megmarad. Meg kell maradnia, mert mi együtt vagyunk jók.

JinYoung: Nem érzékelem a külvilágot, de magam elé bambulásomból egy elég erősen meglökő ujj ránt ki. És az arcomon folyó kakaó. Levágva a dobozkát az asztalra veszek elő zsebkendőt, és letörlöm arcomat. Megadva magamat kezdek én is nevetni a többiekkel, de Jacksonra azért még rávillantom gyilkoló szemeimet.
-Mi lenne?-vetem oda, éles fintorgásom közepette és újra hátradőlök.
-Oha, mi van, Junior, kiszabadult a geci éned?-kérdez vissza, még mindig iszonyatosan idegesítően röhögve, a balfasz. Puffogva hajtom le fejemet és kezeimet megint összefonom mellkasom előtt. Hát az anyját már, mit röhög? Hagyjanak már békén...
Jó, bevallom, hiányzott azért a baszogatás. Ha az ember valamihez hozzászokik és az eltűnik egy időre, akkor hiányolni kezdni, na...

Mark: Meglepetten veszem homlokomon ujját és pislogva nézek Jacksonra. Segítek JinYoungnak még letörölni magáról a kakaót, majd nyugodtan teszem kezemet combjára és húzom magamhoz közelebb.
-Semmi különös... Veletek?-mosolygok rájuk, belső combjára   simítva, hogy ne húzza fel magát. Igen, most már kicsit előjön a védelmező énem, hisz még is JinYoung a párom. De ahogy látom nem zavarja őt annyira. Örülök, hogy újra összejön a csapat... Hiányoztak már...

Jackson: Abbahagyom hahotázásomat és JaeBum vállának dőlve rántom meg sajátomat, Mark visszakérdezésére.
-Ja, ugyan az, mi?-dőlök kicsit jobban hátra, ezzel JB öle felett tartva felsőtestemet és onnan nézek fel rá vigyorogva, majd adok egy csókot állára. Továbbra is így bámulom, kuncogva és egyik kezemmel combjára könyökölve. A másik kettő máris nem minket néz, amire megint csak felnevetek és lehajtva hozzám JaeBum fejét, megcsókolom.

JaeBum: -Uhhum, semmi különös.-mosolygok le Jacksonra és elvigyorodom.-A kurva szádat, a könyököddel takarodj a combomtól.-kiáltok fel és leveszem könyökét magamról, majd vele együtt nevetve csókolom meg én is, néha kuncogva közben és hasát és mellkasát simogatva, kicsit megcsipkedve pár helyen.

JinYoung: Tovább iszom kakaómat, míg az előttünk ülők, megint egymást falják. Pár pillanatig nézem őket, de inkább innivalómnak szentelem figyelmemet, de nem igazán kívánom most, így visszateszem az asztalra és Mark felé fordulok.
-Elmegyünk suli után az új kávézóba, Markie?-nézek rá csillogó szemekkel, mosolyogva, de persze, ezt a kis pillanatot is el kell rontani.
-Yah, oda mi is megyünk veletek!-hallom meg a barom idegesítően erős hangját és sóhajtva fordulok vissza az asztal irányába. Megrántom vállaimat és hirtelen nyúlok kakaómért, mikor vadászó szemek és ujjak közelednek felé. Kiveszem belőle a szívószálat és mindenhol összenyalogatva dugom vissza helyére. Nem mintha JaeBumot ez megállítaná, ha már úgyis együtt voltunk, meg minden. De a kakaóm, az az én kakaóm... Oké, Mark is kapott belőle... Aish, mindegy.

Mark: Egy darabig még nézem őket ahogy egymást falják, majd JinYoungra nézek ahogy hozzám szól.
-Jó ötlet-mondatomat félbe vágja Jackson hangja ahogy meghívja magukat is, így csendben maradok, de azért beleegyezek. Összekovácsolódunk újra... Csak nézem mit tervez JaeBum, majd felkuncogok párom visszavágójára és elhárítására és kivéve JaeBum kezéből a kakaót iszok én bele, de nem zavarja, csak mosolyog. JinYoung felé fordulok és ajkaira adok pár puszit, hogy elengedjen kicsit jobban ő is és én is. Na.. Ugyan azok ők mint akik voltak. Csak a felállás változott...

***

Jackson: Ja, hát lehet nem kellett volna megvárni a két volt, legjobb barátot suli után. Nem mintha zavarnának, vagy valami, mert nem... Annyira. Csak mögöttünk jönnek és folyamatosan csak beszédjüket hallom. Fejemet rázva engedem el JaeBum kezét és kicsit megállva várom be a kettő másikat. Közéjük férkőzöm, kezeimet átdobom vállaikon és úgy fogom be a szájukat.
-Figyi, három perc és ott vagyunk, addig kibírjátok csacsogás nélkül.-mondom nevetve, mikor már mindkettő próbálna kiszabadulni, de nem hagyom magam, és némán tartva őket érünk el a kávézóig. Kiengedem szájukat tenyereim fogságából és előre engedem őket az ajtóban, JaeBumot félrelökve hangosan nevetve, hogy én mehessek be előbb.

JaeBum: Csak szemet forgatok Jackson viselkedésére, majd mikor a kávézóhoz érünk elmosolyodom azon, hogy előre engedi őket, majd mikor félre lök bemegyek utána és jól seggbe billentem, mire egy asztalra esik, vagyis tompít egy asztalon.
-Odaülünk fiúk, foglaljatok helyet ahol jól esik, téged vadbarom meg megbaszlak ma este.-nézek végül gyilkos szemekkel rá, majd elmegyek kérni mindenkinek. Tudom ki mit szeret, ez alap. Még azt is, hogy Jackson, mit iszik. Még ezt is megjegyeztem. Voltunk egyetlen randin. Aztán ott kiderült. Ahogy sok más is.... Ahh...

JinYoung: Puffogva, de újra Markieval beszélgetve mosolygok Jacksonra, mikor minket enged be először. Teszünk, ahogy JB kéri és egy ablak melletti asztalhoz ülünk, én Markkal szembe, míg a nyomi fejű mellém. Inkább, mint hogy JaeBum üljön mellém...
Visszatér hozzánk JB és elfoglalja helyét párom mellett. Megvárjuk, amíg kihozzák a kért italokat és mosolyogva köszöni meg mindenki. Én pár percig csak a műanyag pohár díszítését csodálom. Annyira szeretem, hogy minden kávézóé más, de hasonló és mindig annyira szépek. Le is fotózom, majd az asztalra kitéve telefonomat nyomkodom kicsit. Fejemet egyik kezembe támasztva kezdem forgatni a poharat az asztalon, közben megkeverve szívószálammal a karamellás, jegeskávét, kizárva egy kis időre a körülöttem lévő világot. Csak elmerengek a most teljes sötétségben lévő gondolataimon, italomat kevergetve és forgatva tartóját.

Mark: Mosolyogva nézek mindenkire és megnyugodok mikor végül úgy adódik, hogy JaeBum fog mellém ülni. Nem tudom... Most tuti nem menne Jacks mellett. Megköszönöm én is a többiekkel az italomat, majd lábamat összeakasztom JinYoungiéval, de csak úgy, hogy ne zökkentsem ki. Kell neki ez a kis bóbiskolás... Furcsa neki is és nekem is, hogy újra együtt a csapat... És az exeink a csapat. Igen... Beszélgetni kezdünk, egész felszabadultan, még Jacksonhoz is hozzá merek szólni egy keveset és még párom is csatlakozik. Hmm.. Mint régen.. Csak még egy kicsit érezhető a kínossága a helyzetnek...

Jackson: -Nekem megfelel.-nevetve ülök le a másik párral együtt, még azért visszaszólva JaeBumnak. JinYoung mellé ülök. Amúgy is mellé ültem volna, inkább meg se próbálkozom Mark közelébe. Persze az okostojással is megtartom a távolságot, mielőtt még a kis szerelme csúnya szemekkel nézne rám.
Az asztalra könyökölve iszom innivalómat, közben beszélgetésbe kezdve párommal és, volt párommal, ugyanis ahogy látom JinYoung nagyon befagyott. Egy idő után már viszont ő is becsatlakozik, mindenféléről beszélünk. Örülök, tényleg nagyon, hogy újra a normálishoz közelebbi állapotban tudunk együtt lenni. Csúnyán hangzik lehet, de így sokkal jobb mindannyiunknak. Ők ketten felszabadulhatnak kicsit, kiélhetik magukat, és mi is a magunk módján JaeBummal. Így visszagondolva, ennyike idő távlatából, már kezdek örülni, annak ami történt... Igen.
Átnyúlok az asztalon és elveszem páromtól a poharát és iszok belőle, közben sajátomat is fogva és hátradőlve, hogy ne tudja megszerezni egyiket sem. Mi el vagyunk, ők is jól el vannak, együtt is megvagyunk. Mi kell ennél több?

The boy who has nothing except... - 3. rész

The boy who has nothing except...

(Felosztás: ChanYeol - Dalma, YoonGi - Zsani Paulik)

ChanYeol: Kiélvezve, hogy hétvége van, egészen délutánig alszok. Legalábbis próbálok, tizenegy óra után már csak fetrengek ágyamban, elképzelve bolondabbnál, bolondabb dolgokat.
Végül azért fél kettő tájékán kidob az ágy. Nagy nyújtózkodások közepette botladozom ki szobámból, hogy egyenesen a konyhába mehessek, és kereshessek valamit, ami délutáni reggelinek jó lenne. Azonban, a hűtőben nincs sok minden, de a tegnapi látogatásból a szüleim házába, még maradt pénzem, amit tőlük kaptam. Úgyhogy ma sem halok éhen, hehe.
Visszabattyogok a szobámba, hogy, ami éppen a kezem ügyébe kerül -nem érdekes, hogy a földről, vagy az íróasztalomon pihenő, összehajtogatott, tiszta ruhakupacból-, azt felvegyem. Telefonom felkapom rendezetlenül hagyott ágyamról és nadrágom zsebébe mélyesztem, közben fülhallgatóm jack-dugóját a telefonon lévő, annak szánt lyukba dugom.
Füleimbe dugom fülhallgatómat, és magamra rángatom fekete sportcipőimet, a szobám ajtajától, a konyháig tartó úton. Elhagyom a házat, bezárva a bejárati ajtót magam után, és zenémet elindítva, a lehető leghangosabban dübörögtetve füleimben, megindulok a legközelebbi boltba.

YoonGi: Jobban összehúzom magamon a kabátot, bár, nem mintha a szél így nem fújna át rajtam. Ah, mindegy.
Befordulok az egyik sarkon, aztán a következőn, és végül egyenesen megyek tovább, amerre látok. Zsebembe túrok, azonnal megnyugszom, ahogy megérzem, már csak a papírba tekert dohány textúráját. Ki is veszem és meg is nyújtom, a lehető legtovább időzve rajta. Hmm... Körbenézek, azt hiszem itt elértem célom. Csak megállok, hátha jön, akinek kell jönnie és lerendezhetem a két havi önellátásomat.

ChanYeol: Teljesen elmerülök a dobhártyáimat szaggatóan hangos zenében, csak akkor veszem észre, hogy, amúgy már a szupermarket előtt megyek el, mikor az egyik, éppen parkolóhelyéről kitolató kocsi, majdnem elüt. Kiveszem egyik fülemből fülhallgatómat, miközben kicsit meghajolok, üres, nem fülhallgatómat fogó kezemmel, pedig alig láthatóan intek is a sofőrnek. Visszafordulok, hogy a bolt bejáratához érjek, és bemegyek, nem tudva még, mit is keresek, mit szeretnék enni.
Jó pár percig csak bolyongok a sorok között, mindig felkapva valamit, de a következő fordulómnál, vissza is teszem őket a helyükre.
Végül, mégis azoknál a dolgoknál döntök, amik már egyszer a kezembe kerültek, majd, a szerencsémre nem annyira hosszú sor végére állok, nagyjából, még mindig nem tudva sokat magamról, hiszen a kellemes dallamok, melyek füleimben üvöltenek, teljes egészében lefoglalnak. Így jön az is, hogy úgy lök előrébb a mögöttem álló, már valószínűleg elég ideges vásárló, hogy menjek már és fizessek, mert a pénztáros rég lehúzta az árukat, amiket a szalagra tettem.
Halkan bocsánatot kérve és kissé megdöntve derekamat veszem elő a pénzt, egyik zsebemből, és a kis kijelzőre kiírt összeget nyújtom, a szintén kicsit ingerültnek látszó pénztáros nőnek. Egy szatyorba tetetem az ételeket és már megyek is, hogy minél előbb kiérjek az épületből.

YoonGi: Mellém lép egy elég bizarr kinézetű ürge és arra néz fel, amerre én is teszem, már egy ideje, majd rám pillant és felém fordul. Szusszanva egy nagyobbat én is ezt teszem, majd sóhajtva nézek rá a kapucnis, maszkos alakra.
-Szép munka volt. Még tökéletes, ha mondhatom. Majd terjesztem a híredet.-mosolyognak csak szemei rám, majd szinte azonnal el is tűnik a lassan sötétebb és sötétebb utcák között. Megkaptam a pénzem. Eleget, még többet is...

ChanYeol: Hazafelé indulok, a fehér szatyrot egyik kezemben lóbálva, míg a másik kabátomm zsebében pihen. Sétálásom közben nézelődök, bár nem nagyon jut el agyamig a környezetem kinézete, ahogy erre később rájövök. Ugyan is, egy idő után feltűnik, hogy, már nagyjából több, mint negyed órája gyalogok, miközben a bolt nincs messzebb három-négy saroknál, ami körülbelül hét percet venne igénybe időben.
Hirtelen torpanok meg és nézek körbe, de a környék nem igazán ismerős, biztosan jártam már erre, de, hogy innen hogyan fogok hazatalálni, nem tudom. Megindulok egy teljesen random irányba, hátha lesz valaki, akit megkérdezhetek, hol is vagyok, és merre kéne mennem, hogy hazajussak.

YoonGi: Elindulok egy már kitaposott útvonalon, szépen, komótosan, már oda se kell néznem. Mmm, mindjárt.
Már látom is, a hamarosan majd csillagokkal is szépülő eget, és azt a kellemes, mégis kellemetlen helyet ahol..."lakom". Egy híd alatt, a lábánál. Tudom, hogy nem egy luxus hely, meg ilyenek. De... Sajnos csak ide van pénzem. Sóhajtok egy nagyot és összeszedem a ruhákat, amiket eldugtam itt a közelben. Szerencsére jó idő lesz ma este.

ChanYeol: Hogy, hogyan kötöttem ki itt, a házak közötti, vagy inkább mögötti semmiben... Eh, elég jó kérdés, ChanYeol. Fülhallgatómat kiveszem füleimből és a telefonból is kihúzom, hogy azt is nadrágom zsebébe tegyem.
Pár pillanatra lehunyom a szemeim, mély levegőket véve, viszont, amikor kinyitom őket, egy mozgolódó alakot látok meg, nem messze tőlem. Miért ő az egyetlen ember errefelé? Hmm... Mondjuk ez egy hülye kérdés, hiszen itt a semmiben, mit keresne, akárki is. De akkor ő? Áh, mindegy, csak megkérdezem, hol vagyok, meg ilyenek.
-Elnézést... Meg tudnád mondani, merre vagyok?-szólok kevésbé magabiztosan a fiúhoz, miután kicsit közelebb mentem hozzá. Mi-mit kereshet itt, de tényleg? Ruhák vannak nála és... Ah, szörnyű lehet, bármi miatt is jött ide.

YoonGi: Lassan hazaérek, már nem kell sok hozzá. Kellemes helyen lakom, szép a kilátás, gyönyörű az ég és a víz is. Bár ez egy híd alól szerintem elvárható.
Meglátom a kis résemet és eldugott cuccaimat és ágyamat. Na akkor, amint felkapcsolják az utcai világítást már ágyazok is.
És hopp, ennyit kellett csak mondanom.
Neki is álltam fekhelyem előkészítésének.
De ekkor valami, vagyis valaki félbeszakít, így abbahagyom és az elveszett fiúra vezetem szemeimet. Mit keres itt?
-A kettes híd lábánál, ami a város déli felén van. Elmész jobbra a nagy üzleteket találod, balra a panelsort, előre felé a kirakodóvásárt, ha tovább haladsz az országutat. Segít ez valamennyire?-kérdeztem halkan, kissé rekedtesen.

ChanYeol: Már mindkét kezemmel szatyromat fogom, testem előtt tartva. Végig a fiút figyelem, szépen lassan egy kicsit megvilágosodok, hogy akkor, hogyan is fogok innen hazajutni.
-Igen, köszönöm szépen.-Meghajolok, majd körbenézve még egy fél percig csak állok, elgondolkozva, és megjegyezve, hogy, amiket mondott, merre vannak. Elköszönésképpen még egyszer megdöntöm derekamat és balra indulva szedem lábaimat gyorsabban, mint általában teszem.

YoonGi: -Nincs mit. További szép estét.-hajlok meg kissé én is és hátat fordítva leteszem a matracot, majd arra a szakadtas ágyneműféléket. Aztán elkezdek átöltözni. Csak nadrágot és kabátot cserélek, nem mintha olyan sokat számítana bármelyik. Keresnem kell majd még ujjakat. Aish... Elfekszem lassan és nagyot sóhajtva kezdem nézni a csillagokat. És megint elkezdek számolni, kötögetni, ami altatni tud engem egy kicsikét. Valakik szeretnek szabad ég alatt aludni. És tényleg jó, és gyönyörű dolog. De... Van az a pont, ahol akármennyire is lehet az...
Szívesebben nézném az üres plafont...

ChanYeol: Ahogy már lassan biztos vagyok benne, hogy jó irányba megyek, rájövök, hogy azon az úton kötök ki, amerre az iskolából szoktam jönni. Megállok pár percre, hogy elgondolkozzak, az iskolától, merre kéne jönnöm, hogy ott kössek ki, ahonnan éppen most jöttem el. Hm... Még lehet rövidebb is lenne, bár azért egy kicsit inkább kerülő út lenne, de legalább be tudnék menni egy-egy boltba a hazafelé úton, és akkor nem kéne még egyszer eljönnöm otthonról, hogy ennivalót vegyek.
Halkan felsóhajtok és egyet dobbantva indulok végre, biztosan haza, hogy megcsinálhassam magamnak az igen csak késői ebédemet. Nem érzem úgy, hogy az az egy kis köszönöm elég hálakifejezés lett volna... És a mai nap hátralévő részében, főleg este, elalvás előtt, biztosan az a fiú fog az eszemben járni. Biztosan nem tehet róla, hogy oda került, és ez nekem is teljesen rosszul esik, attól függetlenül, hogy nem is ismerem. De, hát én ilyen vagyok...

YoonGi: Utolsó, két szál cigimet, egymás után szívom el, pólómat kicsit ki is égetem vele. De, hát ez van, na. Így is szakadt vagyok, egy újabb lyuk már semmi, azt hiszem. Keresgélni kezdek magam mellett egy táskában, majd ahogy megtalálom amit keresek csak gyertyát gyújtok és el is kezdek írni a kis füzetbe.

ChanYeol: Hazaérve, és már lakásom ajtaján is belépve lerúgom cipőimet és pulóveremet is a földre dobom. Mivel a póló, amiben elmentem itthonról a pizsama pólóm, csak azt hagyom magamon, rövidnadrágomat is leveszem, annak zsebéből kivéve telefonomat, fülhallgatómat és a maradék pénzt. Ezeket a konyhában lévő étkezőasztalra teszem, míg a szatyorból a pulton pakolok ki. A két ramenhez forralok vizet, és, amíg az készül elpakolom a többi édességet és a a holnapi reggelimhez valókat, a helyükre.
Az egyik levest megcsinálom és az asztalhoz leülve kezdem enni, a konyha minden részét megfigyelve. Amíg megeszem el is döntöm, hogy át kellene festeni a falakat, hogy kicsit vidámabbnak, vagy hát nem is tudom, csak, hogy jobban nézzenek ki, mert itt-ott már le-le van kopva az egyszerű, fehér festék.

YoonGi: Tele írok több lapot, oldalszámozás direkt nincs is rajta, hisz így nem érzem a limitet, és nem is akarom. Mindent, ami bennem van leírok. Nekem ez az egyetlen, ami maradt...
Lassan, már kezdenek lecsukódni szemeim, így elteszem szakad, lyukas párnám alá a füzetet és elfújva a kis gyertyát, kiöntöm az abban maradt viaszt és, amíg el nem alszom abba rajzolgatok.

ChanYeol: Megeszem mindkét levesemet, és azok dobozait eldobom, majd telefonomat és fülhallgatómat felkapva vonulok el a fürdőszobába, hogy egy jó meleg és habos fürdőt vegyek. Ma nem hiszem, hogy korán elalszom, mert hát mégis csak délután kettőkor keltem fel nagyjából. Bár az, hogy már igenis elég sötét van, lehet összezavarja testemet és a pár órányi, kádban fekvés után már azt fogja mondani, hogy aludjak. De még holnapra is kéne készülnöm az iskolára. Bár... Szerintem nem lesz semmi, meg, amúgy is, tudok mindent, ha mégis az egyik tanár úgy dönt, hogy akkor valakivel kibasz, és feleltet, vagy mindenkivel és, akkor dolgozatot írunk. Na, mindegy, majd kiderül.

YoonGi: Végül lassan elalszom, mély álomba merülök és ellazulok teljesen. Bár a hideg ráz, és a szél simogat mi most nem olyan jó, mint mondjuk nyáron, de ennek ellenére mélyen és pihentetően tudok aludni. Már rég nem félek semmitől. Vagy attól, hogy mi lesz.
Rég nem érdekel. Nem számít, hisz már én is szinte csak egy szellem vagyok a kihalt utcákon, egy elveszett lélek, akit senki sem ismer, kinek neve megjegyzése nem fontos. Hisz akikkel eddig találkozom, azoknak mind csak jövök és megyek.
Mások pedig átnéznek rajtam, nemes egyszerűséggel.
Vagyis... A mai után mondhatom egyetlen ember miatt, hogy a többség?

You thought It - Ötödik rész - Szeretlek

Ötödik rész - Szeretlek

"Elhiszed, hogy egyszer minden rendben lesz? Hogy egyszer úgyis mindent elfelejtesz, és jobb lesz? Ha igen... Kérlek gondolj át mindent. Soha, semmi nem fog rendbe jönni. Ami egyszer megsértett, az örökre ott marad. Mint a hegek a karodon, a csípődön, a combjaidon, a melleden, a homlokodon. A hegek, amiket magadnak okoztál, azok, amiket a családod rakott rád, és azok, amelyek orvosi beavatkozás miatt vannak ott. Mindegyik rajtad marad, és akárhányszor rájuk nézel, emlékezni fogsz arra a napra, amikor kaptad, az előtte és utána lévő szenvedésre, örömre, tudatlanságra és kezelésekre.
De ez nem csak a külső hegekre vonatkozik. A belső sebek jobban égetnek, jobban fájnak, és tovább ott maradnak. Azokat nem tudod lekezelni, nem tudsz rájuk krémet kenni, vagy kötést tenni. Azok fognak az álmaidban is kergetni.
Ezért nem tudok én se megszabadulni a már lassan három hónapos sebeimtől."

2017. Május

A rohamok nem kíméltek. Azt hittem, hogy már vége szakadt a rosszulléteimnek, a tudatlanságomnak, a kiakadásaimnak.
De úgy tűnik, a jóllétem vele együtt elhagyott. A jóllétemet belé ültettem, hogy ahányszor vele vagyok, vagy rá és a közös emlékeinkre gondolok, jól érezzem magam.
De ő pont ez miatt hagyott el. Alig találkoztunk, volt, hogy három hétig nem láttam, nem ölelhettem, nem érezhettem a közelségét és a még mai napig orromban ragadt illatát. Nem akart látni, mert az önsanyargatásom nem akarta élőben is látni. Nem vágyott már rám, mert egy lány sokkal jobban bánt vele, mint a legjobb barátja.
Hihetetlen, hogy a pár éves legjobb barátságunkat képes volt eldobni egy utolsó ribancért. Egy utolsó ribancért, aki utált engem, aki azt mondta neki, hagyjon engem a picsába, és legyen csak vele. Egy kurváért, aki folyamatosan rajta lógott, amellett is, hogy egy iskolába, sőt, egy osztályba jártak. Egész nap láthatta, ölelgethette, és beszélgethetett vele, a lány inkább eltávolította tőlem, és iskola után is rajta lógott. Hiába próbáltam beszélgetni legjobb barátommal Messengeren, vagy próbáltam felhívni telefonon, az a ribanc résen volt és nem hagyta neki.
Én pedig olyankor még egy kicsivel jobban lebomlottam, levágtam a telefonom az egyik sarokba, vagy a közeli padra, és sírtam. Tehetetlenül és védtelenül sírtam. Lehet, hogy mások azt mondogatták, milyen kis punci vagyok, amiért fiúként ily képpen sírok, de engem nem érdekelt.
Lehetetlenül szerelmes voltam, a szerelem pedig mindenre képes rávenni az embert. Így engem, bár nem csak a sírásra vett rá, de visszahúzott a múltba. A múltba, ahol senki nem mert hozzám szólni, mert bunkó voltam, és rögtön felkaptam a vizet mindenen. Újra ilyen lettem, de az új iskolában kénytelen voltam visszafogni, és mindenkire mosolyognom kellett, vicceket mesélni és boldognak tettetni magamat. Ezért is voltam olyan, amilyen itthon. A szüleimmel, a nagymamámmal, a testvéremmel. Ők megérdemelték, hiszen nem tettek semmit az ellen, hogy jobban érezzem magam, pedig tudták, hogy szomorú vagyok, amiért a legjobb barátom nem akar velem találkozni, de még beszélni se, mert biztos a ribanckája a "szűz" kis punciával túlságosan elfoglalttá tette a fiú száját.
Az önsanyargatásomnak jelei voltak, és a szüleim hiába látták, nem tettek semmit.
Az iskolatársaim bár néha látták rajtam, hogy nem vagyok mostanában toppon, nem tettek semmit.
Kivéve egy valakit... Egy fiú, aki az elejétől fogva barátkozott velem, aki megértett, aki elfogadott és segített. Ő foglalkozott velem, beszélgetett velem erről, és próbált segíteni. Sikerült is neki, néha egyszerűen elterelte a figyelmemet és jobb kedvre derített, néha nem annyira könnyen, de tovább próbálkozott. Amiért hálás vagyok. Nélküle nem lettem volna túl egy kicsit legjobb barátom kapcsolatán, nem tudtam volna igazából nevetni és mosolyogni.

"Semmi nem lesz könnyebb, vagy jobb az idő múlásával, de mindig lehet melletted valaki, aki segít, hogy mélyebbre nyomra az emlékeket, a rosszat, és kissé feljebb hozza a jót, a segítő jelent.
Mindig legyél hálás ezeknek a személyeknek, mert nélkülük a rossz után ugyanott lennél, ahonnan indultál a rossz elején.
Ott feküdnél a padlón a saját könnyeid, nyálad és véred, a hajadból csöpögő, samponos vízzel vegyült folyadékban.
De hála a támaszt nyújtó embereknek, nem ott vagy. Most már talán az ágyadon ülsz, a padlón nevetsz, mert van valaki, aki a rosszat elűzi, és jót, mókát hoz az életedbe.
Mivel nem tudhatod, hogy nekik mikor van támaszra szükségük, mondd el nekik jó sokszor, mennyire fontosak, és mennyire hálás vagy nekik azért, amit tesznek érted.
Soha ne felejtsd el, hogy azoknak, akiket szeretsz, ezt mondd is el időben, mielőtt túl késő."