The boy who has nothing except... - 3. rész

The boy who has nothing except...

(Felosztás: ChanYeol - Dalma, YoonGi - Zsani Paulik)

ChanYeol: Kiélvezve, hogy hétvége van, egészen délutánig alszok. Legalábbis próbálok, tizenegy óra után már csak fetrengek ágyamban, elképzelve bolondabbnál, bolondabb dolgokat.
Végül azért fél kettő tájékán kidob az ágy. Nagy nyújtózkodások közepette botladozom ki szobámból, hogy egyenesen a konyhába mehessek, és kereshessek valamit, ami délutáni reggelinek jó lenne. Azonban, a hűtőben nincs sok minden, de a tegnapi látogatásból a szüleim házába, még maradt pénzem, amit tőlük kaptam. Úgyhogy ma sem halok éhen, hehe.
Visszabattyogok a szobámba, hogy, ami éppen a kezem ügyébe kerül -nem érdekes, hogy a földről, vagy az íróasztalomon pihenő, összehajtogatott, tiszta ruhakupacból-, azt felvegyem. Telefonom felkapom rendezetlenül hagyott ágyamról és nadrágom zsebébe mélyesztem, közben fülhallgatóm jack-dugóját a telefonon lévő, annak szánt lyukba dugom.
Füleimbe dugom fülhallgatómat, és magamra rángatom fekete sportcipőimet, a szobám ajtajától, a konyháig tartó úton. Elhagyom a házat, bezárva a bejárati ajtót magam után, és zenémet elindítva, a lehető leghangosabban dübörögtetve füleimben, megindulok a legközelebbi boltba.

YoonGi: Jobban összehúzom magamon a kabátot, bár, nem mintha a szél így nem fújna át rajtam. Ah, mindegy.
Befordulok az egyik sarkon, aztán a következőn, és végül egyenesen megyek tovább, amerre látok. Zsebembe túrok, azonnal megnyugszom, ahogy megérzem, már csak a papírba tekert dohány textúráját. Ki is veszem és meg is nyújtom, a lehető legtovább időzve rajta. Hmm... Körbenézek, azt hiszem itt elértem célom. Csak megállok, hátha jön, akinek kell jönnie és lerendezhetem a két havi önellátásomat.

ChanYeol: Teljesen elmerülök a dobhártyáimat szaggatóan hangos zenében, csak akkor veszem észre, hogy, amúgy már a szupermarket előtt megyek el, mikor az egyik, éppen parkolóhelyéről kitolató kocsi, majdnem elüt. Kiveszem egyik fülemből fülhallgatómat, miközben kicsit meghajolok, üres, nem fülhallgatómat fogó kezemmel, pedig alig láthatóan intek is a sofőrnek. Visszafordulok, hogy a bolt bejáratához érjek, és bemegyek, nem tudva még, mit is keresek, mit szeretnék enni.
Jó pár percig csak bolyongok a sorok között, mindig felkapva valamit, de a következő fordulómnál, vissza is teszem őket a helyükre.
Végül, mégis azoknál a dolgoknál döntök, amik már egyszer a kezembe kerültek, majd, a szerencsémre nem annyira hosszú sor végére állok, nagyjából, még mindig nem tudva sokat magamról, hiszen a kellemes dallamok, melyek füleimben üvöltenek, teljes egészében lefoglalnak. Így jön az is, hogy úgy lök előrébb a mögöttem álló, már valószínűleg elég ideges vásárló, hogy menjek már és fizessek, mert a pénztáros rég lehúzta az árukat, amiket a szalagra tettem.
Halkan bocsánatot kérve és kissé megdöntve derekamat veszem elő a pénzt, egyik zsebemből, és a kis kijelzőre kiírt összeget nyújtom, a szintén kicsit ingerültnek látszó pénztáros nőnek. Egy szatyorba tetetem az ételeket és már megyek is, hogy minél előbb kiérjek az épületből.

YoonGi: Mellém lép egy elég bizarr kinézetű ürge és arra néz fel, amerre én is teszem, már egy ideje, majd rám pillant és felém fordul. Szusszanva egy nagyobbat én is ezt teszem, majd sóhajtva nézek rá a kapucnis, maszkos alakra.
-Szép munka volt. Még tökéletes, ha mondhatom. Majd terjesztem a híredet.-mosolyognak csak szemei rám, majd szinte azonnal el is tűnik a lassan sötétebb és sötétebb utcák között. Megkaptam a pénzem. Eleget, még többet is...

ChanYeol: Hazafelé indulok, a fehér szatyrot egyik kezemben lóbálva, míg a másik kabátomm zsebében pihen. Sétálásom közben nézelődök, bár nem nagyon jut el agyamig a környezetem kinézete, ahogy erre később rájövök. Ugyan is, egy idő után feltűnik, hogy, már nagyjából több, mint negyed órája gyalogok, miközben a bolt nincs messzebb három-négy saroknál, ami körülbelül hét percet venne igénybe időben.
Hirtelen torpanok meg és nézek körbe, de a környék nem igazán ismerős, biztosan jártam már erre, de, hogy innen hogyan fogok hazatalálni, nem tudom. Megindulok egy teljesen random irányba, hátha lesz valaki, akit megkérdezhetek, hol is vagyok, és merre kéne mennem, hogy hazajussak.

YoonGi: Elindulok egy már kitaposott útvonalon, szépen, komótosan, már oda se kell néznem. Mmm, mindjárt.
Már látom is, a hamarosan majd csillagokkal is szépülő eget, és azt a kellemes, mégis kellemetlen helyet ahol..."lakom". Egy híd alatt, a lábánál. Tudom, hogy nem egy luxus hely, meg ilyenek. De... Sajnos csak ide van pénzem. Sóhajtok egy nagyot és összeszedem a ruhákat, amiket eldugtam itt a közelben. Szerencsére jó idő lesz ma este.

ChanYeol: Hogy, hogyan kötöttem ki itt, a házak közötti, vagy inkább mögötti semmiben... Eh, elég jó kérdés, ChanYeol. Fülhallgatómat kiveszem füleimből és a telefonból is kihúzom, hogy azt is nadrágom zsebébe tegyem.
Pár pillanatra lehunyom a szemeim, mély levegőket véve, viszont, amikor kinyitom őket, egy mozgolódó alakot látok meg, nem messze tőlem. Miért ő az egyetlen ember errefelé? Hmm... Mondjuk ez egy hülye kérdés, hiszen itt a semmiben, mit keresne, akárki is. De akkor ő? Áh, mindegy, csak megkérdezem, hol vagyok, meg ilyenek.
-Elnézést... Meg tudnád mondani, merre vagyok?-szólok kevésbé magabiztosan a fiúhoz, miután kicsit közelebb mentem hozzá. Mi-mit kereshet itt, de tényleg? Ruhák vannak nála és... Ah, szörnyű lehet, bármi miatt is jött ide.

YoonGi: Lassan hazaérek, már nem kell sok hozzá. Kellemes helyen lakom, szép a kilátás, gyönyörű az ég és a víz is. Bár ez egy híd alól szerintem elvárható.
Meglátom a kis résemet és eldugott cuccaimat és ágyamat. Na akkor, amint felkapcsolják az utcai világítást már ágyazok is.
És hopp, ennyit kellett csak mondanom.
Neki is álltam fekhelyem előkészítésének.
De ekkor valami, vagyis valaki félbeszakít, így abbahagyom és az elveszett fiúra vezetem szemeimet. Mit keres itt?
-A kettes híd lábánál, ami a város déli felén van. Elmész jobbra a nagy üzleteket találod, balra a panelsort, előre felé a kirakodóvásárt, ha tovább haladsz az országutat. Segít ez valamennyire?-kérdeztem halkan, kissé rekedtesen.

ChanYeol: Már mindkét kezemmel szatyromat fogom, testem előtt tartva. Végig a fiút figyelem, szépen lassan egy kicsit megvilágosodok, hogy akkor, hogyan is fogok innen hazajutni.
-Igen, köszönöm szépen.-Meghajolok, majd körbenézve még egy fél percig csak állok, elgondolkozva, és megjegyezve, hogy, amiket mondott, merre vannak. Elköszönésképpen még egyszer megdöntöm derekamat és balra indulva szedem lábaimat gyorsabban, mint általában teszem.

YoonGi: -Nincs mit. További szép estét.-hajlok meg kissé én is és hátat fordítva leteszem a matracot, majd arra a szakadtas ágyneműféléket. Aztán elkezdek átöltözni. Csak nadrágot és kabátot cserélek, nem mintha olyan sokat számítana bármelyik. Keresnem kell majd még ujjakat. Aish... Elfekszem lassan és nagyot sóhajtva kezdem nézni a csillagokat. És megint elkezdek számolni, kötögetni, ami altatni tud engem egy kicsikét. Valakik szeretnek szabad ég alatt aludni. És tényleg jó, és gyönyörű dolog. De... Van az a pont, ahol akármennyire is lehet az...
Szívesebben nézném az üres plafont...

ChanYeol: Ahogy már lassan biztos vagyok benne, hogy jó irányba megyek, rájövök, hogy azon az úton kötök ki, amerre az iskolából szoktam jönni. Megállok pár percre, hogy elgondolkozzak, az iskolától, merre kéne jönnöm, hogy ott kössek ki, ahonnan éppen most jöttem el. Hm... Még lehet rövidebb is lenne, bár azért egy kicsit inkább kerülő út lenne, de legalább be tudnék menni egy-egy boltba a hazafelé úton, és akkor nem kéne még egyszer eljönnöm otthonról, hogy ennivalót vegyek.
Halkan felsóhajtok és egyet dobbantva indulok végre, biztosan haza, hogy megcsinálhassam magamnak az igen csak késői ebédemet. Nem érzem úgy, hogy az az egy kis köszönöm elég hálakifejezés lett volna... És a mai nap hátralévő részében, főleg este, elalvás előtt, biztosan az a fiú fog az eszemben járni. Biztosan nem tehet róla, hogy oda került, és ez nekem is teljesen rosszul esik, attól függetlenül, hogy nem is ismerem. De, hát én ilyen vagyok...

YoonGi: Utolsó, két szál cigimet, egymás után szívom el, pólómat kicsit ki is égetem vele. De, hát ez van, na. Így is szakadt vagyok, egy újabb lyuk már semmi, azt hiszem. Keresgélni kezdek magam mellett egy táskában, majd ahogy megtalálom amit keresek csak gyertyát gyújtok és el is kezdek írni a kis füzetbe.

ChanYeol: Hazaérve, és már lakásom ajtaján is belépve lerúgom cipőimet és pulóveremet is a földre dobom. Mivel a póló, amiben elmentem itthonról a pizsama pólóm, csak azt hagyom magamon, rövidnadrágomat is leveszem, annak zsebéből kivéve telefonomat, fülhallgatómat és a maradék pénzt. Ezeket a konyhában lévő étkezőasztalra teszem, míg a szatyorból a pulton pakolok ki. A két ramenhez forralok vizet, és, amíg az készül elpakolom a többi édességet és a a holnapi reggelimhez valókat, a helyükre.
Az egyik levest megcsinálom és az asztalhoz leülve kezdem enni, a konyha minden részét megfigyelve. Amíg megeszem el is döntöm, hogy át kellene festeni a falakat, hogy kicsit vidámabbnak, vagy hát nem is tudom, csak, hogy jobban nézzenek ki, mert itt-ott már le-le van kopva az egyszerű, fehér festék.

YoonGi: Tele írok több lapot, oldalszámozás direkt nincs is rajta, hisz így nem érzem a limitet, és nem is akarom. Mindent, ami bennem van leírok. Nekem ez az egyetlen, ami maradt...
Lassan, már kezdenek lecsukódni szemeim, így elteszem szakad, lyukas párnám alá a füzetet és elfújva a kis gyertyát, kiöntöm az abban maradt viaszt és, amíg el nem alszom abba rajzolgatok.

ChanYeol: Megeszem mindkét levesemet, és azok dobozait eldobom, majd telefonomat és fülhallgatómat felkapva vonulok el a fürdőszobába, hogy egy jó meleg és habos fürdőt vegyek. Ma nem hiszem, hogy korán elalszom, mert hát mégis csak délután kettőkor keltem fel nagyjából. Bár az, hogy már igenis elég sötét van, lehet összezavarja testemet és a pár órányi, kádban fekvés után már azt fogja mondani, hogy aludjak. De még holnapra is kéne készülnöm az iskolára. Bár... Szerintem nem lesz semmi, meg, amúgy is, tudok mindent, ha mégis az egyik tanár úgy dönt, hogy akkor valakivel kibasz, és feleltet, vagy mindenkivel és, akkor dolgozatot írunk. Na, mindegy, majd kiderül.

YoonGi: Végül lassan elalszom, mély álomba merülök és ellazulok teljesen. Bár a hideg ráz, és a szél simogat mi most nem olyan jó, mint mondjuk nyáron, de ennek ellenére mélyen és pihentetően tudok aludni. Már rég nem félek semmitől. Vagy attól, hogy mi lesz.
Rég nem érdekel. Nem számít, hisz már én is szinte csak egy szellem vagyok a kihalt utcákon, egy elveszett lélek, akit senki sem ismer, kinek neve megjegyzése nem fontos. Hisz akikkel eddig találkozom, azoknak mind csak jövök és megyek.
Mások pedig átnéznek rajtam, nemes egyszerűséggel.
Vagyis... A mai után mondhatom egyetlen ember miatt, hogy a többség?