Mr. és Mrs.
(Felosztás: Dalma - YoungJae, Zsani Paulik - SeungHyun(T.O.P))
YoungJae: Teljesen ki idegelve és leamortizálva sürgök-forgok már három órája a konyhában, mert természetesen az ilyen pillanatokban maximalista páromnak semmit nem jó. Még két napja ő mondta, hogy nem ezzel foglalkoznom, pedig igazán jól jött volna, hogy megbeszéljük a menüt. Szerencsétlen férfit már hatszor kiküldtem a konyhából, hogy csináljon mást és hagyjon egyedül főzni, de ő nem... Neem. Amúgy se szeretem, ha úgy kell főznöm, hogy más segíteni akar, nem ám úgy, hogy semmi nem is jó az illetőnek. Örülök, hogy a segítségemre akar lenni, de inkább ne... Persze most már nem is kellene, hiszen készen vagyok mindennel. Végre.
Amikor az emeleti szobákon is átsüvít a csengő idegesítően aranyos hangja, letrappolok a lépcsőn és a már ajtót nyitni készülő párom mellé lépek, félig takarásban tartva magamat teste mögött. Mély levegő Jae és nyugalom... Talán nem lesz olyan borzalmas és zavarba ejtő...
SeungHyun: Beengedem vendégeinket és azonnal megcsap kolléganőm erős parfümje, majd beljebb engedve őt és mögötte álló velem egy magas férjét meghajolok előttük párommal együtt.
-Jó estét!-köszönök a kötelező kézfogások után.
-Magának is Mr. Choi! Oh, hogy milyen szép házban tetszik lakni! Majdnem akkora mint a nyaralónk igaz, Szívem?-néz férjére, leveti magáról hatalmas kabátját és sálját, amit karomra dob egy egyszerű mozdulattal. Férje már kedvesebb, csak kezembe helyezi fekete ballon kabátját, ami alatt szürke zakója tökéletes és drága márkája villog szemembe. A már harmincas évei elejét járó nő egy piros, férfi szemeknek kedves testrészeket jól kiemelő ruhát visel, ezt egy hasonló színű, fényes hatású magassarkúval egységessé varázsolva. Kedvem lenne visszaadni rá kabátját, de megállom a kényszert.
-Hát te vagy az a híres-nevezetes Choi YoungJae! Hát, mint mindenben, Mr. Choi a férfiak terén is tökéletes ízléssel rendelkezik.-mosolyog rám, a nő kedvesen kacarászva, majd végig simít műkörmözött kezével párom arcélén. Beljebb engedi magát és férjét is, ki csak diszkréten méri körbe a nappalit és az egyéb lakberendezési tárgyakat. Kolléganőm cipőjének sarka oly nagy erővel kopog a márvány kövön, hogy félek az megadja magát a nő egészségestől kissé eltérően vékony teste alatt. Félreértés ne essék, nem ronda, csupán nem pont imponáló bordáinak enyhe láthatósága.
-Wow. Ez aztán a ház! Még is mennyibe fájt ez magának Főnök Úr?-kacag továbbra is ahogy körbe forog a konyha és a nappali között, így enyhén kibillenve egyensúlyából, de én és párom is időben fogunk karjára, így nem esik el a kemény kövön, bármennyire is töltött volna el örömmel a látvány.
-Mellékes, Mrs. Kim.-moslyogok rá, majd elvezetem őt és férjét is a ritkán használt ebédlőbe. Szerencsémre nem kell kihúznom a széket páromon kívül senkinek, ugyanis a hölgynek megteszi saját élettársa. Hh... Már most kíváncsi vagyok.
YoungJae: Ahogy kinyílik az ajtó előveszem legilledelmesebb oldalamat és úgy üdvözlöm a vendégeket egy sokkal mélyebb meghajlással, mint párom tette. A nő idegesítően vékony hangja már lassan arra késztet, hogy füleimet befogva üljem végig az este hátralévő részét.
-Igen én vagyok... Köszönöm, hogy így gondolja, mert hát igaza van... Jó ízlése van.-fintorom, mely a nő kezének érintésétől keletkezett arcomra ellágyul és mosollyá szövi magát, amikor szinte gyilkos szemekkel néző páromra pillantok. Igen, biztosan nagyon érdekes lesz ez az este...
Párom kollégája majdnem a földön köt ki, de szerencsére megmentjük, míg férje teljesen kizárja a történéseket. Hh, nem hiszem, hogy annyira nagyon a szavak emberek lenne a férfi...
Amikor bemegyünk a ritkán látogatott ebédlőbe már szerencsére nincs mit becipelnem és pakolnom, így csak leülünk és számomra teljesen ismereten témákról és emberekről beszélgetve kezdünk neki a vacsora elfogyasztásának. Aish, ez így nem jó... Már most szét unom magam. Nem is beszélve a velem szemben ülő hölgy bámulásáról... Miért nem nézi a férjét?
SeungHyun: Beszélgetésünk megkezdődik, csupa számomra érdekes és kevésbé érdekes dologról. Az utóbbi a nő pletykálása, ugyanis annyi mindent tud egyes munkatársaimról, hogy van amire személy szerint nagyon nem voltam kíváncsi. Mi dolgom van nekem ahhoz, hogy melyik alattam dolgozó melyiknek a titkárnőjével pajzánkodik? Semmi. Mert nem érdekel. Látom, hogy páromat vizslatja egy ideje, ahogy férje is őt nézegeti, mint valami kirakati bábút.
-Na de a valódi okról, amiért itt vannak még nem beszélgettünk.-vonom magamra a figyelmet, így a nő feleszmél és kiküldi férjét, hogy hozza be a szükséges dolgot, majd újra megszólal.
-Hogy lehet valakinek ilyen elragadó arca? Biztos sokat költ rá...-elmélkedik a hölgy, nem kicsit behajolva. Elengedem fintoromat, ahogy eme kijelentéssel azt meri feltételezni, hogy a pénzem miatt van csak velem. A férfi vissza tér egy aktatáskával, amit Mrs. Kimnek ad, majd kezdődik is a szokásos. Arrébb rakjuk a tányérokat, majd az asztalra rakja a szürke tárolót. Kipattintja a két kapcsot, és felém fordítja. Kinyitja, így az asztalra támaszkodva nézem a szépen elrendezett és összekötött pénz köteget.
-Ez három millió. Kereken.-néz rám elégedettem a hölgy, lábait keresztbe rakva.
-Mm... Nem lesz elég.-csóválom fejem. Három? Ugyan ne nevettessen.
-Mi? De hát...
-Nézze. Én azt mondtam magának, hogy négy. Nem három, nem három és fél, hanem négy. Ez pedig, csupán csak három. Mit kezdjek ezzel? Ha?-nézek a megszeppent nőre hátradőlve székemben, miközben beleiszok még a vacsora közepén kiöntött boromba.
-De mégis mi baja ezzel az összeggel? Három vagy négy, nem tök mindegy?-száll be a férfi is a beszélgetésbe.
-Nem. Nekem a négy az négy.-állom a sarat továbbra is.
-Három és fél.
-Négy.
-Három plusz nyolcszáz.
-Akkor öt.
-Jó, jó! Négy...-adja be a derekát a férfi, amint megemelem az eredeti árat, majd zsebéből kivesz egy talán fél milliót tartalmazó tekercset. A nő dekoltázsába nyúl és még ennyit kivesz onnan, majd azt is a táskába rakják. Én lecsukom azt és magam mellé helyezem becsukott állapotban.
-Öröm volt önökkel üzletelni.-küldök feléjük egy félmosolyt. Megköszönik az ételt, nagyon megdicsérve páromat érte. Én csak combján simítok végig az asztal alatt, majd még vendégeink elmennek a mosdóba -persze egymás után-, mi pedig addig összébb pakolunk. Persze még így is hallom a nő irritáló hangját, ami most feljebbi oktávokban cseng, mint eddig. Ezek most komolyan veszekednek a házamban?
YoungJae: Miután befejeztük az evést és már csak beszélgetnek én üdítőmet kortyolgatva hallgatom őket. Nyitnám számat, hogy beszóljak a nőnek, amiért olyanok feltételez, hogy semmi, csak a pénz miatt vagyok Seung-ssivel, de visszafogom magam. Félrenyelem szénsavas italomat, mikor szinte az orrom előtt nyitja ki a nő a szürke táskát, benne három millió értékűnek megfelelő pénzkötegekkel egymásra pakolva. Ajkaimat alig láthatóan nyitom el folyamatos köhögésem után, mellyel magamat mentettem meg a megfulladástól. Szemeim kápráznak ahogy a nő a semmiből előkap két tekercset és hozzávágja a többihez, amit párom rögtön maga mellé is ejt. Nem tudom mit dolgozik, de ez egyre érdekesebb kezd lenni számomra... Nem a pénz miatt, hanem az, hogy milyen egyszerűen és néhány zökkenővel is rá simán kiüzleteli magának a megfelelő mennyiségű pénzt... Hihetetlen.
Mikor engem kezdenek dicsérni vendégeink csak halványan elmosolyodok köszönetnyilvánításképpen... Én nekik biztos, nem fogok semmit szavakkal megköszönni. Azt leshetik. Párommal karöltve pakoljuk ki a piszkos és használatlan edényeket, illetve evőeszközöket és mindent, ami már nem az ebédlőbe tartozik. Miután már mind a két vendégségben lévő a nappaliban vár én is kimegyek hozzájuk élettársamat követve, aki illedelmesen elköszön, míg én elmotyogok egy viszont látást. Túl éltem, de ilyet többet soha... Főleg, ha egy nőt akar ideinvitálni... Én akkor elmegyek itthonról és megoldja magának az ételt és minden mást.
SeungHyun: Ahogy elhagyják a házat felhörgök a megkönnyebbüléstől.
-Most leszidhat, de akkor is kimondom, hogy ez egy ribanc. Kirúgom. Ha bejön az üzlet, ha nem.-jelentem ki egyszerűen, majd eljátszom amit művelt a nő az ittléte alatt.-Főnök úúr!-nyávogok hasonlóan, majd fájdalmasan homlokomra simítok. Közel lépek a rajtam jól szórakozó férfihoz, majd karjaimat dereka köré vezetve átölelem, épp csak annyira, hogy szemébe nézhessek.-Soha többet ne engedje, hogy valakit hívjak ebbe a házba, ha a munkámról van szó.-nevetek rá.-Maga hívhat akit akar, de ilyet többet nem csinálunk.-nevetek tovább.-Soha de soha.-csókolok röviden ajkaira. Rövidebb volt mint számoltam... Most már tényleg csak az Ővé vagyok.
YoungJae: -Nem fogom leszidni, mert igaza van...-magam elé suttogok, mert azért én mégsem akarom úgy megítélni a nőt, hogy most először találkoztam vele. Hangosan felkuncogok gyenge próbálkozásán ahogy a kollégáját utánozza, majd nem hagyva abba halk nevetésemet kezeimet izmos felkarjára simítom.-Nem szándékoztam felajánlani, hogy hozzon még ide ilyen embereket.-fejemet keletlenül rázom meg, aprót felsóhajtva.-És, ha már ez így szóba jött... Jönne az egyik nap egy kedves barátom meglátogatni.-kiskutyaszemeket eresztve nézek fel páromra, reménykedve nem elutasító válaszában.
SeungHyun: Kedvesen elmosolyodom, majd gyengéden cirógatni kezdem derekát. Édesen csillogó szemeinek ellenállni képtelen vagyok, így egy kis sóhajjal beleegyezek.
-Csak nyugodtan. Csak délután kell bemennem, úgyhogy lehet csak fogadni tudom vendégét, vagy esetleg egy rövid és nem mélyre menő ismerkedésig. De örülök, hogy addig sem lesz egyedül.-lépek közelebb hozzá, így karjaimon tartott kezei vállamon pihennek tovább.-Tudja... Mindig olyan bűntudatom van...-sóhajtok összedöntve homlokainkat, így édes ajkai is csupán pár milliméterre vannak tőlem. Az igéző párnák és rabul ejtő szemek között cikáztatva tekintetem kezdek lágy ringásba, ezzel egy filmekben gyakran látott lassú tánc mását utánozva. Egyik kezét megfogom és sajátomat kedvesen köré fonva rakom mellkasomra és húzom közelebb. Felemelő és szerelmes pillanat ez számomra...
YoungJae: -Rendben.-boldogan elmosolyodom és szemeibe nézve élvezem táncnak induló lépéseit.
-Miért?-kérdésem csak pár perc nyugalmas csend után teszem fel. Szemeimet lehunyom és szabad kezemet válláról tarkójára csúsztatom. Óvatosan, lágyan fúrom ujjaimat ott rövid tincsű hajába és élvezve annak selymes tapintását.
SeungHyun: Hajamat cirógató kecses ujjai egy jóleső sóhajt szakítanak fel belőlem, majd én is lehunyom pilláimat.
-Mert tudja... Szeretnék magával foglalkozni. Többet. Sokkal többet. Mert megérdemli a figyelmemet, nem úgy, mint a kollégáim, akik amúgy sem szívelnek.-nevetek fel kissé.-És bár tudom, hogy mikor először volt nálam sokkal több időt fordítottam magára -de persze nem csupán akkori lelki állapota miatt-, és ezt szeretném visszahozni. Most is, mint akkor és mindig csodálatos pillanatokat töltök magával, ezeket pedig szeretném szaporítani. Szóval... Mindenemmel azon leszek, hogy legalább egy hónap szabadságot kiharcoljak magamnak...Youngjae-shii...-lágy hangon beszélek hozzá végig, sokszor simulva ujjaihoz, hogy simogatását jobban élvezhessem.
YoungJae: Ujjaimmal gyengéden simogatom fejét, néha-néha meghúzva, vagy megszorítva haját. Hangját kiélvezve hallgatom vallomását, mire pillanatokig semmit se tudok válaszolni. Nem mondhatom neki azt, hogy nekem tökéletes, hogy csak ennyit van velem... Nem mondhatom azt sem, hogy nagyon is rosszul esik, hogy csak ennyi időt tölt velem, azt se úgy, ahogy "normális lenne".
-Számomra teljesen mindegy mennyi időt van itthon, mennyit a munkahelyén, mert... Mert amíg azt az időt , amit velem tölt...-hangom elhalkul ahogy készülne elcsuklani, de megköszörülöm.-...boldogan teszi, én is boldog vagyok.-szemeimet résnyire nyitom és úgy figyelem arcát, mely rezzenéstelennek hat a nappali halvány fényében.
SeungHyun: A hangjában hallható enyhe remegéstől nekem nyelnem kell, majd felnyitom eddig csukva hagyott szememet.
-Sajnálom, hogy magának, csak én jutottam... De ígérem, hogy magáért változni fogok... Már... Már nem kell sokat várnia... Ígérem.-suttogom magam elé, szorítva kissé karjaim ölelésén. Azt ígértem magamnak, hogy mindent meg fogok neki adni és ha ez én vagyok... Akkor is be kell tartanom ezt az ígéretet.
YoungJae: -N-Nem kell sajnálnia, se megváltoznia, ígérgetni se kell... Csak... Csak ne.-hangom ismételten elcsuklani készül alig kimondott szavaim után, függetlenül halk beszédemtől. Fejemet lassan húzom el övétől és fúrom ingének puha anyagába mellkasánál. Miért jön ilyenkor a sírhatnék? Miért nem maradnak a helyükön könnyeim és észleli agyam a boldogságot és örömöt mindenben. Aish...
SeungHyun: Érzem könnyeit magamon, melyek átáztatni kezdik ingemet és a szívemet megszakadni érzem. Szorosan magamhoz ölelem és egy akaratos könnycseppet kiengedek szememből. Ki tudja ebben a helyzetben megállni...? Ajkaimat hosszasan nyomom halántékára, majd kissé remegve megszólalok.
-Mit szeretne most...?
YoungJae: Mint egy félő kiscica, úgy bújok hozzá még jobban. Halkan felköhögök a könnyezés okozta kaparó érzés miatt torkomban. Könnyeim alig, hogy csöpögnek, mégis sokkal rosszabb szomorúnak lenni és csak ennyire sírni, mint bömbölve ülni a földön a semmiért...
-A-Aludni...-attól félek, talán válaszomat meg se hallja hangom oly' szinten lehalkul. Most tényleg nincs másra szükségem, csak egy kiadós alvásra a pihe-puha, meleg és lehetetlenül kényelmes ágyamban. Hh, valahogy sejtettem, hogy ez a nap így fog végződni... Csak éppen nem ilyen dolgok miatt.
SeungHyun: Nyugtatóan kezdem simogatni ahogy meghallom köhögését és teljesen hozzám simul.
-Rendben...-suttogom vissza hasonló hangerővel, ugyanis engem is fojtogat a sírás. Gyengéden és óvatosan tolom el magamtól, hogy hasonlóan könnyes szemeimet az övéibe fúrhassam és láthassam arcát. Letörlöm a könny csíkokat, majd ölelésemből egy percre se szakítva ki őt kezdem felvezetni a lépcsőn. Ott megvárom míg a fürdőben átöltözik, majd saját szobám felé vezetem. Ha már velem nem aludhat... Ennyi biztonság érzetet adhatok neki... Befektetem saját ágyamba, majd szorosan az ágy széléhez húzok egy széket, amire leülök. Nem fogom most addig egyedül hagyni, míg le nem nyugszik vagy el nem alszik.
YoungJae: Ahogy nem a megszokott irányba kezd terelni, hanem a folyosó másik végébe szívem lehetetlen gyorsaságban kezd verni. A szobájába belépve megcsap az illat, amely páromat is mindig ellepi. Ágyába fészkelem magam teljesen magara húzva az óriási, mindennél puhább takarót. Fejem alól kihúzom a szintén óriási párnát és magamhoz ölelve azt kezdek elégedetten mormogni az illatozó ágyneműbe. Bár tudom, hogy a vendégszobában vagy éppen a kanapén fog aludni, boldogság tölt el, hogy én befoglalhatom az ő hálószobáját és kiélvezhetem, hogy végre-valahára ebben a helyiségben kelhetek fel a nap halvány sugaraira reggel. Igen, igen halad a jó irány felé...
SeungHyun: Csak nézem, ahogy bevackolja magát, majd előre hajolva megsimítom arcát és egy édes csókot lehelek ajkaira. Ezután visszadőlök a szék háttámlájának és úgy kezdem el nézni őt. Kezem takaróval fedett vádlián pihen, míg arcomon helyet foglal egy kis boldog görbület.
YoungJae: A kedves, rövid csók után, mely ajkaimat érte, hátamat mutatva páromnak fordulok oldalamra. Teljesen a párnába bújok, ami így arcomnak is melegséget ad. Szemeim egy ideig nem akarnak lecsukódni, inkább a az eddig nem teljesen felfedezett szobát kémlelik. Mégis, mikor megadják magukat a láthatatlan szárnyak rögtön az álmok csodálatos, néha szörnyű világába repítenek. Végre...
SeungHyun: Magam elé meredésemből egy édes, egyenletes szuszogás húz ki, ami a keletkezett csendet nyomja el. Egy darabig nézem a fel-le emelkedő takarót, melyet légzése emelget. Felállok az idővel kényelmetlennek bizonyult székről és haját kisimítva szeméből még egy utolsó pillantást vetek életem legnagyobb kincsére. Mert igen... Ő az. Kimegyek a szobából és az az melletti vendég szobába lépek.
Egyszerű berendezés, kevés berendezési tárgy, csak a szükségesek. Becsukom magam után a hófehér ajtót és az ágyhoz sétálok. Leülök annak végébe és hátra dőlve az ágyvégnek támasztom hátam. Körbe nézek az elég nagy szobán, mely sajátomnak másfél szeresét teszi ki. Megsimítom a bézs színű takarót és elmosolyodom. Egy általam kreált gyűrődést kezdek ujjaim közt simogatni, nézve tevékenységemet. Lehet, hogy vendég szobának hívjuk, de nekem ez a jövő. Ahol ketten alszunk el, ahol csak úgy elütjük az időt, teljesen egymásba gabalyodva, semmi zavaró tényezővel. Ahol erősebbé tehetjük a kapcsolatunkat és hagyhatjuk kivirágozni azt, teljes egészében. Szeretném... Bármennyire is nem látszik, de igen épp úgy szeretném, mint ő.
Felkelek ülő helyzetemből és végig simítva a halvány, menta zöld falakon képzelem magam elé a különböző édes jeleneteket. Ahogy elérek a sarokig az ágy felé fordulok és hátamat a falnak döntöm. Nézem az ablakon beszűrődő holdfényt, mely egyenesen az ágyra vetül, ezzel egy gyönyörű képet tárva elém, köszönhetően a tökéletes szögnek, melyből csodálhatom a képet. Lecsúszok a fal mentén, és úgy nézem tovább, már kiegészítve képzeletem szüleményeivel a káprázatos látványt. Mosolyogva ülök továbbra is a parkettázott padlón, viszont látásom elhomályosul. Hajamba túrva döntöm könyököm a derékszögben lévő falnak és halkan szipogva hagyom, hogy könnyeim patakjai csordogáljanak. Tennem kell valamit, hogy azok a gyönyörű, elmém által szült képek megvalósuljanak. Szükségem van rá nekem és neki is. És rájöttem, hogy hogy valósíthatom meg... Ma a vacsorán rájöttem. Talán... Ezért folydogálnak a könnyeim? Mert rájöttem egy olyan dologra, ami jobbá, sőt tökéletessé teheti az egész életem? Lehet.
*3 nappal később*
YoungJae: A napokat összefoglalva az életünk ugyan úgy fojtatódott SeungHyun-ssivel. A három nappal ezelőtti kisebb kifakadások és szobájának elfoglalása, mintha meg se történtek volna. Nem hoztuk szóba újra ezeket, azóta tényleg teljesen visszarázódtunk a boldog, gondtalannak mutatott életünkbe. Igen, ugyan olyan minden... Minden. Ahogy a tettek elfelejtődtek, úgy merültek le a mélyre élettársam amolyan ígéretei, hogy megpróbál megváltozni. Bár sikerült magának megszereznie az egy hónapnyi szabadságot a munkahelyéről, a dolgok nem változva mennek. Tettei tartózkodóak lettek, olyanok, mint voltak. De ez így jó. Nem akarok neki kellemetlenséget okozni -azzal, hogy folyamatosan emlékeztetem miket mondott és közelségére "kötelezem". Hh, nem ilyen vagyok...
Nos, a napok eltelte közben már régi jó barátomtól, Siutól is visszajelzést kaptam végre, hogy ma tudna is jönni. Siut a kollégista éveimből ismerem, hiszen szobatársak voltunk. Az ismerkedés pedig az én szemszögemből túl egyszerűen ment vele, így sokáig irtóztam a gondolattól, hogy én olyan jó kapcsolatot fogok majd vele összehozni, hogy bármiről beszélhetünk. Hát a végén aztán ilyen lett. És azóta is tartjuk a kapcsolatot, már amennyire az időm engedheti. Pont ez az ami miatt felkeresett ő is engem, hogy milyen lenne, ha találkoznánk...
Most meg már a házamban várom barátomat a bevásárlásomból félig kómásan pihenve. Seung-ssi a dolgozószobájában kuksol megint három órája, de tudja, hogy jönni fog Siu. Bár úgyis el kell mennie valószínűleg már akkor mikor vendégem megérkezik. Mindegy is...
Felszaladva az emeletre átvedlek, mert már kezd elegem lenni a szűk farmerből és bolyhos pulcsimból, mely viszketést csalt felsőtestem részeire... Aish, minek hordom, ha tudom, hogy kiüt? Egy, a testem háromszoros méretének megfelelő fehéres pólót veszek magamra és a megszokott, nőknek gyártott cicanadrág hamisítványokból -,amit logikusan a férfiaknak terveztek- felhúzok egy feketét. Talán túl kényelmes? Hiába, tényleg nem olyan a ruhaviselési stílusom, mint a földszinten dolgozó férfinek. Hh, furcsa is...
SeungHyun: A dolgozó szobámban tépkedem szerencsétlen tincseimet, ugyanis nagyon ellenemre vannak a dolgok ma. A nyakam fáj, a fejem kissé zsong a sok mindentől ami benne forog. Ennek tetejébe pedig, még megbeszélésem is lesz ezen az áldott, szent napon, amit már melegebb éghajlatra, és nem létező családtagjainak különböző jelzőkkel ellátott testrészeibe küldtem sok-sok szeretettel és törődéssel. Miután végre-valahára kiszabadulok csak táskámba teszem a papírokat, majd kilépve a helyiségből megnézem merre lehet párom. Lent nincs, így csak fent lehet.
Az ezen a szinten berendezett közös gardróbba lépek, ahol megkeresem a megfelelő világos szürke zakót. Egy fekete nyakkendőt keresve csak nyakamba dobom azt, majd cipő urán kutatok. A zakóhoz egy szűk szárú nadrág van, így az első kezembe akadó fekete lakkcipőt megfogom, majd zokniba trappolok el a fürdőbe. Ott hajammal kifejezetten kevés időt bíbelődve beállítom azt, majd a konyhába megyek az életmentő kávémért. Egy nagy bögréből iszogatom a még ezerszeres ízlelésre is fenséges kávét. Fejem még mindig zsong, már kissé fájdalmasan folytatva ezt a "tevékenységét" .
YoungJae: Amint az átöltözésemmel végeztem, fejemre húztam egy fejpántot, hogy megakadályozhassam már túl hosszúra nőtt hajam szemembe lógását. Aish, ezt is hamarosan újra kell festetnem... Már lassan csak fekete. Megmosom kezemet a fürdőszobában, majd megkezdem utamat vissza a lenti szintre. Mikor leérek meglepetésként fogad, hogy párom már munkába készen, felöltözve iszogatja kávéjának utolsó kortyait. Megállok a konyha ajtajában és a keretének támaszkodva mérem végig nem rám figyelő alakját. Aish... Túl jól néz ki.
-Ah, nem is tudtam, hogy már most mennie kell...-torkomat megköszörülve vonom magamra a férfi figyelmét, aki ittlétem óta nem is vett észre. Hh, a halk közlekedésem teheti. Kissé elszomorodott tekintettel fürkészem őt, mikor azonban megszólal a csengő már oly' ismerős hangja. Nyugodtan ott hagyva Seung-ssit a konyhában, az ajtóhoz megyek és boldogan kulcsolom ki, hogy beengedhessem barátomat.
Olyan régen láttam már, hogy meg sem ismerem mikor ajtót nyitok neki. Oly' rég öleltem már, hogy karjai tartása is szinte idegenül hat, mikor kuncogva üdvözöljük egymást. Ez lesz az eddigi legjobb napom, amit úgy töltök, hogy élettársam nem velem lesz. Nagy ölelkezéseink közben az említett is a bejáratihoz ér, gondolom már tényleg indulnia kell. Elengedem Siut és mellettem álló párom alkarjára fogva kezdeném el bemutatni őt régi ismerősömnek, de... Nem tudom hogyan kellene.
-Seung-ssi ő Siu, a volt és folyamatos legjobb barátom... Siu ő pedig hát... SeungHyun az én... Az én...-csak tátogok és hang már nem jön ki torkomon ahogy nem jut eszembe hogyan is kellene bemutatnom őt. Aish...
SeungHyun: Befejezem az ivást és párom hangját meghallva ránézek és észrevétlenül végig mérem. Szeretem, hogy kényelmesen öltözködik itthon, a hajpánt pedig egyszerűen túl édessé teszi. Már szólalnék meg, de a csengő megszólal, így egyedül maradok a konyhában. Felveszem cipőmet, majd elmegyek fogadni a vendéget. Mosolyogva mélyen meghajolok és kedvesen kezet fogok a Youngjae-shihez hasonló alkatú férfival. Kedvesnek látszik és látom a mosolyt párom arcán, szóval nem aggódok. Ahogy be is mutat neki még jobban elmosolyodom, ugyanis Youngjae-shi nem igazán tudja, hogy mutasson be. Hmm...
-A férje. Nagyon örülök a találkozásnak Siu-shi, remélem jól fogják érezni magukat és sajnálom, hogy nem maradhatok. Tudja, sok a munka és ahelyett, hogy ezt a Gyönyörűséget gyomorgatnám, nekem végig kell hallgatnom vagy három óra prezentációt, plusz két óra beszámolót, amit faxon küldenek, hanganyaggal és minden ilyen apró dologgal.-nevetek párom arcára nyomva egy csókot, miközben félig átölelem.-Oh, Youngjae-shi... Hozna nekem egy levél fájdalom csillapítót? Szörnyen keltem ma...-nézek rá kérlelően, miközben nyakkendőmet kötöm. Amíg Ő elmegy, én barátját tartom szóval és kabátját is felakasztom.
YoungJae: Szemeim alig láthatóan kikerekednek, míg egy hatalmasat nyelek Seung-ssi bemutatkozására. Hogy... Hogy mi? Hamar túllépek viszont rajta, mikor arcomra puszit ad és karjaiba simulok amíg lehetséges. Halványan bólintva indulok az emeltre, hogy szobámból lehozhassam a kívánt gyógyszert. Pár perc, az éjjeli szekrényem fiókjában való kutatás után kezembe akad a nagy doboz és visszatérek a két másik férfihez. Odaadom a már teljesen felöltözött és munkába kész páromnak a megtalált orvosságot, majd pár pillanatot kérve Siutól az ajtóhoz kísérem Seung-ssit.
-Viszlát. És ne idegeskedjen annyit, mert nem fog jól hatni a gyógyszer...-nézek rá aggódó szemekkel, majd ajkaira egy kedves csókot nyomva hagyom, hogy kimehessen a házból.
Visszatérve barátomhoz egy sokáig tartó beszélgetésbe elegyedünk. Órákon és órákon át beszélgetünk addig, míg párom haza nem ér. Persze elhúzódott a megbeszélése, mert az későbbi időpontban kezdődött. Siuval olyan jól esett beszélgetni a dolgokról, melyek az elmúlt évek alatt történtek. Hiányzott.
